sztrájk;Tiszavasvári;

2019-10-02 07:21:54

Elhárult a sztrájkveszély az Alkaloida tiszavasvári üzemében

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) megállapodott az idei évre vonatkozó béremelésről a cég vezetésével.

Székely Tamás, a szakszervezet vezetője szerint az elhúzódó tárgyalásokat a sztrájk lehetőségének bejelentésével tudták felgyorsítani. Mint arról beszámoltunk: a tiszavasvári Alkaloida gyár mintegy 500 dolgozója év eleje óta hiába várt a bérmegállapodásra, holott a VDSZ helyi tagszervezete már az év elején kezdeményezte azt. Szeptember 19-én ezért Székely Tamás bejelentette: a sztrájktól sem riadnak vissza, ha nem ül le velük tárgyalni a vezetőség. A szakszervezet legalább 15 százalékos alapbéremelést és további juttatásokat követelt, mivel a cég dolgozóinak bére az ágazati és már a régiós bérekhez képest is 40 százalékos elmaradásban van.

Székely Tamás elmondása szerint a gyárban az átlag alapbér 195 ezer forint, márpedig az tarthatatlan, hogy egy gyógyszeripari technikus fizetése a garantált bérminimum szintjén legyen. Jövőre a garantált bérminimum 210 600 forintra nő, ezt pedig a középfokú végzettséget igénylő munkakörökben kötelező lesz megadni, így a bérek még inkább összecsúsznak majd – vázolta akkor a helyzet tarthatatlanságát a szakszervezeti vezető.

A tárgyalássorozat kedden lezárult, a VDSZ közleménye szerint a felek pedig megállapodtak abban, hogy azok a munkatársak, akik a kötelező béremelésen felül – a minimálbért és a garantált bérminimumot kötelező emelni – is részesülnek bérfejlesztésben, egységesen legalább 13 ezer forintos havi alapbéremelést kapnak.

A fentieken felül a cég vezetése további differenciált alapbéremelést hajt végre a munkavállaló egyéni teljesítménye és a társaságnál eltöltött munkaviszony hossza figyelembevételével. Így a fizikai állománycsoportban az átlagosan teljes alapbéremelés mértéke 16,78 százalék.

A megállapodás az alapbérre 2019. október 1-től érvényes, de a munkáltató a régi és új bér különbözetének műszakpótlékkal növelt (műszakosok esetében) összegének 6-szorosát egy összegben, mint bérkiegészítés kifizeti 2019. október 10-ig. Arról is megállapodtak, hogy a továbbiakban a béren kívüli juttatás adóváltozásának veszteségét új számítási metódussal kompenzálja a munkáltató, és minimum évi 3 százalékos bónuszrendszer kidolgozására vállal kötelezettséget.

„Ezzel a megállapodással a VDSZ minden gyógyszergyárban lezárta a 2019. évi bértárgyalásokat. Az Alkaloida esetében sztrájkfenyegetéssel, a Chinoinnál még áprilisban figyelmeztető sztrájkkal tudott érdemi megállapodást kötni. A tiszavasvári megállapodás illeszkedik VDSZ eddigi sikereihez, hiszen a gyógyszeriparban 10 százalék feletti megállapodások születtek” – értékelt közleményében a VDSZ.