Kaposvár;uszoda;

2019-09-30 14:41:02

A dobogó is beszakadt az új ötmilliárdos kaposvári uszodában

Beszakadt a medence melletti játékvezetői dobogó a hétvégi Kaposvár-BVSC OB I.-es vízilabda-mérkőzésen az egyik játékvezető alatt, aki ugyan sántikálva végigfújta a mérkőzést, de utóbb kiderült, két helyen is eltört a lába.

A kaposvári vízilabdások először játszottak a május végén átadott, a város szülöttéről, Csík Ferenc olimpiai bajnok úszóról elnevezett, tízpályás, nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas létesítményben, melyről már a Népszava is többször írt. Néhány héttel az átadás előtt derült ki ugyanis, hogy félmilliárd forinttal drágul az építkezés, mivel olyan – az indoklás szerint „előre nem látható” – változtatásokra volt szükség, mint például a beléptető-rendszer összehangolása az informatikai hálózattal, tároló-bővítés, füst-és hőelvezetés, vagy éppen a megfelelő fűtés és szellőzés biztosítása. Az pedig csak az átadás után derült ki az ötmilliárd forintba került uszodáról – melyet a kormányfő vejével, Tiborcz Istvánnal jó kapcsolatokat ápoló, s így a közbeszerzéseken komoly sikereket felmutatni tudó Paár Attilához köthető cégek, a FÉSZ és a Magyar Építő konzorciuma épített –, hogy beázik a teteje, s szivárog a medencéje.

Úgy tudjuk, a játékvezetői dobogót is az építtető cég szállíttatta az uszodába, a múlt héten érkezett meg, s a mérkőzés előtt szerelték össze.