Az éjjeli edény kiborulása

Botrány volt az orvoskamara által összehívott nagygyűlésen – szólnak a híradások. Kifütyülték a kormányzat által delegált államtitkárokat. Egy férfit a miniszterelnökségről és egy nőt a Kásler-féle minisztériumból. Mindketten beszédet próbáltak mondani, mindkettőjük első mondataiból kiderült, hogy a szokásos hazugságok pufognak majd, miszerint ez a kormány minden kormányok legjobbika, az egészségügy pedig a kormány szeme fénye. 
Ez is elég lett volna, hogy az asztalt a szónokokra borítsa az egyébként megosztott lelkű hallgatóság. Azonban ott van az orvostársadalom háta mögött az Orbán uralkodása óta termelődött hatalmas egészségügyi szemétkupac. Nem mondható, hogy az orvoskamara vezetősége és az igen jelentős mértékben konzervatív orvostársadalom 2010-ben ne szavazott volna teljes bizalmat annak a kormánynak, amelynek hatalomra jutása (részben) egy jó irányú egészségügyi reform demagóg megakadályozásának volt köszönhető (ld. vizitdíj népszavazás). Nem tudom, minek szólt ez a bizalom, de a józan ész jelenléte biztosan nem szerepelt a tényezők között. 
Azóta sok vonatkozásban volt harmatgyenge a kormány teljesítménye, de még az oktatásügy kárvallottai (az egész ország) sem vitatják, hogy az egészségügy teljes visszaállamosítása és szisztematikus lebontása a rossz szándék, a hozzá nem értés és a felelőtlenség igazi csúcsteljesítménye. Az orvoskamara vezetősége egészen a legutóbbi időkig szolgálta a kormány taktikáját: a problémák megoldása, vagy legalább fölvetése helyett, hazug kommunikáció a notóriusan eladósodó kórházakról, amit a jóságos kormány kénytelen évente kétszer „rendezni”. 
Úgy tűnik, elfogyott a kormány iránti bizalom, és ezzel együtt a szolgáló kamara sem tetszik már. Azonban – néhai Berentey György traumatológus professzort idézem – az egészségügy olyan bili, amelyiknek belül van a füle. Vagyis csak ügyesen, hozzáértéssel lehet kitisztítani, hogy újra használható legyen. A kamara – még ha kicserélődik is a vezérkara – nem alkalmas az egészségügy megújításának levezénylésére. Nem is az a hivatása. A mostani gyűlés két teljesen jogos követelése – az elvégzett tevékenységek valódi áron történő finanszírozása, illetve a bérek emelése – klasszikus szakszervezeti követelés. De nincs szakszervezet, csak papíron. A megújulás, a korszerűsítés (reform) összetett, nehéz, sokféle szakembert – konkrétan egy erős minisztériumot – igényelne. De hát egészségügyi minisztérium sincs. A szerző orvos
Szerző
Haskó László

A vátesz

Az idei nem nevezhető az illiberálisok évének. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a volt pártelnök, Heinz-Christian Strache botránya miatt kiesett a bécsi kabinetből, s valószínűleg nem kerül vissza a vasárnapi választás után. Matteo Salvini volt belügyminiszter saját politikai baklövése miatt az olasz kabineten kívül találta magát, most pedig úgy tűnik, Benjamin Netanjahu sem maradhat az izraeli kormány élén. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy egyre nagyobb belpolitikai nehézségekkel küzd Erdogan török és Putyin orosz elnök is.
Ha rosszul áll egy párt szénája, elveszít egy választást, vagy valamilyen okból le kell mondania a kormányzásról, ám képtelen beletörődni a kudarcba, akkor egy megoldás marad: az utcai politizálás. Nagygyűlések szervezésével akarja destabilizálni a kabinetet. A Fidesz jól ért ehhez, s a magyar kormánypárt immár exportálni is akarja ezen tapasztalatait, méghozzá Olaszországba. A recept a következő: folyamatosan azt kell sugallni ezeken a megmozdulásokon, hogy a kormány nem az embereket képviseli, mert „a nemzet mi vagyunk”. Ha ezt folyamatosan sulykolják, akkor az emberek talán el is hiszik.
Azzal, hogy a magyar kormányfő a szélsőjobboldali Olasz Testvériség rendezvényén szólalt fel szombaton, amelyről azt találta mondani, hogy a Fidesz tőlük jobbra áll, illetve kioktatta őket arról, mit is jelent kereszténynek lenni, mit tegyenek a bevándorlással, azt jelzi: a magyar kormányfő tényleg egyfajta vátesznek gondolja magát, aki csalhatatlanabb a pápánál is. Azt azonban nehéz megérteni, a kereszténységgel hogy egyeztethető össze például a hazugság. A külgazdasági és külügyminiszter szerint például le akarják nyomni a torkunkon a kötelező kvótákat, amiből konkrétan semmi sem igaz. Ennek alapján nehéz megfejteni, mire is gondol a kormányfő, amikor „keresztény szabadságról” beszél.

