Messziről jöttek - Rocco és fivérei a Nemzetiben

Publikálás dátuma
2019.09.28. 11:35

Fotó: Szalmás Péter
Vidnyánszky Attila rendezése, a Rocco és fivérei látványos térben, filozófiai ellenpontokkal, nyers, sokszor már túlzó, harsány effektekkel dolgozik, ugyanakkor többször képes költői víziót teremteni.
A több szintes, sok zuggal és titokkal teli tér, a produkcióban egyszerűen ukrán építészként emlegetett Olekszandr Bilozub munkája az egyik kulcsa Vidnyánszky Attila Rocco és fivérei című előadásának. A rendező régi munkatársáról van szó, jól értik egymást. Ez a több szintűség sok mindent szimbolizálhat. A városi hierarchia felépítésétől, egy metropolisz átláthatatlanságán át, a vidékiség örök vesztes pozícióján keresztül, számtalan variáció adódhat. Bilozub díszlete ezeket az asszociációkat képes is megteremteni, bár a hatalmas acélszerkezet elemeit néha húzogatják, ez kissé kizökkentheti a nézőt. De ez a díszlet kétségkívül sok mindent tud.
Ez elmondható az előadás szövegének a konstrukciójáról is. Alapvetően a híres 1960-as Visconti-film forgatókönyvére épít, ám bekerültek bizonyára ellenpontként, vendégszövegek is, mégpedig Julian Rosefeldt tavaly a Magyar Nemzeti Galériában is bemutatott filmjének szövegrészletei, és hozzágyűjtött más anyagok (dramaturg: Verebes Ernő), amelyekből az izmusok fő célkitűzései bontakoznak ki, illetve a különböző művészetfelfogások néhány mondatos sűrítményei. Ezeket többen, leginkább az Amelie-t alakító Udvaros Dorottya tolmácsolja egészen elképesztő koreográfiai elemekkel színesítve. A szövegek egyrészt egy sajátos művészettörténeti utazásra hívnak, másrészt arra is engednek némiképp következtetni, hogy miként jutottunk el a máig, mennyi mindenben hittünk, vagy hittek mások és emiatt nincs is abszolút igazság. Ki ezt vallja például a művészetben, más pedig teljesen különbözőt.
És ebben a sokszínű, kaotikus közegben kellene a dél-olaszországi kis faluból Milánóba érkezett Parondi fivéreknek megtalálni a helyüket. A vidékiség, sőt a határon túliság a rendező állandó alapélménye és küzdelme is, ebből pedig sérelmek, háborús helyzetek következnek. Az előadásnak ezek a legnyomasztóbb és legelkeseredettebb részei, vagyis hogy a beilleszkedés szinte lehetetlen. A bűnössé váló Simone-ról (Bordás Roland) azt mondják a darabban, hogy „a gyökerei egészségesek voltak, de a mérges növények megfojtották”. Roccóról (Berettyán Nándor) pedig, hogy „egy szent, de ugyan mit tehet e földön? Ő senki ellen nem akar vétkezni. Ő mindig mindenkinek megbocsát. Pedig nem szabad mindig megbocsátani.”
A helyzet persze ennél jóval árnyaltabb. Számomra a csaknem négyórás előadás legsűrítettebb pillanatai azok voltak, amikor a rendezés történetet mesélt, illetve folyamatot ábrázolt. Hogyan is jutottunk el idáig, a bűn miként válhat sodró lavinává, illetve, aki tiszta akar maradni az is valamilyen formában besározódhat. A produkció jellemzője a verbális és a vizuális többszólamúság. És nem beszéltünk még a bokszról, ami a rendező másik személyes szenvedélye. Itt bokszolnak is rendesen a színpadon, nem mímelik, törekednek a hitelességre. Erős jelenlét még a Nadia-át játszó Barta Ágnesé, aki a kiszolgáltatottság szinte minden árnyalatát felvillantja.
Ha már az elején a látványról, mint kulcsról beszéltünk, számomra ugyancsak lényeges az anya figurája Bánsági Ildikó zsigeri alakításában. Bánsági gesztusa, ahogy kétségbeesetten próbálja összetartani azt, amit képtelenség, egy hatalmas kiáltásnak is beillik. Túlmutat hangzatos családpolitikán, kevésbé hiteles szlogeneken. Egyszerűen az emberit, az életre reagáló ősi reakciót mutatja.
És ezen a szinten nem lehet hazudni. Infó: Rocco és fivérei Nemzeti Színház Rendező: Vidnyánszky Attila
Szerző

