Három hónapos elzárásra ítélték a „két jobblábas” tolvajt

Publikálás dátuma
2019.10.04. 09:49

Fotó: police.hu
A részeg férfi mestercsellel próbált cipőt lopni, de így is fennakadt a szűrőn.
Összesen kilencven nap elzárásra ítélte Kecskeméti Járásbíróság azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki szeptember közepén különösen trükkös módon akart lopni egy kecskeméti áruházban - derül ki az ügyészség közleményéből. A bűncselekmény idején jócskán ittas vádlott két cipőt akasztott le egy polcról, és kitépte belőlük a lopásgátló chipeket, helyükre pedig saját cipőit tette a megtévesztés érdekében.
A terv nagyjából két perc alatt vallott kudarcot, amikor a biztonsági őröknek feltűnt, hogy a részeg férfi két különböző színű és méretű, ám jobblábas cipőben próbál kibotorkálni az üzletből.

A tolvajhoz rendőrt hívtak, majd a helyi kapitányságra vitték; tettére nem is nagyon tudott magyarázatot adni, a nyomjelzők kitépésével viszont 30 ezres kárt okozott, mivel a cipőket is megrongálta. A Kecskeméti Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt, gyorsított eljárásban október 3-án bíróság elé állította a férfit, és végrehajtandó börtönbüntetést kért az ügyben. A helyi járásbíróság ennek eleget tett, ám az ügyész így is súlyosbításért fellebbezett, mivel a többszörös és különös visszaeső vádlott feltételes szabadság hatálya alatt lopta el a cipőket, így a vádhatóság szerint a feltételes szabadságot is meg kell szüntetni.
Szerző

Teherautó gázolt el egy gyalogost, teljes útzár Somogybabodon

Publikálás dátuma
2019.10.04. 09:22
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A halálos baleset a hajnali órákban történt, a rendőrök jelenleg is helyszínelnek a kérdéses szakaszon.
 Halálos közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás van érvényben Somogybabod külterületén, ahol egy teherautó a hajnali öt óra után elgázolt egy gyalogost – írja a police.hu.
Az áldozat olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszt – az R67-es út 74. kilométerszelvényét – a rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták, kerülni Mernyénél és Somogytúrnál a régi 67-es főút vonalán lehet. 
Szerző

Ismerik az Óbudán meggyilkolt lány szülei a gyanúsítottat

Publikálás dátuma
2019.10.04. 08:15

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A fiatal férfi az áldozat barátja volt, és egy ideig a szülőknél húzta meg magát – de már ekkor is erőszakos embernek tűnt.
Rövid ideig áldozata szüleinél lakott az a 26 éves férfi, akit azzal gyanúsít a BRFK, hogy halálra verte 18 éves élettársát az óbudai Ladik utcában - tudta meg a Blikk. A bulvárlap riportere beszélt a szülőkkel, akik sírva idézték fel a bizonytalanságban töltött napokat, majd a felismerés pillanatát, hogy lányuk, Niki nincs többé. 
Mint elmondták, a nyár elején lányuk és partnere rövidebb ideig lakott náluk Piliscséven. „Erőszakos fiú volt, aztán amikor kiderítettem, hogy lopásért és magánlaksértésért körözi a rendőrség, azt kértem, adja fel magát. Ehelyett a férfi a lányommal együtt eltűnt, s mostanáig nem tudtunk róluk semmit ”– folytatta a lány nevelőapja, Földi Krisztián.
A szülők szerint a lányukat nem annyira a szerelem, mint inkább a félelem tartotta a férfi mellett. Az édesanya egyszer azt is hallotta, ahogy szerelme megfenyegeti Nikolettát: ha félrelép, megöli. A férfi most egy igazoltatáson hamis adatokat mondott, ezután bukott le. A lányt a szakértő megállapítása szerint a megtalálása előtt tíz-tizenkét nappal korábban ölték meg. Ez azért fontos, mert telefonjának híváslistájából mára kiderült, hogy pont tíz nappal holttestének a megtalálása előtt többször hívta több családtagját is, ám akkor éppen senki nem tudta felvenni a telefont. Nem kizárt, hogy ezek a hívások voltak Nikoletta utolsó segélykiáltásai.
Szerző
Frissítve: 2019.10.04. 11:31