Az eddigi Nobel-díjasokról szinte mindent tudunk. Tudjuk, hogy 1901 óta 935-en voltak (908 személy és 27 szervezet); hogy a 17 éves Malála Júszufzai volt a legfiatalabb és a 96 esztendős Arthur Ashkin a legidősebb díjazott. Hogy eddig 52 nő kapta meg a legmagasabb elismerést, és mindössze ketten (a francia Jean-Paul Sartre és a vietnami Le Duc Tho) voltak, akik nem vették át a nekik ítélt díjat.
Ám az idei díjazottakról még semmit nem lehet tudni. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia bizottságai a lehető legnagyobb titoktartás közepette döntenek, és még a jelöltek neveit is ötven évre titkosítják. Javaslatokról, esélyekről persze mindig suttognak, de a döntés pillanatáig még bármi előfordulhat.
E heti számunkban mi sem próbálunk jósolni. Mindössze arra vállalkozunk, hogy – szakemberek segítségével – feltérképezzük az egy adott területen zajló folyamatokat, a legígéretesebb kutatási témákat vagy a közhangulatot. Mert, amint látni fogják, az is számít.
Torpedóval a betolakodók ellen
Sosem könnyű megtippelni, hogy ki kaphatja az orvosi-élettani Nobel-díjat, de Falus András immunológusprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja mégis azt mondja: van tippje. Szerinte komoly esélye van Emmanuelle Charpentiernek és Jennifer Doudnának, akik a génterápia területén végzett kutatásukkal, az úgynevezett génszerkesztéssel érdemelhetik ki az elismerést. Mint mondja, sokan, sokféle módon próbálkoztak a gének javításával, megváltoztatásával – gyenge eredményekkel. Aztán 2007 és 2012 között egy addig kizárólag baktériumokkal foglalkozó munkacsoport észrevette, hogy a baktériumok genetikai állományában sok az ismétlődő szakasz, amit ismeretlen „elemek” szakítanak meg. Akkoriban ezt nem értették. Az már régóta ismeretes, hogy létezik úgynevezett baktériumimmunitás. Ha a baktériumot kétszer ugyanaz a vírus, vagyis bakteriofág fertőz meg, akkor másodszor már védekezni tud ellene, elpusztítja azt. (Az „ismeretlen elemről” pedig kiderült, hogy az valójában az előző fág-fertőzésből keletkező másolat.) A baktérium tehát megőrzi a nyomát annak, ha fertőzés éri. „Az említett két hölgy, Emmanuelle Charpentier és Jennifer Doudna ezt a kutatást gondolta tovább. Úgy vélik, hogy akár emberi sejt esetében is alkalmazni lehet a baktériumoknál talált működésmódot. Vagyis, ha egy génszakaszt ki akarnak vágni, akkor készüljön egy másolat erről a szakaszról, és így létrejöhet egy olyan molekuláris konstrukció, egy »torpedó«, amely megtalálja az adott szakaszt, és ha megfelelő enzim kapcsolódik hozzá, akkor azt ki tudja vágni, és akár kicserélheti egy újra. Ez voltaképpen egy kívülről bevitt célzórendszer. A felfedezésnek óriási jelentősége van” – mondja Falus András. A kutatási eljárás egyébként négy-öt éve terjedt el, de a szakember szerint megszokott gyakorlat, hogy csak évekkel a felfedezés után kapnak érte díjat.
