„Eléggé impulzívak a vásárlási szokásaim, így komoly készlet kezd összeverődni otthon” – mondja Dávid, aki párjával, Rékával két éve szinte minden héten egyszer egy társasjátékklubban tölti az idejét, hol a barátaikkal, hol nélkülük, és igyekeznek minden táblajátékok kipróbálni. Ez nem kis kihívás, hiszen jelenleg 650 körüli doboz sorakozik a pincerendszer polcain. Ottjártunkkor egy kutyás társast próbáltak, majd A nyugati királyság építőmesterei került le a polcról. A minisztériumi asszisztens Réka számára a versenyzés is fontos, az informatikus Dávid viszont minden új játék iránt fogékony. Nem véletlen, hogy a Board Game Caféhoz hasonló helyek egyre több embert vonzanak, mára Magyarországot is elérte a társasjátékláz.
Aczél Zoltán, a Gém Klub Első Magyar Játékkiadó Kft. (Gémklub) alapítója és tulajdonosa több mint harminc évvel ezelőtt kezdett el társasjátékokkal foglalkozni.
A kezdetekkor 15 éven át még valóban egy klubként működtek, barátaival együtt próbálgatták ki az új játékokat. Amikor végül kiadóvá váltak, a cél elsősorban nem is a haszonszerzés volt, hanem hogy Magyarországra is eljuthassanak társasjátékok a Monopolyn és az Activityn kívül is. Zoltán a mai napig elsősorban kultúrmissziónak érzi a munkáját, az külön öröm számára, hogy ezzel ma már komoly gazdasági sikereket is el lehet érni. Azt meséli, az első 20 évben nagyon lassú volt a növekedés, először csak egy szűk kör kezdte felfedezni, hogy a társasjátékozás a felnőttek számára is nagyszerű elfoglaltság. Az utóbbi öt-tíz évben pedig egyre nőtt az érdeklődés, ma már a legsikeresebb társasjátékokból több tízezer, akár 50 ezernél is több fogy egy évben, és ha azt nézzük, hogy ezekkel többen, akár ketten-négyen-hatan is játszanak egy alkalommal, így egy-egy játék „felhasználóinak” száma több százezres is lehet. Aczél Zoltán szerint milliónál is többen lehetnek, akik néhanapján játszanak valamilyen társasjátékkal Magyarországon, rendszeresen pedig néhány százezren. Úgy gondolja, fontos tisztázni, hogy ez nem valamiféle őrült zsenik hobbija, hanem a teljesen normális felnőttek tartalmas időtöltése. „Három éven belül azok is rátalálnak majd a társasjátékokra, akik ma még nem tudják ezt elképzelni” – bocsátkozik jóslatba.
Ez azért is tűnik meglepőnek, mert azt gondolhatnánk, hogy a számítógépes játékok, egyre profibb játékkonzolok és az okostelefonok korában egyre kevesebben költenek társasjátékokra, ha ingyen is letölthetnek az internetről bármit. „Az az interakció, amit egy társasjáték során megél az ember, hogy a másik szemébe néz, ráhangolódik a gondolkodására, érzelmeire, egy olyan extra élmény, ami az embernek alapigénye. Régi kultúrákban a játék sokkal megszokottabb volt, de a technokrata világ ezt visszaszorította” – magyarázza Aczél Zoltán. A II. világháború után Németországban találtak újra rá a társasjátékozásra, ami a Gémklub alapítója szerint ugyanúgy a kultúra része, mint az olvasás vagy a zenehallgatás. Mióta a Kickstarternek köszönhetően (a közösségi finanszírozás legnagyobb gyűjtőoldala) akár kiadók nélkül is bele tudnak vágni egy játék megalkotásába és megjelentetésébe, a piac még inkább felgyorsult.
A nemzetközi trendet Magyarország sokáig „nem vette észre”, az utóbbi évek „robbanásával” gyakorlatilag csak elkezdtük behozni a lemaradásunkat a többi országhoz képest, ahol egyébként ma is folyamatosan növekszik a társasjátékok népszerűsége. Ezt Aczél Zoltán azzal magyarázza, hogy jelenleg hatalmas igénye és hiányérzete van a civilizációnknak az emberi interakcióra. „Már régen nem arról van szó, hogy itt egy szubkultúra növekszik valamilyen okból, az emberek a természetes igényükhöz, szükségletükhöz térnek vissza, amikor elkezdenek társasjátékokkal játszani” – teszi hozzá Zoltán, aki szerint ezek a közös élmények akár többet adhatnak, mint egy felszínes beszélgetés, vagy éppen egy mély beszélgetés beindítói lehetnek. Például a magyar játékszerző, Gyúri Zoltán ’Igen?’ című társasjátéka kifejezetten erre a koncepcióra épül. Csak éppen a társasjátékban a drámai szituációt az alkotók által teremtett világ adja, a tét jelképes, valódi veszteség nincsen. A világ egyik legnépszerűbb kooperatív (vagyis a játékosok együttműködésén alapuló) társasjátékában, a Pandemicben például nem kisebb a tét, mint a világ megmentése egy gyorsan terjedő vírus elől.
