Orbán máris veszített Trump botrányán

Publikálás dátuma
2019.09.28. 11:45
Szijjártó Péter és Kurt Volker
Fotó: KKM / MTI
Az amerikai elnök frissen lemondott ukránügyi megbízottja, Kurt Volker régóta egyengeti a Fidesz washingtoni kapcsolatait. A Kongresszusban azonban nem erről fogják faggatni.
A magyar kormány fontos washingtoni emberét veszítette el a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetése nyomán kirobbant botrány első hetének végén. Kurt Volker pénteken mondott le az Ukrajnával foglalkozó különmegbízott tisztségéről, miután Rudi Giuliani volt New York-i polgármester, aki most Trump személyes ügyvédje, a nyilvánosság előtt belekeverte a már az elnök elmozdításával fenyegető ügybe. Giuliani ezzel azt próbálta igazolni, hogy a külügyminisztériummal együttműködve képviselte a Fehér Házat Ukrajnában, miközben az amerikai diplomácia kerülni próbálta ezt a kényes részletet. A jelek szerint ugyanis Trump, Giuliani és Volker hónapokon át dolgozott azon, hogy terhelő bizonyítékokat szerezzen be az elnök egyik legfőbb ellenfele, a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Joe Biden ellen. Volker pályája a CIA-nál kezdődött, majd a 90-es évek közepén, a Horn-kormány idején egy hároméves budapesti diplomáciai kiküldetéssel folytatódott. A magyarul is megtanuló diplomata itt került jó viszonyba a Fidesz több vezetőjével, amit azóta is mindkét oldalról gondosan ápoltak. Volker pályája később egészen a NATO-nagykövetségig ívelt, és Trump hatalomra jutásakor állítólag ő és a magyar kormány is abban reménykedett, hogy budapesti nagykövet lesz. Ehhez azonban kevésnek bizonyult hűsége a Republikánus Párthoz - főleg, hogy éppen a néhai John McCain szenátorhoz kötődött, akivel Trump viszonya finoman szólva is viharos volt. Volker jelenleg még a magyar kormányhoz közeli Hungary Initiative alapítvány kuratóriumi tagja. Az alapítvány honlapján neve együtt szerepel April Foley volt budapesti nagykövetével, aki továbbra is Orbán lelkes híve, George Pataki volt New York-i kormányzóéval, továbbá Martonyi János volt külügyminiszterével és Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszterével, aki szintén hosszú ideig szervezte az Egyesült Államokban a magyar lobbit. Az amerikai diplomata az elmúlt években is többször megfordult Budapesten. Utoljára áprilisban, amikor arról győzködte az Orbán-kormányt, hogy ne gátolja tovább a NATO-Ukrajna tanács munkáját. Az eredmény közismert, Volkert ennek ellenére egészen mostanáig a magyar jobboldal fontos amerikai támogatójaként tartották számon. Az 55 esztendős diplomata eddig fényesen alakuló karrierje most alighanem megbicsaklik. A Kongresszusban már a jövő héten bizottsági meghallgatások lesznek, ahová őt is beidézték. Egyelőre nem világos, hogy személy szerint van-e mitől tartania. Ez attól függ, hogy Trump politikai érdekében eljárva túllépte-e a hivatalával járó hatáskört. 
Frissítve: 2019.09.28. 12:17

Az utcán lőttek agyon egy nőt Pozsonyban

Publikálás dátuma
2019.09.28. 11:31

Fotó: Shutterstock
A támadó férfi ittas lehetett.
Lelőttek egy nőt pénteken Pozsonyban, írja az ÚjSzó.com. Az 55 éves áldozatot Pozsonyhidegkút városrészben, az utcán lőtte le egy férfi. A golyó a nő mellkasát érte.
A TV JOJ információi szerint a mentők kiérkezésekor a nő már eszméletlen állapotban volt, de még lélegzett. Az áldozat később belehalt sérüléseibe. Sajtóinformációk szerint a férfi alkoholos befolyásoltság alatt lövöldözött.
A noviny.sk meg nem erősített értesülései ellentmondanak a fentieknek, különösen ami a mellkas lövést illeti: úgy tudják, a nő magát lőtte le, miután szakítottak az említett férfival.
Szerző

Az impeachment "végre felnyitotta a szemeket”