A molekulától a kozmoszig
A kémia az egyik legdinamikusabban fejlődő tudományág, és – hasonlóan a fizikához – itt is a határterületeken végzett kutatások a legizgalmasabbak – mondja Perczel András akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara Szerves Kémiai Tanszékének vezetője. Olyanokról lehet szó, mint az orvostudományban és általában a gyógyításban használt szerves kis- és nagymolekulák, makromolekulák és polimerek egyes csoportjainak a fejlesztése, a hagyományosan a fizika „hatáskörébe” tartozó szupravezetők tulajdonságainak módosítása, vagy a csillagászattal határos asztrokémia legújabb eredményei. „Nem véletlen, hogy amit mi kémiának nevezünk, az angolul Molecular Sciences, magyarul molekuláris tudomány. Eredményeit az elmúlt 20 évben azok a területek hasznosítják, amelyekben mind a kérdések feltevése, mind a megvalósulás molekuláris szinten történik” – magyarázza a szakember. Arra a kérdésre, hogy a kémia mely területei lehetnek esélyesek arra, hogy azokból kerüljön ki az idei díjazott, azt mondja, az utolsó ötven évben három nagy részhalmaz alakult ki, és az utóbbi másfél évtizedben ezek felváltva adják a Nobel-esélyes jelölteket. Az első a klasszikus értelemben vett, „kis” molekulákkal foglalkozó kémia. A másik a biokémia és molekuláris biológia. A harmadik nagy terület pedig az ezekhez kapcsolódó módszertani fejlesztések és a további kutatásokat segítő eszközök feltalálása, pl. krio elektronmikroszkóp (2017).
Hogy idén ki lehet a befutó, azt nehéz megtippelni – mondja Perczel András –, de több esélyes terület is van. Az egyik a már említett asztrokémia. A világűrben lejátszódó reakciók megfigyelése már régen nemcsak a csillagászat, hanem a kémia, az asztrofizika és a biológia határterülete, vagyis az itt elért eredményekért bármelyik tudományág képviselője kaphat elismerést. A másik a kémia viszonylag új terepe, a kis sűrűségű, lyukacsos és porózus anyagok előállítása. Ezeknél magukban a molekuláris méretű lyukakban mehet végbe a kémiai reakció, vagyis voltaképpen a kutatók molekuláris környezetet építenek atomi pontossággal. Számos eddig ismert hasznosítási területe lehetséges, például használhatjuk őket szennyezett folyadékok/levegő szűrésére, átalakítására stb. Az elektrokémia – főleg az elektromobilitás terjedésével – igen fontos terület lehet. Ebben magyar kutatók pl. az ELTE-n is élen járnak – mondja Perczel András.
Az eddigi tizenhat magyar Nobel-díjasból öt kémiai kutatásokért kapta az elismerést, ami azt jelenti, hogy a magyar kémiatudomány – történeti szempontból – sikeres. Igaz, az utóbbi évtizedekben a miénkhez hasonló gazdasági lehetőségekkel rendelkező országok erős lemaradásban vannak a tehetősebbekhez viszonyítva. „A magyar tudósok zöme tized akkora kutatási lehetőséggel, pénzzel és infrastruktúrával rendelkezik, mint egy jobb osztrák. Amíg ez a helyzet nem javul, addig nem várhatjuk azt, hogy visszakerüljünk a világ kiemelkedően legjobbjai közé. Ahhoz, hogy a kutatók ne a nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező országokat, egyetemeket válasszák, hanem itthon kutassanak, ahhoz politikai szándék kell. És bár egyelőre nagy a lemaradásunk, úgy tűnik, most valami megmozdult ebben a kérdésben” – teszi hozzá óvatos optimizmussal.
2018-ban James P. Allisont és Hondzso Taszukut közösen honorálták egy teljesen új rákterápiás elv kidolgozásáért. Ennek lényege az immunrendszer veleszületett daganatpusztító képességének serkentése, amely mérföldkő volt a rák elleni küzdelemben. A módszer különösen eredményes a kissejtes tüdőrák és a melanóma esetében.
Két éve Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young érdemelték ki az elismerést, akik azt a belső biológiai órát kutatták, amely az élőlényeket a nappalokhoz és éjszakákhoz való alkalmazkodásban segíti. A tudósok eredményei magyarázatot adnak arra, hogy a növények, az állatok és az emberek miként igazítják életritmusukat a bolygó keringéséhez.
