Elrabolt jövő

Pert nyertek a roma jogvédők: az államnak összesen mintegy 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie azoknak a gyöngyöspatai roma gyerekeknek, akik a helyi iskolában több mint egy évtizeden keresztül bizonyítottan a többi diáktól elkülönített osztályba jártak, s nem roma társaiknál jóval alacsonyabb színvonalú oktatást kaptak. 
A bírósági döntés valóban történelmi jelentőségű. A kártérítés pedig sokaknak hatalmas pénznek tűnhet. De ha jobban belegondolunk, valójában csak jelképes összeg. 
A szegregáció okozta hátrányok egy egész életre kihatnak: ezeket a gyerekeket megfosztották még az esélyétől is annak, hogy tovább tanulhassanak, majd később helyt álljanak a munkaerőpiacon. Írni, olvasni, számolni is sokkal rosszabbul tudnak szerencsésebb helyzetű, nem szegregált kortársaiknál. 
Ha néhányuknak mégis sikerülne bekerülni mondjuk egy szakképző intézménybe (az érettségit adó középiskola csak ábránd), jó eséllyel onnan is idő előtt kihullanak, épp az alapkészségek hiánya miatt. Se szakma, se érettségi: marad a munkanélküliség vagy a közmunka – a kettő szinte teljesen ugyanaz. 
A jövőjüket rabolták el ezeknek a gyerekeknek azzal, hogy az iskolában a kényelmesebb utat választották: ahelyett, hogy szakmai segítséget igénybe véve megpróbálták volna enyhíteni a társadalmi helyzetükből fakadó hátrányokat, összezárták őket egy szobába, lesz, ami lesz alapon. 
A gyöngyöspatai ügy, mondhatni, csepp a tengerben. Míg elszánt roma jogvédőkből csak egy maroknyi van, az országban a legvisszafogottabb becslések szerint is több száz szegregált osztály, iskola működik. Ami több ezer olyan gyereket jelent, akiket ott hagytak az út szélén. Ez nemcsak az érintett családoknak rossz: rossz az államnak, rossz az egész társadalomnak. A kereszténységükkel gyakran hencegő döntéshozóink mégis inkább elfordítják tekintetüket.
Szerző
Juhász Dániel

Korpásodik

Van az a pénz, amiért az ember tökéletes haja is korpásodni kezd, mondta anno az egyik sampon reklámarca. Én naivan sokáig úgy gondoltam, hogy azért mégiscsak van egy határ, ami büntetlenül, arc- és hitelvesztés nélkül sem egyén, sem közösség által nem léphető át, legalábbis a nyugati demokráciákban. De nincs. Minden jel arra mutat, hogy a nemzetközi és európai politikában is van az a mennyiségű voks, olaj, információ vagy egyéb más, amiért a washingtoni és brüsszeli döntéshozóknak egyaránt gond nélkül elkezd korpásodni a hajuk. 
Nemrég a Hasogdzsi gyilkosság kapcsán láthattuk, hogy a szaúdi olaj még egy újságíró meggyilkolását és feldarabolását is feledteti, s az olajkirályság ifjú hercegét továbbra is mindenki szemrebbenés nélkül öleli keblére Washingtontól Brüsszelen át Moszkváig. Az is fájt, lévén az alapvető emberi jogok és demokratikus értékek szembeköpése, ám az, ami az Európai Néppártban történik a Fidesz kapcsán, még inkább. Ugyebár eleve csak akkor lépett a Fidesz ellen a pártcsaládja, amikor a kampányban a legotrombább módon nekiment a csúcsjelöltjüknek, és az ugyancsak néppárti bizottsági elnököt Soros Györggyel együtt óriásplakátokon kiáltotta ki a Gonosz megtestesítőjének. Addig, míg „csak” a demokratikus jogállamot bontotta és csúfolta módszeresen, egy ejnye-bejnye sem volt, legfeljebb néhány renitens néppárti igennel szavazott a Sargentini jelentésre. A büntetés egy ideiglenes  felfüggesztés lett a kirakatban, a döntést pedig álszent módon tovább halogatja a Néppárt. Úgy tűnik, a novemberi kongresszusán sem mutat ajtót a Fidesznek, bár azt sem vállalja fel, hogy minden rendben Orbánnal és pártjával. 
A néppárti vizsgálat valószínűleg elhúzódik, mondják brüsszeli források. Ezen már csak nevetni lehet, bár elég rossz vicc 9 év Fidesz- és Orbán-kormányzás után. Itt, ebben a Fidesz oligarchák által zsebre vágott, megfélemlített és megalázott, Patyomkin-demokráciává vált Magyarországon csak annyit mondhatunk, 13 EP-voks miatt már betegesen korpásodik a néppárti vezetők haja.
Szerző
Gál Mária

