A tudatos vásárlás nem a boltban kezdődik

Publikálás dátuma
2019.09.27. 12:12

Fotó: Pixabay
Sokan tapasztalatból tudják, sem a pénztárcának, sem az alaknak nem tesz jót, ha éhesen mennek vásárolni. Megkérdeztük a szakértőt, mire érdemes még figyelni az élelmiszerek beszerzésekor.
„Legalább a főétkezéseket tervezzük meg három-négy napra előre!”

ajánlotta Wolher Veronika dietetikus, egészségfejlesztő.

Ha tudjuk, mit szeretnénk reggelire, ebédre és vacsorára enni, könnyen készíthetünk bevásárlólistát, amelynek követésével kevésbé csábítanak el a felesleges élelmiszerek. Ez a pénztárcánkat, a környezetet is kíméli, és kordában tarthatjuk a kalóriabevitelünket. 

Jó tudni!

Az élelmiszerek nem véletlenszerűen vannak elhelyezve a polcokon, legyünk gyanakvóak és körültekintőek. Ha szemmagasságban nem találjuk, amit keresünk, nézzünk feljebb és lejjebb is! – tanácsolta a szakember.

Olvassunk címkét!

Fontos, hogy vásárlás előtt ne csak a termék lejárati idejét, hanem a címkéjén lévő táplálkozási információkat is megnézzük. Ezek között fel van például tüntetve, 100 grammra és általában az adott kiszerelésre vonatkozóan is, az energia-, a fehérje-, a szénhidrát- és zsírtartalom, valamint külön a telített zsír, a hozzáadott cukor és az élelmi rost mennyisége is.
Érdemes elolvasni az egészségre vonatkozó állításokat, ahogy az ajánlott fogyasztási mennyiséget is. Sokan nem tudják, mit jelent az INBÉ rövidítés. Az úgynevezett irányadó napi beviteli érték egy egészséges, átlagos fizikai aktivitású felnőtt 2000 kalóriás étrendjén alapul. Azt mutatja meg, hogy a termék az adott tápanyag ajánlott napi fogyasztási mennyiségéből hány százalékot biztosít. Wolher Veronika felhívta a figyelmet, hogy ez csupán tájékoztató jellegű, az egyéni szükséglet sok mindentől függ, például az életkortól, nemtől, testtömegtől, a fizikai aktivitás mértékétől is.
Sok terméknél a glikémiás indexet, a GI-értéket is feltüntetik a címkén, amely a vércukoremelő hatást mutatja meg a szőlőcukor 100-as értékéhez viszonyítva. Az egészség megőrzéséhez minél alacsonyabb glikémiás indexű nyersanyagot, élelemiszert érdemes választani – ajánlotta a dietetikus. Az élelmiszerek címkéjén már az allergéneket is kötelező feltüntetni. Ez ételallergia, illetve -intolerancia esetén jelent nagy segítséget. Az adalékanyagokat is, legyenek azok természetesek vagy mesterségesek, meg lehet találni az összetevők listájában; vagy kiírva, vagy E-számmal jelölve. 
„A cél az, hogy minél kevésbé feldolgozott termékeket vásároljunk”

– hangsúlyozta.

Nem biztos, hogy az akciós a legolcsóbb!

Tanácsos résen lenni és összevetni a termék árát a mennyiségével, ugyanis sokszor a nagyobb kiszerelésű termékkel jobban járunk, mint az akcióssal – tette hozzá a szakember.

Cukor helyett idő

Amikor még bőséges a zöldség- és gyümölcskínálat, érdemes nagyobb mennyiséget venni és betárazni a téli időszakra. Ezeket le lehet fagyasztani, vákuumcsomagolással pedig tovább megőrizhetjük az értékes tápanyagokat is – emelte ki a dietetikus. Befőzéskor hozzáadott tartósítószerre sincs szükség, ha ugyanis még forrón felfordítjuk a megtöltött és lezárt befőttes üvegeket, a hő elpusztítja az üveg szájánál, kupakjában lévő kórokozókat, így tartóssá válik a lekvár. Az édesítésének pedig az idő és nem a cukor a titka – mondta a Budai Egészségközpont dietetikusa a Népszavának. Nagyanyáink akár fél napig is főzték a gyümölcsöt, és bár nem adtak hozzá cukrot, a fruktóztól, azaz gyümölcscukortól mégis édes lett a lekvár.

