hulladéktelep;

2019-09-27 16:31:16

Nő a szeméthegy, erősödik a tiltakozás

A tiltakozó lakók nem jutottak semmire, hétfőtől nagyobb erőkkel demonstrálnak.

Eredménytelenek voltak a királyszentistváni hulladékfeldolgozó közelében élők és az önkormányzati tulajdonú telep tulajdonosa, üzemeltetője közötti tárgyalások, így a civilek a jövő héttől már Veszprém három pontjára terveznek félpályás forgalomlassító demonstrációt.

A környékbeli falvak és városok lakói hétfő óta 50 autós, félpályás útlezárással tüntetnek Veszprém belvárosában – egyelőre csak egy helyszínen – azért, hogy bezárják végre a térséget rendszeresen bűzzel elárasztó, többször is kigyulladt hulladékfeldolgozót. Korábban a térség fideszes politikusai, Kontrát Károly és Ovádi Péter azzal hitegették a helyi lakosokat, hogy bezárják a telepet, később azonban már az önkormányzati társulásra, az Észak-balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-re mutogattak, mondván az illetékes az ügyben.

Ehhez képest nemrég kiderült: a társulás nem akarja bezárni a telepet, 2031-ig meghosszabbította annak üzemeltetési engedélyét, ráadásul hozzájárult ahhoz, hogy szilárd szennyvíziszapot is vihetnek a telepre.

Mint azt a tüntető civileket vezető Soós Gábor jogásztól megtudtuk, a tárgyalásokon az önkormányzati tömörülés vezetője Czaun János úgy fogalmazott: a telep bezárásáról szóló kijelentések „csak politikusi ígéretek voltak”. A tárulás jelezte, továbbra sem tervezi bezárni a telepet, mindössze arra tett ígéret, hogy szennyvíziszapra mégsem adnak engedélyt.