Duplázó irodalmárokKét magyar írónak, Nádas Péternek és Krasznahorkai Lászlónak drukkolhatunk idén az irodalmi Nobel-díj kapcsán. Az Unibet.com fogadási oldal előbbi esélyeit 11-szeres, utóbbiét 21-szeres szorzójú összeggel honorálja, már ha fogadnánk rájuk, és bejönne a tipp. Mindehhez „csak” a listán szereplő japán Murakami Harukit, az amerikai George R. R. Martint, az orosz Ljudmila Ulickaját, a kanadai Margaret Atwoodot, a lengyel Olga Tokarczukot, az albán Ismail Kadarét, a szír Adonist, az osztrák Peter Handkét vagy a számos kínai (például Can Xue, Yu Hua, Yang Lian) szerzőt kellene maguk mögé utasítaniuk. Már ha komolyan veendő lenne ez a lista. Merthogy nem az. Ez csak légből kapott lajstrom. A valódi lista nem publikus. Ha mégis kiszivárogna valami a döntéshozók szűk köréből, mint ahogy feltételezhetően történt 2008-ban Jean-Marie Gustave Le Clézio francia író, vagy 2011-ben Tomas Tranströmer svéd költő díjazása előtt, akkor kitör a botrány.
Tavaly például már jóval az októberi díjkiosztás előtt kitört. Katarina Frostenson költőről, a Svéd Akadémia tagjáról kiderült, hogy résztulajdonosa egy olyan vállalkozásnak, mely támogatást kap az Akadémiától. A férjét, Jean-Claude Arnault-t többszörös szexuális visszaéléssel vádolták meg ezzel egy időben.
A bűneseteket feltáró vizsgálat a korrupció és a zaklatás mellett a nyertesek neve kiszivárogtatásának gyanúját is felvetette. Ennek okán és a megtépázott renomé helyreállítása végett az Akadémia tavaly nem adományozott irodalmi Nobel-díjat. (Míg svéd értelmiségiek a francia Maryse Condé-nek adták át az általuk létrehozott alternatív Nobelt. Condé neve egyébként az említett fogadási lista második helyén szerepel most is, 6-szoros oddsszal.) A testület inkább szigorított szabályzatán, valamint elhatározta, hogy idén kettő – nem megosztott – díjat oszt ki.
Más természetű botrányok sem ritkák az irodalmi Nobel-díj körül, a leggyakoribbak persze politikai színezetűek: 2006-ban Günter Grass felfedte ugyan egykori SS-tagságát, de az 1999-ben neki ítélt Nobeltől végül nem fosztották meg, habár sokan követelték ezt. 2012-ben a kínai díjazott, Mo Jen pártállami elköteleződése váltott ki nemtetszést többekből. Volt, aki el sem fogadta a kitüntetést (Jean-Paul Sartre 1964-ben, amint a bevezetőben is írtuk), és volt, akinek (Elfriede Jelinek, 2004) a díjazása miatt az Akadémia egyik tagja mondott le. Az Akadémia belső botrányát megelőzően az indulatok Bob Dylan irodalmi Nobel-díja kapcsán lángoltak fel 2016-ban. (Dylan egyébként nem ment el az ünnepélyes decemberi átadóra, a díjat és vele a nyolcmillió svéd koronát – 256 millió forint – jóval később, 2017. áprilisi stockholmi koncertje idején, amikor éppen arra járt, vette át.)
Ikonok és ellenségekA békedíj kakukktojás a többi Nobel között. Önmagában is bizarr, hiszen alapítója, Alfred Nobel fegyverek fejlesztéséből és gyártásából gazdagodott meg. Ez az egyetlen a hat díj közül, amelyről nem Svédországban, hanem Norvégiában döntenek. Ráadásul a legkevésbé egzakt kategória lévén sokszor vitatható, tényleg az kapja-e, aki „a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért”.
