Tóth József: Nőtt a pofapénzek szerepe

A XIII. kerületben korábban, a mélyponton 620 gyermek született évente, az elmúlt tíz évben viszont már 1000 és 1200 közötti – mondta Tóth József, a kerület ellenzéki polgármesterjelöltje.

A XIII. kerület abból a szempontból mindenképpen kivételesnek számít a fővárosi kerületek között, hogy itt évek óta hosszú távra lehet tervezni, ismerve a választási eredményeket. Gondolom, most sem izgul túlságosan.

Szerintem másutt is lehet tervezni, nem csak itt, és a választási ciklus a XIII. kerületben is csak öt évig tart. Egy választás pedig mindig vízválasztó. Én mindig úgy fogalmaztam, hogy másodszor, harmadszor, ötödször olimpiai bajnoki címet nehezebb szerezni, mint először. Mindegyik választásnak megvan a sajátossága.

Ennek most mi lesz?

Az értékőrzés és a megújulás. A XIII. kerület egy jelentősen átalakuló része a városnak, amely immár visszafordíthatatlan fejlődési pályán van. Az életminőség viszonylag magas, ezt sok év alatt értük el, és ez további minőségi változásokat kell, hogy jelentsen. Ezek közé tartozik például az, hogy az iparvállalatok helyére új gazdasági társaságok léptek, jelentősen erősödött a kereskedelmi szolgáltató szegmens. Csaknem 1 millió négyzetméter kereskedelmi szolgáltatóegység épült, és ezekben 70-72 ezer munkahely teremtődött az utóbbi időszakban. A fővárosban befizetett minden 100 iparűzési adóforintból 10-et a mi kerületünkből fizetnek be. Emellett tízezres nagyságrendben indultak be a lakásépítések, amelyek magukkal hozták a közszolgáltatások és az infrastruktúra bővülését. Jelentősen nőtt a lakosság száma: lassan elérjük a 120 ezer kerületi lakost. Korábban, a mélyponton 620 gyermek született évente, az elmúlt tíz évben 1000 és 1200 közötti.

Hogy sikerült elérni ezeket a számokat?

Az emberek és a vállalkozások többsége nagy értéknek tartja a kiszámíthatóságot és a biztonságot. Úgy mondanám, hogy mindkettő jelentősen hozzájárul a kerület tőkevonzó és versenyképességéhez. Természetesen marketingmunka is kell hozzá, és a magam részéről nagyon fontosnak tartom a szájhagyományt is. Utóbbinak is nagy szerepe lehet abban, hogy ma már a fővárosban lakást vásárlók ötöde, hatoda a XIII. kerületben szeretne ingatlanhoz jutni. A befektetőknek pedig az egynegyede, egyharmada itt vásárol telephelyet.

Ha körbe kéne vezetnie egy külföldi csoportot a kerületben, és meg kéne mutatni, hogy mire a legbüszkébb, milyen útvonalon haladnának?

Vannak ilyen „túráink” természetesen, ahol a kerület építészeti értékeit mutatjuk meg, mint például a bérlakás programban épült és épülő passzív házainkat, vagy a Meséskert tagóvodát, amelyiknek Európából mindenhonnan a csodájára járnak. De én ilyenkor is a tartalmat gondolom fontosabbnak. Azt, hogy amikor építünk, vagy felújítunk valamit, azzal az itt lakók, dolgozók érezzék jobban magukat. Tehát lehet ezt kilométerben, köbméterben, négyzetméterben, beépített betonban mérni, de nekem az a fontos, hogy amikor a különböző felméréseket végezzük, a kerületi lakók 86-88 százaléka mondja azt, hogy szeret itt élni.

Az önkormányzatok többsége egyre gyakrabban panaszkodik forráshiányra, arra, hogy egy sor állami feladatot kénytelenek átvállalni, miközben nem kapják meg az ehhez szükséges pénzt. Önök hogyan működnek ebben a kényszerhelyzetben?

