Karácsony Gergely;

2019-09-27 20:06:19

Orbán is beszállt a budapesti kampányba

A Fidesz eddig igyekezett elbagatellizálni a budapesti választást, de most maga a kormányfő adott súlyt annak azzal, hogy kihívóként azonosította Karácsonyt – vélik elemzők.

– Nekem volt kihívóm a baloldal főpolgármester-jelöltje, Karácsony úr, volt kormányfőjelölt is. Most látom ezt a hangfelvételt, hát csetlik-botlik, lassan megsajnálom, olyan lehetetlen helyzetekbe sodorja magát – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő a közrádiónak tett szokásos rádiónyilatkozatában.

Nyilatkozata annyiban meglepő, hogy a miniszterelnök nagyon ritkán szokott néven nevezni ellenzéki politikusokat, az is ritka, ha szól róluk. Ha ezt megteszi, akkor is általában csak rébuszokban beszél, legutóbb például Karácsony Gergelyről neve kiejtése nélkül csak annyit mondott: olyan polgármesterekre van szükség, akik nem harcolni, hanem együttműködni akarnak a kormánnyal. A Fideszben ezt rendszerint azzal magyarázzák, hogy „a sas nem kapkod a legyek után” – ezért is érdekes a mostani „Karácsony urazás”.

– Orbán Viktor fél. Aggódik a fővárosi választások kimenetele miatt, ezért érezte úgy, hogy személyesen is be kell szállnia a Karácsony Gergely ellen folytatott kampányba – fogalmazott a Népszavának Pulai András. A Publicus Intézet vezetője szerint a Fidesz eddigi kampánya Berki Krisztiánnal és a többi kamujelölttel, az „alkalmatlanság” sulykolásával csak arról szólt, hogy gyengítse Karácsony Gergely pozícióját. – Ez azonban egyelőre, és ezt felmérések is igazolják, nem jött be. Így szükség volt a „felsőbb autoritás” bevetésére is, ezért szólalt meg most Orbán Viktor. Ő jelölte ki a budapesti választás tétjét és irányát a szavazóinak – mondta Pulai András.

– Valóban ritkaság, hogy Orbán Viktor név szerint beszéljen egy ellenzéki politikusról, kivéve, ha nem Gyurcsány Ferenc az illető – mondta lapunknak Böcskei Balázs politikai elemző is. Az IDEA Intézet vezetője szerint az elsőre váratlannak tetsző lépést két dolog indokolhatja. Az egyik, hogy a helyhatósági választás, és azon belül a főpolgármester-választás eredményének nagy hatással lehet az Orbán-rezsim és az ellenzék jövőjére is. A másik ok, hogy az éppen az interjú előtti napon nyilvánosságra került felvétel olyan képet sugallhat Karácsony Gergelyről, amit a kormánypárti média már hónapok óta tudatosan sulykol a választókba: tehetetlen, alkalmatlan jelöltként igyekeznek beállítani. – A hangfelvétel kapóra jött Orbán Viktornak, nem neki magának kellett szóba hoznia a témát, úgy is mondhatjuk, lábra jött neki és a kormányzati politikai narratívájának – mondta Böcskei Balázs.

Závecz Tibor, a Závecz Research alapító-ügyvezető igazgatója szerint Orbán Viktor a pénteki megnyilvánulásával súlyt adott az önkormányzati választásnak Budapesten. – Azt már eddig is tudtuk, hogy az ellenzéknek fontos a főpolgármesteri poszt megszerzése, de pénteken az is nyilvánvalóvá vált: a Fidesz nagyon megtartaná a pozíciót. – Eddig ezt nem lehetett látni, a Fidesz inkább elbagatellizálta, bohóctréfaként aposztrofálta a versengést, most viszont komollyá vált számukra is – hangsúlyozta a szakértő. Závecz Tibor szerint a miniszterelnök főképp a kormánypárti szavazóknak üzent, miszerint fontos csata következik és ki is jelölte Tarlós István kihívóját. Az egyértelmű párharc miatt – folytatta Závecz –, azok is elgondolkodhatnak a választáson, akik eddig egyik jelöltre sem szívesen húzták volna az ikszet.