Trócsányi László;Brüsszel;

2019-09-27 10:02:50

„Komoly kétségek merülnek fel” – Négy pontban fogalmazták meg a Trócsányival kapcsolatos fenntartásokat, de még nincs vége

Súlyosabb esetekben a bizottság arra a következtetésre juthat, hogy a biztosjelölt nem képes ellátni feladatát. Hétfőn újra napirendre tűzik összeférhetetlenségének ügyét.

„A Jogi Bizottság úgy ítéli meg, hogy ebben a szakaszban és amíg az összeférhetetlenség nem szűnik meg, komoly kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a biztosjelölt gyakorolni tudja-e a szomszédságpolitikával és a bővítéssel kapcsolatos biztosi feladatait”. Ez áll abban a levélben, amit Lucy Netsingha, az Európai Parlament jogi bizottságának (JURI) elnöke írt Trócsányi Lászlóról a testület csütörtöki ülése után David Sassoli EP-elnöknek.

Mint beszámoltunk róla, a JURI úgy döntött, hogy nem ad zöld utat a magyar biztosjelölt meghallgatásához, mert tevékenységét összeférhetetlennek tartja leendő munkájával. A szakbizottság erről hivatalos levélben tájékoztatta az EP elnökét, amely lapunk birtokába került. Sassoli azonban úgy ítélte meg, hogy a JURI véleménye nem egyértelmű, nem fogalmaz világosan, ezért arra kérte a tagjait, hogy hétfőn ismét üljenek össze és döntsék el, hogy pontosan mit akarnak.

Az eljárási szabályzat szerint a jogi bizottság ajánlásai „magukban foglalhatják a szóban forgó pénzügyi érdekeltségekről való lemondást vagy a biztosjelölt tárcájának a Bizottság elnöke általi módosítását”. Súlyosabb esetekben a bizottság „arra a következtetésre juthat, hogy a biztosjelölt nem képes ellátni feladatát a Szerződések és a magatartási kódex értelmében”.

A hivatalos levél négy pontban fogalmazza meg a JURI Trócsányival kapcsolatos fenntartásait. Eszerint aggodalomra ad okot:

Mindezek alapján a David Sassoli EP-elnöknek írott levelükben a jogi bizottság tagjai „kétségeiknek adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy a szomszédságpolitikával és bővítéssel megbízott biztosjelölt képes lesz-e ellátni a feladatait.” Egy magasrangú parlamenti forrás szerint azonban a JURI adós maradt az ajánlásokkal, amelyeket a parlamenti szabályok szerint le kellett volna fektetnie a levélben. Ezért David Sassoli felkérte a szakbizottságot, hogy hétfőn ismét üljön össze és fogalmazza újra a levelet. Tegyen világos javaslatokat, amelyeket a parlament elnöke majd továbbíthat Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság megválasztott elnökének, aki a következő lépésekről dönthet.

Az előírásoknak megfelelően a JURI-nak vagy kezdeményeznie kell, hogy a szűrőjén fennakadt politikus mondjon le a szóban forgó pénzügyi érdekeltségéről, vagy indítványoznia a tárcája módosítását. Súlyosabb esetekben arra a következtetésre juthat, hogy a biztosjelölt nem képes ellátni a feladatát, és mennie kell. David Sassoli szerint a jogi bizottság leveléből nem derül ki, hogy a képviselők valójában mit is akarnak.

Mint forrásunk fogalmazott, a JURI úgy is dönthet, hogy újra szavazásra bocsátja a Trócsányi László összeférhetetlenségéről szóló indítványt. De amennyiben a csütörtöki szavazás eredménye egyértelmű volt, akkor elég, ha pusztán írásba foglalja az ajánlását.

A szélsőbaloldali Manon Aubry, a jogi bizottság egyik francia tagja felháborodottan utasította vissza, hogy az EP-elnök nyomást gyakoroljon a testületre az ítélet megváltoztatása érdekében. Közleményében a politikus azt állította, hogy a JURI a magyar Trócsányi László – és a román Rovana Plumb esetében – világosan leszögezte: „az összeférhetetlenséget nem lehet megszüntetni, a két politikus alkalmatlan a feladat ellátására.”

David Sassoli csütörtökön telefonon egyeztetett Ursula von der Leyennel, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel is megbeszélést folytatott a kialakult helyzetről.