2015. március 1-jétől kezdődően az önkormányzatok nem kapnak pénzt szociális segélyezésre. Korábban normatív alapon érkezett a támogatás, viszonylag kiszámítható módon. Mi úgy döntöttünk, erre a szűkösebb időkben is költeni fogunk, mert ez a politikánk. Több mint félmilliárd forintot fizetünk évről évre, elsősorban a lakhatással, az egészséggel és a megélhetéssel kapcsolatos feladatok ellátásra. Az általunk vásárolt és működtetett CT- és MR-készüléket, ami a ciklusnak az egyik nagy egészségügyi produktuma volt úgy fogom fel, hogy az kiegyenlíti az esélykülönbségeket. Aztán ott vannak a szűrőprogramjaink, amik azért is fontosak, mert például kiderült, hogy a stroke-szűrésnél, a nyaki ultrahangvizsgálatnál a páciensek 70 százalékát tovább kell küldeni újabb vizsgálatokra.

Az utóbbi 10 évben, ellenzékben működő kerületként, mely területeken nem tudnak előrelépni?

Fogalmazzunk úgy, hogy amikor fejlesztési pénzekre pályázunk, mi általában nem kapjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyeket más igen. Bár 154 pályázatból 104-en nyertünk az elmúlt ciklusban, ezek nem nagy léptékű pályázatok. Ott van például a számunkra igen fontos egészségház felújítása, amelyre egy fillért sem nyertünk. Amikor pedig műszerfejlesztésre pályáztunk, kaptunk ugyan pénzt, de mások, köztük jobb helyzetben lévő települések akár a 10-szeresét is kapták. A Lehel-csarnokot saját forrásból újítottuk fel, meg kell nézni, hogy a békásmegyeri vagy az újpesti piacnak a felújítása mennyi pénzből és milyen támogatásból valósult meg.

Gondolom, amikor költségvetést terveznek, ezt belekalkulálják, és tudják, hogy ha eladósodnak, nem dobják az állami mentőövet.

Hogyne. Nálunk az a költségvetési koncepció, hogy stabil legyen. Csak olyan fejlesztésekbe fogunk bele, amelyiknek a forrása rendelkezésre áll. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy az 5 év alatt elköltött 148 milliárd forintos főösszege 25,9 százalékát, körülbelül 38 milliárd forintot tudtunk fejlesztésre fordítani. Ebben benne van a lakás-, az intézményhálózat-, az út-, a zöld park fejlesztés.

Milyen a személyes kapcsolata a főpolgármesterrel?

Röviden? Szakmai és kollegiális. Várostervezési és fejlesztési ügyekben egyeztetünk, amikor kell, és figyelembe vesszük a másik álláspontját.

Nem tart-e attól, hogy a kormány előbb-utóbb végigviszi a centralizációt, és a kerületek egyfajta végrehajtó testületté silányulnak?

A 2010 előtti kormányok politikai állástól függetlenül elfogadták, elismerték az önkormányzatok önállóságát, és ha kicsit az orrukat befogva is, de azért ezt méltányolták. A finanszírozás közben folyamatosan csökkent, méghozzá politikai kurzustól függetlenül. 2010-től más a felfogás az önkormányzatokat illetően. Jelentős centralizáció ment végbe. Az önkormányzatokat ma már inkább az állam kiszolgálóinak tekintik. Miközben az állam fokozatosan vonul ki olyan területekről, mint az oktatás és a szociális szféra, növekedett az úgynevezett „pofapénznek” a szerepe, amikor az osztásánál nem a teljesítmény, hanem a kapcsolatrendszer számít. Magának a finanszírozási rendszernek lehetetlenségét mutatja a többi között az is, hogy ha több mint 1500 település kiegészítő támogatásért megy, akkor ott valami nagyon nincs rendben. Az, hogy milyen lesz a kormányzat és a főváros, ezen belül a kerületek viszonya, az politikai döntés kérdése. Az volt 30 éve és az lesz 50 év múlva is.