Kövér László;önkormányzati választás; NER;

2019-10-01 21:36:07

Kövér László felrótta az ellenzéknek, hogy politikát visznek az önkormányzati választásba

Polgárháborút akarnak, miközben a kormányzat csak barátkozni szeretne – mondta a házelnök, aki szerint felelőtlenség csatát hirdetni a településeken.

Az ellenzék pártjai úgy próbálják beállítani az önkormányzati választásokat, mintha az az országos politika hatalmi pozícióikért folyó egyfajta polgárháború egy állomása lenne – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a Fidesz-KDNP országjárásának vésztői állomásán.

Az eseményről beszámoló MTI tovább is idézi Kövért, aki szerint az ellenzékiek csatateret kívánnak csinálni az önkormányzatokból is, ami nem csak hibás demokráciafelfogás, hanem kifejezett felelőtlenség is adott településen élők szempontjából.  

Ezek után jócskán hiteltelenül hangzik, amikor Kövér lágyabb húrokat próbál pengetni, és arról beszél, hogy a központi kormányzat partnere, sőt barátja kíván lenni az önkormányzatoknak. Persze, csak azoknak, akik nem az ellenséget látják bennük – értsd, nem ellenzéki vezetésűek.

Kövér László azt is hozzátette, hogy az október 13-i választásokon nem 3200 független önkormányzat, pontosabban "kis köztársaságnak" a vezetőit választjuk meg, hanem egy ország önkormányzatainak a vezetőit, akiknek majd együtt kell működniük a következő időszakban is a kormánnyal.

Utóbbi mondata tételesen nem igaz, hiszen hivatalosan minden önkormányzat független a kormánytól, de a kimondatlan üzenetet itt sem lehet félreérteni: nix ugribugri, az Orbán-kabinet nem tolerálja a tőle független helyi irányítást.