Több száz játék, több száz óra
A társasjátékozás egyáltalán nem csak a gyerekek szórakozása. A felnőtteknél a jeget általában az olyan családi társasjátékok törik meg, amit a szülők a gyerekeiknek vesznek, aztán a szülők maguk is beleszeretnek. Ilyen például napjaink egyik legnépszerűbb gyorsasági-párkeresős kártyajátéka, a Dobble, vagy a közelmúltban megjelent Nem én voltam!. Ezeknek a jellemzője, hogy egyszerű, gyorsan megérthető a szabályrendszerük, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne mozgatnák meg alaposan az agyat is. Ezekre a felnőttek is nagyon gyorsan rákapnak, ezért pillanatok alatt népszerűvé válhatnak. Ha pedig a felnőttek elkezdenek viszonylagos rendszerességgel társasjátékozni, nagyon hamar igényük lesz a kicsit bonyolultabb, nehezebb játékokra is. Vannak, akik rögtön a nagy kihívásokat keresik.
„Magyarországon sokan annyira belelkesednek az első igazi játékélménytől, hogy hamar keresik a legnagyobb kihívásokat is, és úgy reagálnak: ide nekem az oroszlánt is!” – meséli Aczél Zoltán, aki meg is mutatja a jelenleg kapható egyik legnagyobb falatot, minden szempontból. A magyarul Homályrév című, eredetileg Gloomhaven névre hallgató játék doboza önmagában közel tíz kiló, a legrelevánsabb társasjátékokkal foglalkozó nemzetközi weboldalon jelenleg ez vezeti a toplistát. Ez esetben már egy játék is többórás program, de összesen több száz órányi elfoglaltságot jelenthet, mire valaki teljesen elmerül a játék által teremtett világban és a végére jár minden lehetőségnek.
Évente már 200-300 új játék jelenik meg a magyar piacon Aczél Zoltán szerint. A megnövekedett kereslet kihívás elé állítja a kiadókat is, mert némelyik játék magyarítása komoly munkát jelent, és az egyszerűbb, gyerekeknek szóló játékokkal is van feladat bőven. Emellett a játékboltoknak sem egyszerű, azoknak az eladóknak, akik valódi szakmai segítséget szeretnének nyújtani, folyamatosan képezniük kell magukat, hogy a vásárlók számára a legmegfelelőbb társast tudják ajánlani. A Gémklub például játékmestereket alkalmaz, akik járják az országot, hogy megtanítsák az eladóknak az új játékok jellemzőit és szabályait.
Összehozni a különbözőket
Abban, hogy mely társasjátékok lesznek a legsikeresebbek, nagyon nagy szerepe van a Spiel des Jahres (németül Az Év Játéka) nevű díjnak, amit 1978-ban alapítottak és évenként ítélnek oda a zsűri által legjobban tartott új terméknek. „Néha vitatják a döntéseket, de így van ez az Oscarral is. Viszont figyelemre méltó, hogy a zsűri deklaráltan azt a társasjátékot keresi minden évben, amely a leginkább alkalmas a generációk és a kultúrák összekötésére. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nagyon különbözőképpen szocializálódott, más alaptudással rendelkező emberek is képesek legyenek egy asztalhoz ülni és játszani az adott játékkal. Ez nagyon látványosan szokott megjelenni a különböző nemzetközi társasjáték-kiállításokon, ahol a tarajos punk és a nagypapa, akik nem is beszélnek egy nyelvet, értékes, értelmes időt töltenek együtt egy asztal fölött” – mondja Aczél Zoltán, aki szerint más iparágakhoz képest példátlan, hogy itt egy olyan társadalmi értékre is kiemelt figyelmet fordítanak, mint a különböző kultúrák összehozása, miközben a piaci logika nem szükségszerűen diktálná ezt. „Ma már idehaza nem azért adnak ki egy társasjátékot, mert azt az év játékának választották. Az utóbbi években a díjnyertesek már előbb megjelentek a Gémklubnál, mint ahogy nyertek volna” – büszkélkedik, és azt meséli, folyamatos kapcsolatban vannak egyes külföldi kiadókkal, így sok játék tesztelésében, fejlesztésében vesznek részt. Munkájuk legizgalmasabb része egyébként is a kipróbálás, ami a „közönséges halandóknak” kivételes hétvégi elfoglaltság, az nekik mindennapi feladat.
