Magyar Nemzeti Filmalap;Havas Ágnes;

2019-09-27 19:28:20

Cenzúra a nemzeti filmalapnál

Már nemcsak az MTI, hanem a Magyar Nemzeti Filmalap honlapja is titkolja, hogy vezérigazgatója, Havas Ágnes – aki a Filmszakmai Döntőbizottság elnöki posztját is betöltötte – nyolc és fél után felmondta a munkaviszonyát. Mint arról a Népszava beszámolt: csütörtökön felállt a székéből Havas Ágnes, ám a felmondás tényét az állami hírügynökség elhallgatta, és következetesen csak a „távozásáról” írt.

A filmalap csütörtökön a honlapján tette közzé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közleményét, amely szerint Havas Ágnes felmondott, ám pénteken ezt a közleményt kicserélték az MTI hírére – így csak a Google tárolt változatából derül ki: a filmalap csütörtökön még nem titkolta Havas Ágnes felmondását. A filmalapnál történt változásokról aznap még semmi sem volt olvasható a felettes szerv, az MNV Zrt. honlapján, ám pénteken mégis megjelentették a vagyonkezelő közleményét. Így ott továbbra is olvasható: Havas Ágnes nem egyszerűen „távozott” a filmalaptól, hanem felmondott. Legalábbis péntek estig ez volt a helyzet, akkor készül ez a képernyőfotó: 

Havas Ágnes döntése a Facebookon is nyomott hagyott. Kovács Gábor producer (Üvegtigris, Delta, Bibliothéque Pascal) egy nyilvános posztban úgy méltatta: „Ha Andy Vajna kiválóan formálta át a filmtámogatást és védte meg a szakmát (mert így is tett), legalább annyira köszönhető mindez Havas Áginak. Nem hiszem, hogy lesz valaha olyan meghatározó filmdöntnök, aki ennyi empátiával és jóindulattal áll a szakmához. A sok érdeme mellett az Inkubátor Program alapjaiban frissítette fel a mozgóképet.” Kovács Gábor szerint a filmalapnál „egy átlátható és főleg apolitikus, teljesítmény és tehetségalapú rendszert hoztak létre a közéletünk szinte minden más területével szemben.”

Véleményében nem mindenki osztozott. Dettre Gábor rendező például (A színésznő és a Halál, Felhő a Gangesz felett) úgy vélte, a magyar filmsikerekhez szinte semmi köze nem volt a filmalapnak. „Az Oscar-díjakat két külföldi neveltetésű, illetőleg mentalitású más szellemű rendező hozta az országnak. Tarr Béla és Enyedi Ildikó már jóval előttük is sikeres volt és csak idő kérdése volt, mikor lépnek feljebb” – írta többek között a kommentjében.