Kásler Miklós a csatában

Megviselte az egészségügyi államtitkárt, ahogyan a szombati rendkívüli orvosgyűlés közönsége piros lapokkal, füttyel, olykor tiltakozó kacagással fogadta a kormányt képviselők produkcióját. Pedig nem volt azon semmi csodálnivaló. Az évtizedes bajaikat elősoroló orvosok már azon is megsértődhettek volna, hogy a meghívott három miniszter helyett két államtitkárt kaptak. (Amúgy meg is sértődtek.) Ám még ennél is súlyosabb volt annak a következménye, hogy akik a miniszterek helyett mentek, azokat is csak az unásig használt kormányzati kommunikációs panelekkel szerelték fel. 
A még szabad nyilvánosságnak dolgozók jól ismerik ezt a technikát. Ha kiderül valami disznóság, az állam működésének valami anomáliája, vagy csak egy közérdekű kérdéseket felvető konfliktus, a kormányzati hivatalok rendszerint bezárkóznak. Az írásban esetleg mégis fogadott kérdésekre aztán érkezik - ha érkezik - egy közlemény, amely a bajt eltagadja, elkeni, vagy egyszerűen nem beszél konkrétumokról, viszont hosszasan idézi a kormány korábbi "pozitív tetteit". És van benne még valami megnyugtatás is: vagy a "folyamatos és magas színvonalú ellátásról", vagy hogy "az érdekeltekkel folynak a tárgyalások" - még ha azt sosem tudjuk is meg, hogy pontosan mikor, kivel és miről. Ezt a nyilvánossággal szembeni hadviselést már évek óta üdvözítőnek tartja a kormány propagandagépezete, így az orvosgyűlés "kezelésébe" sem fektettek több energiát a színpadra küldött államtitkárok felkészítésekor. Ez különösen szépen látszott Szalay-Bobrovniczky Vince "civil és társadalmi kapcsolatokért felelős" helyettes államtitkár teljesen empátiamentes szónoklatán, aki sokáig el sem hitte, hogy azok ott vele szemben tényleg nem akarják őt hallgatni.
A szokott eszköztár rutinszerű bevetése az elmúlt kilenc éveben még soha nem tapasztalt eredményt hozott. Itt ugyanis nem bújhattak mailboxok, sajtóosztályok és nyilatkozati tilalmak mögé. A kormányzat mondanivalója közvetlenül azokkal találkozott, akiknek a bajaira rendre csak dumát, közhelyeket kínálnak, nem megoldást. Most az érintettek szemtől-szembe mondtak ítéletet erről a teljesítményről.
A kormányzat immunrendszerének gyengülését jelzi, hogy bár most ismét orvosminiszter áll az egészségügy élén, Kásler Miklós nem jelent meg az ágazata feletti konzíliumon. Ő is az államtitkárát küldte maga helyett. Holott az orvosoknak nem egy szakmai államtitkársággal, hanem az egész kormány létező/nem létező egészségpolitikájával van konfliktusuk. Azzal az erőközponttal, amelynek a miniszter a tagja, s amelynek képviselete is az ő dolga, amíg le nem mond a posztjáról. Ám Kásler Miklós nem így tett. A neki szóló meghívásra a felajzott tömeg elé vetette - muníció és felhatalmazás nélkül - az államtitkárát. Talán abban bízott, hogy az egyébként az orvostársadalmon belül nagyra tartott kollégán, Horváth Ildikón majd csak megesik a közönség szíve. Nem tudjuk, így gondolta-e, de a cselekedet nem volt valami férfias. Viszont bizonyítja: el lehet bukni úgy is, ha valaki el sem megy a csatába.
Szerző
Danó Anna
Frissítve: 2019.09.24. 09:58

