A következő hetekben derül ki, hogy az orvosok „ledobják-e az atombombát”

Legtöbbször piros kártyák felmutatásával fejezték ki egyet nem értésüket az orvoskamarai nagygyűlés résztvevői a kormány üzenetét közvetítő tisztségviselők beszédei alatt.

A kormány láthatóan nem rettent meg az orvosok szombati figyelmeztető gyűlésétől, de hogy valójában mennyit ért ez a demonstráció, majd csak a következő hetekben derül ki. Részint az orvoskamara (MOK) döntéshozó fórumán, ahol az eddigieket értékelve döntenek majd: „ledobják-e az atombombát”, azaz felszólítják-e az orvosokat az önkéntes túlmunka-vállalásaik felmondására. Részint pedig a kamara novemberi tisztújításán, amikor a tagok ítélnek arról, hogy elég határozottan képviselte-e érdekeiket az Éger István-féle vezetés. A nagygyűlést a Vasúttörténeti Parkba egyébként éppen azért hívták össze, mert a kamara úgy látta, a kormány egy ideje már semmibe veszi őket. Tavasz óta még csak nem is tárgyaltak a szakma legégetőbbnek ítélt problémáiról.

„A mai együttlét nem hirtelen felbuzdulás, vagy dühkitörés – hangsúlyozta Éger István bevezetőjében, s hozzátette – azt várjuk a döntéshozóktól, hogy kifogások helyett teljesítsék a régi követeléseket. Így az orvosi béremelést, a paraszolvencia megszüntetését, a nyugdíjas orvosok foglalkoztatási anomáliáinak megszüntetését, a nem orvosi végzettségű egészségügyi szakdolgozók kompetenciáinak rendezését, és az intézményi minimumfeltételek szektorsemleges betartatását.”

A gyűlés alkalmából a kamara megújítására szerveződő Újratervezés csoport is előlépett a maga követeléseivel. Ők 12 pontban foglalták össze, mit kíván a magyar orvos, így például a gyógyítás tisztaságát, az egészségügyre jutó közkiadások növelését, egylépcsős jelentős béremelést, felelős Egészségügyi Minisztériumot követeltek.

A közönségben eleve megütközés keltett, hogy kormánytagokat, minisztereket hívtak-vártak, olyanokat, akik megfelelő felhatalmazás birtokában képesek ügyeiket előremozdítani, ám egyikük se jött el.

Varga Mihály pénzügyminiszter helyettest sem küldött. Gulyás Gergely kancellária miniszter Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárt, Kásler Miklós, humán miniszter pedig Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárt delegálta.

Szalay-Bobrovniczky Vince bukott meg először a színpadon. Ahogy belekezdett a felsorolásba, hogy az orvosok és az egészségügyi dolgozók az elmúlt kilenc évben mikor, mennyit kaptak az Orbán-kormánytól, tiltakozó morajjal szakították félbe. A helyettes államtitkár zavartan lapozgatni kezdte a papírjait, majd azzal folytatta, hogy az orvostársadalom a legfontosabb csoport a kormányzat számára, „de higgyék el, léteznek más társadalmi csoportok is, és ezt vegyék tudomásul”. Ekkor már a moderátor segítségére is szüksége volt, hogy folytatni tudja és elmondhassa: van 152 milliárd forint a költségvetési tartalékban, de a kormány maga szeretne dönteni arról, hogy ezt mely társadalmi csoportoknak adja. Végül hozzátette: „a magyar kormány tudja a kötelességét, még ebben a ciklusban béremelés fog bekövetkezni.” A terem morajlásával elégedetlen helyettes államtitkár „nehéz így beszédet mondani” közbevetésére válaszul az orvosok bekiabáltak: gyógyítani is nehéz. Közönsége a beszéd alatt végig lobogtatta a piros lapokat. Amikor meg a költségvetés egészségügyre vonatkozó számait kezdte idézni a szónok – egyszerűen kinevették.

„Nehéz itt állni, mert világosan érzem, hogy két tűz között vagyok” – érzékeltette Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, hogy a pulpituson állni most neki sem volt könnyű. „Ember-központú egészségügy az egészség és jóllét érdekében” című diákkal készült, de előbb még arról beszélt a hallgatóságnak, hogy ő is közülük való, és amikor ő a nyolcvanas évek végén végzett, akkori társaival ő is arra szerződött a társaival, hogy megszüntetik a paraszolvencia rendszerét, és visszaadják az orvosok megbecsültségét – egy-egy csepp vérükkel megpecsételve a fogadalmat.” Az államtitkár hangja itt megcsuklott, kis híján elsírta magát. Aztán gyorsan visszatalálva a „hivatalos” beszédéhez azzal folytatta: „Tudjuk, hogy ebben a ciklusban az orvosoknak is kell béremelés. Az átlag jövedelem 800 ezer forint körül van” – pfujolás. Rögtön hozzátette, hogy az ő férje se hozza ezt az összeget, és ő sem szeretne mást, minthogy annyit kapjanak, amiből el lehet tartani a családot. Majd amikor azzal folytatná, hogy a 20. század óriási dolgokat adott az emberiségnek, például sikerült legyőzni a fekete himlőt, és hogy mennyire mástól szenved Európa és Afrika betegei, magasra emelkednek a piros lapok, a bekiabálók pedig konkrétumokat követeltek. Horváth Ildikó még szeretett volna beszélni az Európai Uniós fejlesztési programokról is, de a vele szemben ülő kollégái egyértelműen tudomására hozták: nem kívánják, hogy megmutassa az erről szóló adatokat.

Az ezt követő fórumon, ahol Éger István az orvosok által előzetesen írásban leadott kérdéseket tette fel a kormányzat képviselőinek, nem hangzott el semmilyen számon kérhető ígéret sem Horváth Ildikótól, sem Szalay-Bobrovniczky Vincétől. Éger István azon kérdésére, hogy mikor folytatódnak a bértárgyalások Horváth Ildikó rávágta, hogy holnap. A kamara elnöke utóbb újságírók előtt erre úgy reagált: ő vasárnap inkább templomba megy.