Cenzúra a nemzeti filmalapnál

Publikálás dátuma
2019.09.27. 19:28
Havas Ágnes volt Andy Vajna jobbkeze. Sikerült elnyernie a filmszakma bizalmát is
Fotó: Népszava
Már nemcsak az MTI, hanem a Magyar Nemzeti Filmalap honlapja is titkolja, hogy vezérigazgatója, Havas Ágnes – aki a Filmszakmai Döntőbizottság elnöki posztját is betöltötte – nyolc és fél után felmondta a munkaviszonyát. Mint arról a Népszava beszámolt: csütörtökön felállt a székéből Havas Ágnes, ám a felmondás tényét az állami hírügynökség elhallgatta, és következetesen csak a „távozásáról” írt. A filmalap csütörtökön a honlapján tette közzé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közleményét, amely szerint Havas Ágnes felmondott, ám pénteken ezt a közleményt kicserélték az MTI hírére – így csak a Google tárolt változatából derül ki: a filmalap csütörtökön még nem titkolta Havas Ágnes felmondását. A filmalapnál történt változásokról aznap még semmi sem volt olvasható a felettes szerv, az MNV Zrt. honlapján, ám pénteken mégis megjelentették a vagyonkezelő közleményét. Így ott továbbra is olvasható: Havas Ágnes nem egyszerűen „távozott” a filmalaptól, hanem felmondott. Legalábbis péntek estig ez volt a helyzet, akkor készül ez a képernyőfotó: 
Havas Ágnes döntése a Facebookon is nyomott hagyott. Kovács Gábor producer (Üvegtigris, Delta, Bibliothéque Pascal) egy nyilvános posztban úgy méltatta: „Ha Andy Vajna kiválóan formálta át a filmtámogatást és védte meg a szakmát (mert így is tett), legalább annyira köszönhető mindez Havas Áginak. Nem hiszem, hogy lesz valaha olyan meghatározó filmdöntnök, aki ennyi empátiával és jóindulattal áll a szakmához. A sok érdeme mellett az Inkubátor Program alapjaiban frissítette fel a mozgóképet.” Kovács Gábor szerint a filmalapnál „egy átlátható és főleg apolitikus, teljesítmény és tehetségalapú rendszert hoztak létre a közéletünk szinte minden más területével szemben.” Véleményében nem mindenki osztozott. Dettre Gábor rendező például (A színésznő és a Halál, Felhő a Gangesz felett) úgy vélte, a magyar filmsikerekhez szinte semmi köze nem volt a filmalapnak. „Az Oscar-díjakat két külföldi neveltetésű, illetőleg mentalitású más szellemű rendező hozta az országnak. Tarr Béla és Enyedi Ildikó már jóval előttük is sikeres volt és csak idő kérdése volt, mikor lépnek feljebb” – írta többek között a kommentjében.

Érdemes a negyven fokot harmincnak hazudni? A klímakatasztrófa az idei ARC témája