Tipp

Jól jöhet télen a lecsó formájában eltett paradicsom, paprika is, amit akár cukkinivel is megbolondíthatunk. A tartósítását a lekvárhoz hasonlóan a dunsztos üveg megfordításával érhetjük el. 

A szakember megjegyezte, a tudatos vásárlást, illetve életmódot nem lehet elég korán kezdeni, aminek legegyszerűbb módja a példamutatás. A legjobb, ha a gyerekeket minél korábban bevonjuk a család étkezéseinek tervezésébe és az egészséges ételek elkészítésébe.
Szerző
Frissítve: 2019.10.02. 14:28

Fejfájást hoz a melegedés

Publikálás dátuma
2019.09.26. 15:15

Fotó: LAURENT/PIOFFET/BSIP / AFP
A többnyire már napos idő nem csak az időjárásra érzékenyeknek okozhat kellemetlen panaszokat.
A csütörtökön átvonult hidegfrontból sokfelé esett az eső, de mögötte fokozatosan kisüt a nap, és a következő napokban sem várható említést érdemlő csapadék. Ugyan eleinte élénk, olykor erős lökések kísérik a szelet, a hétvégén már megnyugszik a légkör, és inkább a változó felhőzet okoz ingadozó hőérzetet. A reggeli fagyok nem térnek vissza, délután pedig átlag körüli, vagy kicsivel afeletti hőmérsékletekre készülhetünk - írta Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója a Facebook-oldalán.
Az eleinte szeles idő, majd a melegedés sokaknak okozhat fejfájást, görcsöset, migréneset. Az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is észlelhetnek, ami még a napsütéses időszakokban is rontja az általános komfortérzetet. A feltételek kedveznek a kórokozók terjedésének, ezért az immunrendszerünk a szokásosnál nagyobb igénybevételnek van kitéve. Az élénk szél nyugtalanságot, ingerlékenységet okozhat. 
A napos idő a hangulatra gyakorolt pozitív hatásán kívül segíti a koncentrációt, így javítja a teljesítőképességet, és az allergiások is fellélegezhetnek, átmenetileg mérséklődött a pollenterhelés – olvasható a Meteo Klinika honlapján.
Szerző

Sokan nem tudják, hogy fertőzöttek - Ingyenes hepatitis C-szűrés lesz több városban

Publikálás dátuma
2019.09.26. 11:35

Fotó: WERTHER SANTANA/Agência Estado / AFP
Gyors és anonim szűrésen vehetnek részt az érdeklődők Budapesten és hat vidéki városban.
Magyarországon nagyjából 70 ezren lehetnek hepatitis C-vírussal fertőzöttek, hogy nem is tudnak róla, és húszezren vannak tisztában betegségükkel. A szűrés célja megtalálni az eddig nem felderített fertőzötteket, és ezzel megakadályozni a vírus további terjedését - írta az eseményt szervező Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete közleményében.
A hepatis C-fertőzés évekig, akár évtizedekig tünetmentes lehet, azonban fokozatosan májkárosodást okozhat, a panaszok pedig javarészt már előrehaladottabb állapotban jelentkeznek, emiatt a fertőzöttek nagy része nem is tud betegségéről. A betegség ellen nem létezik védőoltás, azonban gyógyszeres kezeléssel rövid idő alatt gyógyítható - közölte a szervezet.
A fertőzés elsősorban vér útján terjed, emiatt gyakori az intravénásan kábítószert használók között, de a veszélyeztetettek között vannak a nem megfelelő körülmények között testékszert behelyeztetők, a tetováltatók, az akupunktúrás kezelést igénybe vevők. Rizikót jelenthet a közös fogkefe használata fogínyvérzés esetén, a közös borotvahasználat, de akár pedikűrösnél, manikűrösnél vagy fogászaton is el lehet kapni - írták.
A résztvevők a fővárosban, valamint Békéscsabán, Nyíregyházán, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen a gyors és anonim szűrésen tanácsokat is kaphatnak a fertőzés elkerülésére, megelőzésére.
Szerző