A hiányzó szavazat

Budapest 2049-ben hivatalosan is megkapta a Sportfőváros címet az ENSZ-től. Az eseményt nagyszabású ünnepséggel köszöntötték: a Kossuth téren krizantémokból stadiont építettek, amelyben ezer gyermek imádkozott a kormány lelki üdvéért, és hogy Budapest rendezhesse a kilenc évvel később esedékes olimpiát. Az egy év múlva esedékest sajnálatos módon Pozsony kapta, de a kormányközlemény szerint ez kifejezetten magyar siker, tekintve, hogy Pozsonyban sok magyar él. 
Ez volt az az év, amikor a pedagógusoknak beígért 50 százalékos béremelést egy évvel ismét elhalasztották, de a felcsúti kisvasutat összekötötték a Budapest-Belgrád vonallal, így Felcsút lett Kelet-Európa logisztikai központja. 
Azonban a kormányzati agytröszt gondban volt. A legfrissebb, névre szóló felmérések szerint ugyanis hiányzott egy szavazat ahhoz, hogy a kormánypárt – szokása szerint – behúzza az esedékes önkormányzati választásokat is. Ehhez – az Alaptörvény 345. és a Választási Törvény 234. módosítása szerint – pontosan 100 ezer szavazatra lett volna szükség, de csak 99 ezer 999 volt meg. 
„Új üzenet kellene” – mondta az Agytröszt vezető elemzője, aki addigra már ismerte a számokat. A 90 évesnél fiatalabb választók 84 százaléka szerint a migránsok Kelet-Ausztrália őslakosai, a Gyurcsány valószínűleg egy rovarfajta, az Európai Unió pedig kifejezetten hasznos az országnak. „Mi lenne – kezdte a vezető elemző –, ha mostantól minden ellenzéki politikust alkalmatlannak neveznénk?” „Próbáltuk, nem vált be" – mondta az Agytröszt legrégebbi munkatársa, aki azzal csinált karriert, hogy állította, annak idején maga vezette a motorcsónakot, amelyikről megpróbálták elhallgattatni az ellenzéki főpolgármester-jelöltet. „És ha adnánk egy kisebb összeget mindenkinek, aki hajlandó ránk szavazni?” „Már mindenki kapott, és nem vált be” – mondta a legrégebbi munkaerő.
„Akkor nincs más hátra, bevetjük az atombombát.” A teremben feszült csend támadt. Utoljára az 1998-as kampányban használták, de hogy hogyan kell előállítani, arra már egyetlen kampánystratéga sem elékezett. „Pozitív üzenet?” – hitetlenkedett egy gyakornok, aki még a nagyapjától hallott róla, de azt hitte, hogy ez is olyan, mint a Loch Ness-i szörny vagy a jeti. „Holnapra mindenki hoz legalább három javaslatot! Kell az az egy szavazat! – csapott az asztalra a fő. – Az nem létezik, hogy harminc éve egyetlen kurva új szavazót sem tudunk szerezni!”
Azon az éjszakán az Agytröszt egyetlen elemzője sem aludt. Dolgoztak a pozitív üzeneten. A legnagyobb gondot egyébként az okozta, hogy egyikük sem látott már ellenzéki választót legalább 25 éve, és fogalmuk sem volt, mit is akarhatnának. Reggel egy futár hozta a hírt, hogy tévedés történt, valaki az elemző csoportból elszámolta magát, és megvan a 100 ezer szavazó. Hatalmas volt a megkönnyebbülés. Az esetről nem készült jegyzőkönyv, de a bűnöst természetesen azonnal kirúgták. A pedagógusoknak és az orvosoknak béremelést ígértek, és biztos, ami biztos, egy munkacsoport dolgozni kezdett a választási törvény módosításán.
Szerző
Kövesdi Péter

Látlelet

Komisz ronda nép vagyunk. Ha egy pici hatalomhoz jutunk, elviselhetetlenek vagyunk. Ha ellenőrök vagyunk a villamoson, már meg lehet tőlünk őrülni - mondta egy interjúban Réz Pál szerkesztő, műfordító, aki már sajnos nincs köztünk. Ez jutott eszembe, amikor végighallgattam a Kakashinta című felolvasóestet az Átriumban a Színházak Éjszakáján. 
Ugrai István, a teátrum intendánsa az elmúlt harminc év kulturális közbeszédeiből válogatott. A szövegek többsége épp az ellenkezőjét hirdeti, mint amit Réz Pál megállapított: békét, harmóniát, szabad művészetet. Szinte minden rendszerváltás utáni kulturális miniszter, államtitkár erről beszélt. Ők bizony nem tesznek különbséget, mint az történt a szocializmusban, itt mindenki lehetőséget kaphat, pályázhat, kibontakozhat, megvalósíthatja önmagát. Aztán a tettek igencsak mást mutattak. Spiró György 1994-ben a Mozgó Világban fogalmazta meg: „Eddig ugye az történt, hogy ha jött egy olyan kultuszminiszter, aki szerette a néptáncot, akkor adott a néptáncnak, és valahonnan máshonnan lecsípett. Most lehet, hogy lesz egy olyan kormányzat, amelyik szereti az utcai graffitiket meg szereti az undergroundot, és akkor lecsíp a néptáncból. De hát ez nem kulturális filozófia.” 
Azóta eltelt újabb huszonöt év, a helyzet pedig tovább durvult. A mostani kormányzat azt kommunikálja, nincs kultúrharc. Mindenki pályázhat, például tao kompenzációra is. Aztán vagy kap, vagy nem. Persze - mint januárban megtudhattuk -, az államtitkár a kakashinta közepén ül, és nagy erőfeszítéssel egyensúlyoz, nehogy leessen valamelyik oldalon valaki. Ám azt ma sem tudjuk, hogy konkrétan ki, miért, milyen szempontok alapján dönt a tao kompenzáció ügyében. Vannak ugyan pályázatok és döntések, de arra már senki sem hajlandó, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot. 
A rendszerváltás után egy darabig legalább voltak dialógusok, a hatalomban lévők kérdésekre is válaszoltak. Mára már csak a kitérés és a hallgatás, vagy az egyoldalú kinyilatkoztatás maradt. Na meg ez a szomorú látlelet, amivel az Átriumban szembesülhettünk.
Szerző
Balogh Gyula