A piacon egyre több magyar fejlesztésű társasjáték is megjelenik, ráadásul ezeknek egyre magasabb a minősége is. Igazi nemzetközi sikert ugyan egyelőre kevés hazai fejlesztésű játék ér el, de egyre több jelenik meg idegen nyelven, külföldön is. Ilyen például az Anachrony, mely a stratégiajátékok nemzetközi ranglistáján most a 35. helyen van. Aczél Zoltán maga is játékfejlesztő, (pl. Színvilág szerzője), több játéka is megjelent a nemzetközi piacon, szerinte azok a játékszerzők a legsikeresebbek, akik kreatív alkotók, akik maguk is sokat játszanak és új ötleteket, új élményeket, új fordulatokat találnak ki
A másikra hangolódni
A legnépszerűbb játékok között manapság több olyan, jobb elnevezés híján partijátékoknak nevezett társasjáték van, amelyek a szociális kompetenciákra építenek, és nagyon erős egymásra hangolódást igényelnek, ilyenek például a Dixit vagy a Fedőnevek. Előbbi a vizuális asszociációkra épül, és a másik fantáziájára kell erősen hagyatkozni, míg utóbbinál a nyelvi kreativitás van a fókuszban. Idén az Év Játékának választott Csak egy is az egymásra hangolódásra, a másik gondolkodásának megismerésére épít, Aczél Zoltán szerint ez számít a legerősebb trendnek manapság.
De bizonyos szempontból minden társasjáték olyan helyzeteket modellez egy fiktív környezetben, amik az élet más területein is előfordulnak – a területszerzés, a dominanciaharc vagy a másik megértésének nehézsége mindennapjaink része. „A játék, ha jobban belegondolunk, olyan, mint az élet maga – állítja Romhányi Nóra, játékelméletekkel és játékaddikcióval foglalkozó pszichológus. Olyan terep, ahol lényegében mindarra szükségünk van, amire a való világban is, csakhogy itt tét nélkül kísérletezhetünk, mi megy jobban. A logikus gondolkodás? Az érzelemkifejezés? Bizonyos készségek alkalmazása? Segítik a megértést, a döntési folyamatokat, némelyek tanítanak, mások fejlesztenek és eligazítanak a helyzetek felismerésében. Fontos eleme a győzelem, ugyanakkor megtanít veszíteni is. A lehető legkíméletesebb módon mutatja meg, hogyan lehet elismerni és kezelni a veszteségeinket.”
A szakember úgy látja, hogy a társasjátékok, épp amiatt, hogy az élet egyes területeinek analógiájaként működnek, sosem fognak kimenni a divatból. „Nyilván egy őszinte, nyíltan kommunikáló, egymásra figyelő közeg jobban kedvez a közös játékok, így a társasjátékok kultuszának is, mint a digitalizációval és a virtuális barátságokkal fémjelzett elmagányosodás, de azért arra is láttunk már nem egy példát, amikor a társasjátékok épp az egymástól elfordulás, a belső egyedüllét, a kitaszítottság vagy a figyelemvesztés tüneteinek csillapítására, afféle terápiás céllal kerülnek újra vissza a mindennapi gyakorlatba.”
Az egyre népszerűbb fővárosi társasjátékklubok ötvözik a kultúrkocsmák és a játékbarlangok előnyeit: a baráti és munkahelyi társaságok eszegetés-iszogatás közben élvezhetik egymás társaságát, miközben egyre jobb kedéllyel játszanak. A budapesti Board Game Cafe összes termeibe asztalfoglalással lehet bejutni. Tomi és Judit a Monopoly előtt ülnek, mélyen belebújva az emlékeikhez képest megújult szabálykönyvbe. „Ismerkedünk”, mondja Judit, és nem a szabálykönyvre gondol. „Ez a második randink”, egészíti ki Tomi, a különleges randihelyszín ötletgazdája. Bizonnyal romantikusabb hely is volna ehhez, de talán játszva ismerszik meg az ember, és talán a romantika is ráér, egyezünk ki. Nem is beszélve arról, hogy még mindig jobb, ha Judit vásárlási vagy Tomi pénzkezelési szokásairól jó időben lehull a lepel.
Széll Ágnes ügyvezető igazgató gyakorló társaskedvelőként nyitotta a vállalkozást, és ő is úgy látja, sok minden kiderül egy emberről játék közben, sőt a személyiség csiszolódhat is. A játékszenvedély motívumai között a közösségélmény említhető első helyen. Törzsvendégeik között nem csak jellemzően fiatal baráti és munkahelyi csapatok, párok, hanem az idősebbek is egyre többen vannak.