Owner Viktor klímaharca

Az évszámról lehet vitázni, a tényről aligha: legkésőbb 2014-2015 óta nyilvánvaló, hogy ha ilyen tempóban áramlik feléjük a (köz)vagyon, a NER-elit és a szűkebb család üzleti szempontjai előbb-utóbb összeütközésbe fognak kerülni a közérdekkel. És az is régóta sejthető, hogy eljön a nap, amikor lehetetlen lesz elleplezni, hogy – nemzetieskedjék bármennyit is a kormány – egy nagyon szűk kör magánhaszna fontosabbá vált az úgynevezett nemzeti érdeknél. Öt éve még nehéz lett volna megjósolni, hogy éppen a klímaváltozás lesz az az ügy, amelynél a feloldhatatlan konfliktus napvilágra kerül – bár az események már akkor is ebbe az irányba mutattak –, de azóta egyre gyorsul a tempó. A lopásé is, meg a felmelegedésé is. Ma pedig már nemcsak az ütközés nyilvánvaló, hanem az is, hogy mi történik ilyenkor, és kinek kell engednie: a nemzetnek-e, vagy esetleg a családnak.
Ha minden tudományos prognózist számításba veszünk, talán egy ezrelék annak az esélye, hogy nincs semmi tennivalónk a klímával, mert a) az embertől függetlenül változik, vagy b) nincs is igazi változás. Annak viszont kilencszázkilencvenkilenc ezrelék a valószínűsége, hogy az ember okozza, durva következményei lesznek, és már rég a megelőzéssel meg a felkészüléssel kellene foglalkoznunk, ha a borítékolható károkat mérsékelni akarjuk. 
Annak a teljes ignoranciának, amit ehelyett láttunk (legutóbb a fideszesek híján határozatképtelen parlamenti vitanapon), a legjóindulatúbb olvasata az, hogy a kormány az ország és a nemzet jövőjét erre az egy ezreléknyi esélyre tette föl az emberi civilizáció ellen már a kertek alatt settenkedő katasztrófa idején – ha esztelen hazardírozásnak neveznénk mindezt, akkor is méltatlanul feldicsérnénk őket. 
De van egy sokkal életszerűbb magyarázat is: valahogy úgy alakult, hogy a tulajdonviszonyok kilencedik éve tartó átrendezése folytán éppen azok a vagyonelemek kerültek Owner Viktorhoz és társaihoz (és ebben az esetben teljesen mindegy, hogy Tulajdonosnak vagy Gazdának fordítjuk-e az angol kifejezést), amelyek miatt üzletileg ellenérdekeltté váltak abban, hogy a magyar állam hatékony klímavédelmi intézkedéseket hozzon. 
Túlzásnak tűnik? Szerintem az a túlzás, hogy Magyarország legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóját – minimum 25 százalékos részesedéssel - „Mészáros Lőrincnek” hívják. Meg az, hogy miközben a legjobb védekezés a fosszilis energiától való függetlenedés lenne, a család barátai az elmúlt években narancsbőrösre keresték magukat a politikailag privilegizált áron kapott orosz földgáz behozatalán. Meg az is, hogy mi vagyunk az egyetlen ország az EU-ban, sőt valószínűleg az egész fejlett világban, ahol 2010 óta egyetlen szélerőmű-építési engedélyt sem adtak ki. (Hogy világos legyen: a szélerőművel az a „baj”, hogy olykor éjjel is fúj a szél, ezért a szélkerekek konkurenciát jelentenek az éjjeli termelésben eddig egyeduralkodó szén-, gáz- és persze atomerőműveknek.)
Csökkenteni kellene a magyar szénlábnyomot? Naná, nincs ennél egyértelműbb nemzeti érdek. De mi lesz akkor Ownerék profitjával?