Szekszárd;TASZ;önkormányzati választás;

2019-10-04 17:53:26

Bíróságra megy a szekszárdi ellenzék, amiért nem plakátolhat a választásig

Kérelmüket augusztus óta nem bírálta el az önkormányzat, plakátjaikat szorgos kezek tüntetik el a közterekről.

Nem lopták el az ellenzék közterületről eltüntetett, aztán önkormányzat épületében megtalált kampányplakátjait Szekszárdon, írja közleményben a Szekszárdi Rendőrkapitányság. Az ügyről a Népszava is beszámolt csütörtökön: szeptember közepén történt, hogy feljelentést tett Illés Tamás szekszárdi ellenzéki képviselőjelölt, amiért ismeretlenek ellopták a hirdető tábláit, melyeken a fideszes polgármester ellen induló Bomba Gábor jelölttel kampányol.

A rendőrök megtalálták az eltűnt kampánytáblákat, amik az önkormányzat épületéből kerültek elő. Most pedig azt írják, a lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárás vizsgálata során megállapították, hogy nem történt lopás. Arra ugyanakkor már nem térnek ki, hogy ha nem lopás történt, akkor mégis hogyan tűntek el a plakátok. A háttér minden esetre sejthető:

A hivatali packázás eredményeként valószínűleg már csak a választás után kaphat engedélyt plakátolásra a szekszárdi ellenzék. Nyilvánvalóan időhúzási szándékkal teszik ezt - írja erről közösségi oldalán Bomba Gábor polgármester-jelölt. Az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) nevében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken beadta a Pécsi Ítélőtáblának az ÉSZ kifogását. Bomba szerint az egyesület kihelyezett plakátjainak sorsa egyelőre bizonytalan, a párhuzamosan futó ügyben jelenleg az Alkotmánybíróság döntését várják. Addig senki nem jogosult a plakátok eltulajdonítására.