Kásler Miklós a csatában

Megviselte az egészségügyi államtitkárt, ahogyan a szombati rendkívüli orvosgyűlés közönsége piros lapokkal, füttyel, olykor tiltakozó kacagással fogadta a kormányt képviselők produkcióját. Pedig nem volt azon semmi csodálnivaló. Az évtizedes bajaikat elősoroló orvosok már azon is megsértődhettek volna, hogy a meghívott három miniszter helyett két államtitkárt kaptak. (Amúgy meg is sértődtek.) Ám még ennél is súlyosabb volt annak a következménye, hogy akik a miniszterek helyett mentek, azokat is csak az unásig használt kormányzati kommunikációs panelekkel szerelték fel. 
A még szabad nyilvánosságnak dolgozók jól ismerik ezt a technikát. Ha kiderül valami disznóság, az állam működésének valami anomáliája, vagy csak egy közérdekű kérdéseket felvető konfliktus, a kormányzati hivatalok rendszerint bezárkóznak. Az írásban esetleg mégis fogadott kérdésekre aztán érkezik - ha érkezik - egy közlemény, amely a bajt eltagadja, elkeni, vagy egyszerűen nem beszél konkrétumokról, viszont hosszasan idézi a kormány korábbi "pozitív tetteit". És van benne még valami megnyugtatás is: vagy a "folyamatos és magas színvonalú ellátásról", vagy hogy "az érdekeltekkel folynak a tárgyalások" - még ha azt sosem tudjuk is meg, hogy pontosan mikor, kivel és miről. Ezt a nyilvánossággal szembeni hadviselést már évek óta üdvözítőnek tartja a kormány propagandagépezete, így az orvosgyűlés "kezelésébe" sem fektettek több energiát a színpadra küldött államtitkárok felkészítésekor. Ez különösen szépen látszott Szalay-Bobrovniczky Vince "civil és társadalmi kapcsolatokért felelős" helyettes államtitkár teljesen empátiamentes szónoklatán, aki sokáig el sem hitte, hogy azok ott vele szemben tényleg nem akarják őt hallgatni.
A szokott eszköztár rutinszerű bevetése az elmúlt kilenc éveben még soha nem tapasztalt eredményt hozott. Itt ugyanis nem bújhattak mailboxok, sajtóosztályok és nyilatkozati tilalmak mögé. A kormányzat mondanivalója közvetlenül azokkal találkozott, akiknek a bajaira rendre csak dumát, közhelyeket kínálnak, nem megoldást. Most az érintettek szemtől-szembe mondtak ítéletet erről a teljesítményről.
A kormányzat immunrendszerének gyengülését jelzi, hogy bár most ismét orvosminiszter áll az egészségügy élén, Kásler Miklós nem jelent meg az ágazata feletti konzíliumon. Ő is az államtitkárát küldte maga helyett. Holott az orvosoknak nem egy szakmai államtitkársággal, hanem az egész kormány létező/nem létező egészségpolitikájával van konfliktusuk. Azzal az erőközponttal, amelynek a miniszter a tagja, s amelynek képviselete is az ő dolga, amíg le nem mond a posztjáról. Ám Kásler Miklós nem így tett. A neki szóló meghívásra a felajzott tömeg elé vetette - muníció és felhatalmazás nélkül - az államtitkárát. Talán abban bízott, hogy az egyébként az orvostársadalmon belül nagyra tartott kollégán, Horváth Ildikón majd csak megesik a közönség szíve. Nem tudjuk, így gondolta-e, de a cselekedet nem volt valami férfias. Viszont bizonyítja: el lehet bukni úgy is, ha valaki el sem megy a csatába.
Szerző
Danó Anna
Frissítve: 2019.09.24. 09:58