Publikálás dátuma
2019.09.28. 11:00

Fotó: SAUL LOEB / AFP
Egy demokrata szerint Donald Trump most már tényleg nem védhető tovább. Egy republikánus viszont még inkább várna az ítélkezéssel.
„Ha ez nem nyitotta fel a republikánusok szemét, akkor semmi” - vág bele hevesen Matthew, akit egy Los Angeles-i előadáson faggatok. Matthew 43 éves, a közszférában dolgozik, demokrata szavazó és mélységesen hisz abban, hogy a 2020-as választásokon a női szavazatok gyarapodásával leváltható a jelenlegi elnök, Donald Trump. Kétségtelen, hogy az egész ország figyelme most Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nyilvánosságra került telefonbeszélgetésére irányul, pártállástól függetlenül. Mint azt már korábban megírtuk, az amerikai elnök arra próbálta meg rávenni Zelenszkijt, hogy indítson nyomozást eddigi legfőbb politikai kihívója, a demokrata Joe Biden ellen. Egy rejtélyes szivárogtató belső ellenőréhez fordult az ügyben, jelentést írt a történtekről. De nem ez az egyetlen irat, ami napvilágot látott: a két vezető közötti beszélgetés leiratáról készült jegyzet is nyilvánossá vált - ezt maga a Fehér Ház tette közzé. A leiratot egyébként nem abban az informatikai rendszerben tárolták, amelybe szokás szerint kerülne, hanem a rendkívül érzékeny információkat tartalmazó dokumentumok között, ami szintén felvet néhány kérdést. A demokraták a birtokukba jutott iratokkal végül hivatalosan is az impeachment, a Trump elleni alkotmányos vádemelési eljárás előkészítése mellett döntöttek. Ő az egészet - az orosz befolyással kapcsolatos két évig tartó nyomozáshoz hasonlóan - „boszorkányüldözésnek” titulálta, és jelenleg is próbálja Bidenre terelni az emberek figyelmét. Matthew egészen idáig rossz politikai döntésnek tartotta az alkotmányos vádemelési eljárást. Szerinte például az FBI igazgatójának kirúgása után egyszerűen rossz taktika lett volna meglépni, mert elvesztették volna minden esélyüket a jövő évi elnökválasztáson. Ám a most nyilvánosságra került telefonbeszélgetés jegyzeteinek elolvasása után már másként látja a dolgokat. „A republikánusok az elmúlt években elképesztő hűséget mutattak valakihez, akit számtalan nő megvádolt azzal, hogy szexuálisan zaklatta. Megcsalta a feleségét egy pornósztárral, majd megvásárolta a nő hallgatását. Mindemellett embertelenül kezelte a menekült gyerekeket a határon. Az ország megosztott, nagyon is, de azt gondolom, hogy ebben, ami most történt, talán egyetértünk” - sorolta érveit. „Mivel még nem erősítették meg száz százalékosan a szivárogtató állításait, szerintem várnunk kellene, mielőtt véleményt alkotunk. Jelenleg még nem áll elegendő információ a rendelkezésünkre” - vélekedett ugyanakkor Patricia, aki jelenleg PR-osként dolgozik. A családja generációkra visszamenőleg a republikánusokat támogatta szavazatával, ám egy dolgot mégis fontosnak tartott kiemelni, hogy nem Trump-szavazó, hanem republikánus. „A beszélgetés kivonata elég egyértelmű, személyes javára akarta fordítani a pozícióját, visszaélt a hatalmával. És gondolom, nem ez volt az egyetlen alkalom. Szerintem még fogunk több kivonatot is látni az elkövetkezendő hetekben. De az impeachment eljárást szerintem nem fogják keresztülvinni a szenátuson, kivéve ha valamilyen elképesztő terhelő bizonyítékkal sikerül előállnia valakinek” -  latolgatott. Tüntetéseknek egyelőre nyoma sincs az országban. Az indulatok inkább a Twitteren olvasható kommentárokban forrnak, ahol azért egyértelműen látszik, hogy Trump szavazótáborának kemény magját - ahogy a korábbi botrányok -, úgy ez a telefonbeszélgetés sem ingatta meg. Szerintük az elnöknek egyszerűen „nem kell a szabályok szerint játszania, hiszen már annyi jót tett az országért.”