MSZP;önkormányzatok;

2019-09-30 10:19:23

Törvényjavaslattal adna pénzt a helyi közösségeknek, nagyobb pénzügyi mozgásteret az önkormányzatoknak az MSZP

A helyi önkormányzatok napja alkalmából az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a helyben élők adójából nagyobb hányad maradjon az önkormányzatoknál.

Az MSZP szerint az elmúlt kilenc évben a fideszes hatalom sokat tett a helyi önkormányzatok önállóságának felszámolása és kivéreztetése érdekében. Emlékeztetnek, hogy az állam vette át az oktatás, az egészségügy, a hulladékgazdálkodás és számos más helyi döntést igénylő terület irányításának jogát. A hatáskörök átcsoportosításával a finanszírozást is elvonták, ezzel viszont a települések gyakran több pénzt vesztettek, mint amit a feladat elvonása indokolt. Jelentősen csökkent az önkormányzatok vagyona, a kormányzat céltámogatásait csak meghatározott feladatokra költhetik, így számos helyi problémát nem tudnak orvosolni. A központosított rendszerben működő iskolák, kórházak egyre gyengébb minőségben szolgáltatnak.

A fideszes önkormányzatok a központi direktívának engedelmeskedve sportkomplexumokat építenek fel, hogy ezekből a tudatosan túlárazott beruházásokból minél több pénzt szivattyúzhassanak ki a "mészároslőrincek". A párt szerint viszont a baloldali önkormányzatok viszont nem újabb stadionokat építenek, hanem felújítják a szakrendelőket és diagnosztikai eszközöket vásárolnak. A baloldali városvezetés nem térkőbe önti a pénzt, hanem parkosítja a köztereket, szociális bérlakásokat épít, korszerűsíti az épületek energiafelhasználását, szigetelési pályázatokat hirdet, hiszen nincs olcsóbb, mint az el nem használt áram vagy gáz.

Mindezek alapján azt javasoljuk, hogy az önkormányzatok kapják vissza azokat a bevételi forrásokat, amelyekkel 2010 előtt rendelkezhettek, vagyis 

A párt meggyőződése - írják -, hogy 2019. október 13-át követően nem csak az önkormányzatok vezetésében, hanem a fejlesztési lehetőségeik terén is gyökeres változásra van szükség.