Botrány volt az orvoskamara által összehívott nagygyűlésen – szólnak a híradások. Kifütyülték a kormányzat által delegált államtitkárokat. Egy férfit a miniszterelnökségről és egy nőt a Kásler-féle minisztériumból. Mindketten beszédet próbáltak mondani, mindkettőjük első mondataiból kiderült, hogy a szokásos hazugságok pufognak majd, miszerint ez a kormány minden kormányok legjobbika, az egészségügy pedig a kormány szeme fénye.
Ez is elég lett volna, hogy az asztalt a szónokokra borítsa az egyébként megosztott lelkű hallgatóság. Azonban ott van az orvostársadalom háta mögött az Orbán uralkodása óta termelődött hatalmas egészségügyi szemétkupac. Nem mondható, hogy az orvoskamara vezetősége és az igen jelentős mértékben konzervatív orvostársadalom 2010-ben ne szavazott volna teljes bizalmat annak a kormánynak, amelynek hatalomra jutása (részben) egy jó irányú egészségügyi reform demagóg megakadályozásának volt köszönhető (ld. vizitdíj népszavazás). Nem tudom, minek szólt ez a bizalom, de a józan ész jelenléte biztosan nem szerepelt a tényezők között.
Azóta sok vonatkozásban volt harmatgyenge a kormány teljesítménye, de még az oktatásügy kárvallottai (az egész ország) sem vitatják, hogy az egészségügy teljes visszaállamosítása és szisztematikus lebontása a rossz szándék, a hozzá nem értés és a felelőtlenség igazi csúcsteljesítménye. Az orvoskamara vezetősége egészen a legutóbbi időkig szolgálta a kormány taktikáját: a problémák megoldása, vagy legalább fölvetése helyett, hazug kommunikáció a notóriusan eladósodó kórházakról, amit a jóságos kormány kénytelen évente kétszer „rendezni”.
Úgy tűnik, elfogyott a kormány iránti bizalom, és ezzel együtt a szolgáló kamara sem tetszik már. Azonban – néhai Berentey György traumatológus professzort idézem – az egészségügy olyan bili, amelyiknek belül van a füle. Vagyis csak ügyesen, hozzáértéssel lehet kitisztítani, hogy újra használható legyen. A kamara – még ha kicserélődik is a vezérkara – nem alkalmas az egészségügy megújításának levezénylésére. Nem is az a hivatása. A mostani gyűlés két teljesen jogos követelése – az elvégzett tevékenységek valódi áron történő finanszírozása, illetve a bérek emelése – klasszikus szakszervezeti követelés. De nincs szakszervezet, csak papíron. A megújulás, a korszerűsítés (reform) összetett, nehéz, sokféle szakembert – konkrétan egy erős minisztériumot – igényelne. De hát egészségügyi minisztérium sincs.
A szerző orvos