Eiffel Műhelyház;Ókovács Szilveszter;Magyar Állami Operaház;

2019-09-26 18:07:29

Még kilencmilliárd forint kell az Eiffel Műhelyháznak

Tovább csúszik az Opera és az Eiffel Műhelyház felújítása – hangzott el a Magyar Állami Operaház csütörtöki évadnyitó társulati ülésén az Erkel Színházban.

Jelenlegi információk szerint az Andrássy úti Ybl-palota 2021 őszén nyílhat meg. Ez már jelentős, több mint tíz hónapos csúszást és költségnövekedést jelent. Úgy tudjuk, hogy törölni kellett a korábban már próbaüzemben működő Eiffel Műhelyház következő félévre tervezett előadásainak egy részét. A kivitelezőkkel szerződéseket kell módosítani, vonatkozik ez többek között a színháztechnikára, de a beruházásért felelős Sághi Attila azt mondta: 2020 februárjára átadhatják az Eiffel Műhelyházat. Arról is szó esett, hogy a műhelyház megépítésének a költségei is nőnek, erre a kormány már áldását is adta, mintegy kilencmilliárd forintot bocsát rendelkezésre erre a célra.

Ókovács Szilveszter főigazgató pedig arról beszélt, bár nehéz helyzetben van az intézmény a felújítás miatti bevétel kiesésből következően, de ha kell, akkor az állami források átcsoportosításával januártól emeli az alkalmazottak bérét, mivel nem kockáztathatja meg a sztrájk lehetőségét.

Az is elhangzott, hogy az Opera megegyezett a Magyar Táncművészeti Egyetemmel: a növendékeik a jövőben részt vehetnek az intézmény produkcióiban.