Az első évben, 1901-ben Henry Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója nyerte el az elismerést, megosztva. Ma már alig ismert a másik első, Frédéric Passy francia közgazdász-politikus, de semmi kétség, a háború és a halálbüntetés ellenzőjeként, a női egyenjogúság korai szószólójaként olyasmit hirdetett, ami azóta is időszerű, büszkén vállalható. Az elmúlt 118 év díjazottjainak listáját böngészve megtaláljuk a múlt század jó néhány ikonikus alakját. Nobel-békedíjas volt Albert Schweitzer (1952), Martin Luther King (1964), Kalkuttai Teréz anya (1979), Lech Walesa (1983), a dalai láma (1989) és Nelson Mandela (1993). A politikusok közül Mihail Gorbacsov (1990) érdemei közismertek. Jimmy Cartert (2002) már nem elnöki, hanem nyugdíjasként végzett jószolgálati akcióiért jutalmazták. Obama (2009) Nobel-díján sokan meglepődtek, Marshall tábornokén (1953) vitatkoztak, Santos kolumbiai elnökén (2016) felháborodtak. A washingtoni héja Henry Kissinger kitüntetése (1973) pedig olyan, mint „a valóra vált szatíra”, ahogy egy kortárs amerikai humorista fogalmazott. (Az valóban rossz döntésnek bizonyult: a társkitüntetett, Le Duc Tho tábornok – mindmáig egyedüliként – visszautasította a Nobel-díjat, arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok megsérti a vietnami fegyverszünetet.)
A diktatúrák nem szeretik a norvég Nobel-bizottságot, amely demonstratíve támogat hazájukban üldözött ellenzékieket. A német Carl von Ossietzky (1935) már lágerben volt, amikor pacifista nézeteiért neki ítélték a díjat. Hitler kérlelhetetlen bírálóját a nácik hatalomra jutva az elsők között tartóztatták le, néhány évvel később rabként halt meg. Andrej Szaharov (1975) orosz atomfizikus sem vehette át a díjat. A KGB a rendszer „első számú belső ellenségének” bélyegezte az emberi jogokért fellépő tudóst, a szovjet hatóságok nem adtak neki útlevelet, sőt internálták. Elmehetett volna Oslóba a lengyel Szolidaritás szakszervezetet alapító gdanski villanyszerelő, Lech Walesa, de tartott attól, hogy haza már nem engednék, ezért őt is a felesége képviselte. Iránban a nők jogaiért kampányolt Sirin Ebadi (2003), az egykori bírónő, nem is volt az ajatollahok kedvence. Pár évvel elismerése után „spontán” fanatikus tömeg tört rá teheráni házára; megúszta élve, de emigrálnia kellett. A kínai rendszert bíráló Liu Hsziao-po irodalomtörténész kitüntetése (2010) olyannyira feldühítette Peking urait, hogy a cenzúrázott sajtóban nem jelenhetett meg róla hír, és haláláig fogva tartották az emberjogi aktivistát.
Malála Júszufzai (2014) csak annyit szeretett volna, hogy a lányok is járhassanak iskolába Pakisztánban, de a tálibok már ezért is kis híján agyonlőtték. Tizenhét évesen a díj történetének legfiatalabb nyertese lett, ma ő is külföldön él.
Akad példa arra is, hogy egymással megbékélő ellenségek megosztva kapták a díjat. Szadat és Begin (1978) az egyiptomi–izraeli békéért, Rabin, Peresz és Arafat (1994) az izraeli–palesztin egyezményért, John Hume és David Trimble (1998) főtárgyaló diplomaták pedig az északír „nagypénteki” rendezésért. Sőt a legendás Mandela is de Klerk elnökkel (1993) közösen szerepel a sorban, miután megállapodtak a dél-afrikai apartheid békés felszámolásáról.
