Száz éven belül élelmiszert is termelhetünk a Marson

Publikálás dátuma
2019.09.26. 13:13
Illusztráció
Fotó: Pixabay
Száz éven belül elérhető az élelmiszer-önellátás a Marson - állítják amerikai kutatók egy provokatív új tanulmányban, amelyben azt vizsgálták, milyen technológiai stratégiák és források szükségesek, hogy egy egymillió fős populáció a vörös bolygón minimálisan el tudja látni magát élelemmel.
A New Space: The Journal of Space Entrepreneurship and Innovation című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók modellezték a népességnövekedést, az emberek kalóriaszükségletét, a földhasználatot, megbecsülték a különböző lehetséges élelmiszerforrásokat. Modellezték azt is, hogy a Földről biztosított élelmiszerekről miként, mennyi idő alatt lehet átállni a vörös bolygón helyben termelt élelmiszerekre.
Az Egymillió embert élelmezni a Marson című tanulmányban a vörös bolygón élő emberek étrendjéhez egy olyan modellt vettek alapul, amely növényekre, rovarokra és sejtkultúrákból előállított agrártermékekre - "tiszta" húsra és halra, algára, tyúkmentes tojásra és tehénmentes tejre - épül.
Kevin Cannon és Daniel Britt, a Közép-Floridai Egyetem kutatói számításba vették az élelmiszertermeléshez szükséges energia, víz és más rendszerek nagyságát is. "Az emberek túléléséhez szükséges minimális kalória- és táplálékmennyiség biztosítása bármely holdon vagy bolygón lévő település esetében nélkülözhetetlen tevékenység. Ezen felül azonban minden más kereskedelmi tevékenység lehetne" - idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál Ken Davidiant, a New Space folyóirat főszerkesztőjét, aki a kereskedelmi célú űrszállítmányozás területén dolgozik több mint 30 éve.
Szerző
Témák
Mars
Frissítve: 2019.09.26. 14:29

Felfedezőjéről nevezték el a Naprendszeren kívüli üstököst

Publikálás dátuma
2019.09.26. 11:28

Fotó: NICOLAS BIVER / AFP
A 2I/Boriszov nevet kapta az a Naprendszeren kívülről érkezett üstökös, amely a 2017-ben azonosított Oumuamua után hivatalosan is a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.
Az objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest a mag körüli sűrű gázfelhővel (kómával) rendelkezik és a közelmúltban apró csóváját is megfigyelték. Boriszov egy saját maga által épített 0,65 méter átmérőjű teleszkóppal fedezte fel az üstököst - olvasható a Nemzetközi Csillagászati Uniótól (IAU) honlapján.
A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó-kutató központjának (MPC) előzetes számításai azt mutatták, hogy az égitest - a tökéletes körtől jelentősen eltérő - hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat. Mostanra ezt megerősítették a kutatók, ami azt jelenti, hogy a 2I/Boriszov a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. A mostanáig felfedezett több ezer üstökös közül egyetlennek sem volt annyira hiperbolikus a pályája, mint a 2I/Boriszovnak. Ezt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei is megerősítették.
 A becslések szerint néhány kilométer átmérőjű 2I/Boriszov december 7-én lesz a legközelebb a Naphoz: ekkor 2 csillagászati egységre lesz központi csillagunktól és a Földtől egyaránt. Várhatóan december és január folyamán fog a legfényesebben látszódni a déli égbolton, mielőtt elkezd kifelé haladni a Naprendszerből.
A vöröses színű Oumuamuát 2017 októberében fedezték fel és eleinte üstökösként sorolták be hiperbolikus pályája miatt. A későbbi megfigyelések során azonban megállapították, hogy nincs porcsóvája és nem bocsát ki gázt, tehát az üstökösök tulajdonságai nem jellemezték. Az Oumuamuát csak viszonylag rövid ideig, 2018. január 2-ig tudták nyomon követni a csillagászok, amíg az objektum el nem tűnt a legerősebb űrtávcsövek látóköréből is. A Boriszovot azonban még hónapokig tanulmányozhatják a csillagászok.
Szerző
Témák
üstökös

3500 ingyenes programmal készülnek a Kutatók éjszakájára

Publikálás dátuma
2019.09.25. 13:54
Kutatók éjszakája az AKG-ban, 2018-ban
Fotó: Molnár Ádám
Pénteken és szombaton országszerte 53 településen csaknem 150 helyszín várja az érdeklődőket.
Mások mellett egyetemek, középiskolák, könyvtárak, levéltárak és múzeumok csatlakoztak a programsorozathoz - mondta el a rendezvényről tartott szerdai sajtótájékoztatón Kardon Béla, az RCISD Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont tudományos igazgatója. A Kutatók éjszakája egy összeurópai rendezvénysorozat, amelynek célja a fiatalok megnyerése a kutatói pályának, viszont a programok minden korosztály érdeklődésére számot tarthatnak. Idén több mint 3500 különféle ingyenes programmal várják a látogatókat. A rendezvény most is kétnapos lesz, péntek után sok helyszín szombaton is fogadja a látogatókat. Minden egyéb információt megtalálnak a Kutatók éjszakájának honlapján.
Szerző