Publikálás dátuma
2019.09.27. 19:15

Fotó: Zagyi Tibor / Népszava
A globális felmelegedés a nyakunkon, ideje volna már cselekedni – üzenik az ARC közérzeti kiállítás plakátjai.
Egy olyan országban, ahol a klímakatasztrófa a vezetők szerint összeesküvés-elmélet, ahol a tizenhat éves svéd klímaaktivistát, Greta Thunberget beteg kislánynak titulálják, és ahol még mindig megkérdezik a boltokban, kérsz-e szatyrot a vásárláshoz, komoly vállalkozás, ha változást, összefogást szeretnénk elérni. Ám néha mégis hangosabbak azok, akik a műanyagmentes júliust, a vászonszatyrok, kulacsok és termoszok használatát, vagy egyenesen a zero waste (nulla hulladék) elveket hirdetik. Szeptember utolsó péntekje sokszorosan ilyen nap volt, amikor a hangerő a zöldebb jövőért tenni akaróké lett: míg a város egyik felében iskolások, szülők, tanárok ezrei vonultak fel a III. Globális Klímasztrájkon, megnyílt a 19. ARC közérzeti kiállítás, amelyet KLÍMARIADÓ! címmel hirdettek meg. A tavalyi évhez hasonlóan idén is az Örs vezér útján látható az a nyolcvan plakát, amelyet a tizenkilenc tagú zsűri a beérkezett nyolcszáz pályaműből kiválasztott. A válogatás egy része a globális felmelegedés, a környezetvédelem kérdéseire irányítja a figyelmet, számos munka a pályázat nyitottságához híven más, közéleti, társadalmi, szociális témákat vet fel. A problémák egymásnak felelgetnek: amíg a tökéletes családmodellt helyezzük előnybe, széthullik alattunk a bolygó, és miközben a hazafias történelemszemlélet, a nemzeti identitástudat kialakítását hangsúlyozzák, kizsigereljük a természeti erőforrásokat. Egyre gyakrabban, egyre többekben felvetőső kérdés: mit tehetünk ez ellen? Amellett, hogy mielőbbi változásokat kell elérni a politikai, gazdasági szereplőknél, legalább olyan szükséges az egyéni felelősségvállalás is, hangzott el többször a megnyitón. A kiállított munkák egy része szintén erre a gondolatra reflektál.
Az első helyezett alkotás, Puskás Marcell Unikornis című képén egy teknős látható orrából kiálló szívószállal, mellette a felirat: „Nem baj, úgyis unikornis akartam lenni”. A fricska valós ügynek szól: a természetes vizeinkbe kerülő műanyag szívószálak komoly károsodást okoznak az ott élő állatoknak. 
Puskás Marcell: Unikornis
Fotó: ARC
A díjazott lapunknak elmondta, munkája mögött több gondolat áll. Egy videó, melyen az állatvédők egy szívószálat húznak ki egy teknős orrából, egy évekkel ezelőtt látott Family Guy sorozatrész, valamint az, hogy mennyi mindent próbálunk „szebbé, jobbá tenni” annyival, hogy azt mondjuk: nem baj. Ezekből született meg a kép, ami ötvözi az iróniát és a probléma fontosságát. 
A második helyezett kép, Tóth Györgyi Attitűd című munkája szintén iróniával él, és a döntéshozók környezetvédelemre fittyet hányó hozzáállását teszi a középpontjába. A plakát – ahogy az alkotó videóüzenetéből is kiderül – arra utal: „átírhatod a hőmérőt is, nem csak a tényeket, ha megvan hozzá a hatalmad.” 
Tóth Györgyi: Attitűd
Fotó: ARC
Hasonló gondolatok állnak a harmadik helyezett Zsemberi-Szígyártó Miklós Zsírral című munkája mögött is, amely Németh Szilárdot ábrázolja. (A politikus néhány hete pacalfőzéssel demonstrálta tiltakozását a bejelentéssel szemben, miszerint felére csökkentené a hús-, a hal- és a tojásfogyasztást az EU állatjóléttel foglalkozó csoportja.) 
Zsemberi-Szígyártó Miklós: Zsírral
Fotó: ARC
A Hammer Agency különdíját a Csúcsragadozó című alkotás készítői, Marschall József, Ősz Szilvia, Sasvári Babett és Kemenczés Bálint vehették át. Képük a nejlonzacskók állandó jelenlétére fordítja a figyelmet.
Marschall József, Ősz Szilvia, Sasvári Babett, Kemenczés Bálint: Csúcsragadozó
Fotó: ARC
A plakátkiállítás idén is izgalmas kulturális teret kínál azoknak, akik nem akarnak csukott szemmel járni a világban. S bár lehet derülni, elmélkedni a kiállított munkákon, azokat lefényképezni és kiposztolni a közösségi oldalakon, marad a kérdés: fogunk ennél többet is tenni? A következő ARC idejére kevesebb nejlonzacskó lesz az országban? Megpróbálunk műanyag palackok nélkül élni? Elzárjuk a csapot fogmosás közben? Nemet mondunk az egyszer használatos szívószálakra? A plakátok erről is szólnak: a mindennapi apró cselekedetekről. Jó, ha időnként eszünkbe jutnak majd ezek a munkák, vagy Tóth Györgyi igazsága: „lehet negyven fokot harmincnak titulálni, ahogy a zsarnokságot is kereszténydemokráciának, de a dolgok élvezeti értéke attól még ugyanaz.” 
Infó: 19. ARC közérzeti kiállítás, látogatható október 13-ig az Örs vezér útján, a Budapesti Metropolitan Egyetem mögötti utcában. A köztéri kiállítás bármikor látogatható, ám a szervezők kérésének megfelelően, legyenek tekintettel az ott lakók nyugalmára. A plakátokra október 20-ig a kiállítás Facebook-oldalán is szavazhatnak, a közönségdíjas alkotást október végén hirdetik ki.
Kós Péter: A Galaxis önzői
Fotó: ARC kiállítás

Nem tud lejönni a szerről, amit Magyarországnak hívnak

Frappáns, lényegi üzeneteket közvetítő, ám nem a felhívásnak eleget tevő plakátot is láthatunk az Örs vezér útján. A leginkább kedélyborzoló alkotásnak járó Borz-díjat elnyerő A Galaxis Önzői című alkotás is egy ezek közül, amelyet Kós Péter, grafikus készített. „Azok a szereplők, akiket a plakáton bemutattam – Mészáros Lőrinc, Szájer József, Orbán Viktor, Schmidt Mária, és Németh Szilárd –, emblematikus figurák: olyan pozícióban tetszelegnek, amelyben számomra nem (és ezzel talán nem vagyok egyedül) a konstruktivitást képviselik, hanem a dekonstruktivitást” – nyilatkozott lapunknak az alkotó munkája hátteréről. Kós Péter – a második helyezett Tóth Györgyihez hasonlóan – az Egyesült Királyságban él, ám egyértelmű volt számára, hogy jelentkezik a pályázatra: napi szinten foglalkoztatják a hazai történések, ugyanis Magyarország-függő. „Nem tudok lejönni a szerről, amit Magyarországnak hívnak. Ez személyes dolog. Az a helyzet viszont, ami a személyes hozzáállásomat okozza, nem személyes: közértéket sért, jövőt sért, jelent rombol” – mondta.

Szerző
Frissítve: 2019.09.27. 19:49