Szomorú történet Aun Szan Szu Kji (1991) esete. A burmai asszony ellenzéki aktivistaként az elnyomottak közé tartozott, ám negyedszázaddal később, immár a hatalomban, szégyenteljes része volt a rohingya kisebbség elűzésében, tagadta-mentegette az égbekiáltó bűnöket. Esetéből megtanultuk, hogy a Nobel-békedíjat nem lehet visszavonni, még akkor sem, ha az egykori kitüntetett méltatlanná válik rá.
Nobel egyéneknek szánta a békedíjat, a bizottság időnként mégis szervezeteknek ítéli azt. Köztük van a Vöröskereszt, az Amnesty International, az Orvosok Határok Nélkül, taposóaknák és vegyi fegyverek ellen küzdő mozgalmak.
Tavaly két olyan bámulatra méltó emberé lett a díj, aki a háborúkban elkövetett szexuális erőszak túlélőit segíti. Denis Mukwege kongói orvos évtizedek óta gyógyítja az áldozatok testi-lelki sérüléseit, dacolva az életveszéllyel. Nadiye Murad a tragédia arca lett. A fiatal jezidi lányt szexrabszolgaságban tartották a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyveresei Irakban. Szabadulása után hatalmas bátorságról és lelkierőről tett tanúságot, és tabut döntött, amikor a világ elé kiállva őszintén beszélt az átélt szörnyűségekről.
Bár magyar eddig nem volt a díjazottak között, nem feledkezhetünk meg Elie Wiesel (1986) amerikai zsidó íróról, „az emberiség hírvivőjéről” (idézet a díj indoklásából) sem, aki Máramarosszigeten született, és folyékonyan beszélte a magyart.
A legszembetűnőbb hiányzó a névsorban: Mahatma Gandhi. Valószínű, hogy 1948-ban ő lett volna a befutó, de merénylet áldozatául esett – márpedig a díjat csak élő személyeknek ítélik oda. Az oslói bizottság még az erőszakmentesség indiai apostola esetében sem tett kivételt, de nem talált más méltó jelöltet, így abban az esztendőben senki sem kapott Nobel-békedíjat.
Mit ér egy Nobel-díj?A Nobel-díj azokat a tudományos kutatásokat, írásokat és tevékenységeket honorálja, amelyek a Nobel Alapítvány szerint az emberiség javát szolgálják. A díj diplomával, éremmel és pénzjutalommal jár.
A Nobel Alapítvány minden évben dönt az egyes Nobel-díjasok pénzjutalmáról. A pénzdíj most nyolcmillió svéd korona (körülbelül 231 millió 435 ezer forint). Amennyiben a díjat megosztják, a díj is ennek megfelelően osztódik.
A Nobel-érme pontos súlya változó, de minden érme 18 karátos, úgynevezett zöld aranyból (ezüsttel ötvözött arany) készül, amelyet 24 karátos arannyal vonnak be. Az érmek átlagos súlya kb. 175 gramm. (Ennek értéke körülbelül 10 ezer dollár.) Persze maga a díj ennél többet érhet, ha az érem aukcióra kerül. 2015-ben a Nobel-díjas Leon Max Lederman Nobel-díját aukción értékesítették 765 000 dollárért. Lederman családja a pénzt a tudós demenciával folytatott küzdelmével kapcsolatos orvosi számlák kifizetésére fordította.
A Nobel-díj hatalmas presztízs nemcsak annak, aki kapja, hanem az egyetemnek, kutatóközpontnak is, ahol a tudós dolgozott, tanult. Utóbbiak számára a presztízsen kívül azért is fontos minél több díjazott „begyűjtése”, mert az megnyithatja az adományozók, szponzorok pénztárcáját.
És még egy különös tény: a Journal of Health Economics által közzétett 2008-as tanulmány szerint a Nobel-díjasok egy-két évvel hosszabb ideig élnek, mint a többi tudós.
