„Bűnözőkkel könnyebb, mint a politikusokkal...”

Publikálás dátuma
2019.10.08. 11:48
Völgyi Lajos és Lengyel Róbert
Öt év alatt negyed órányi időre fordult meg a fejében, hogy lemond, pedig jelentős fideszes többséggel „küszködte” végig a ciklust – ez is kiderül abból az interjúkötetből, amit dr. Lengyel Róbert siófoki polgármesterrel készített MSZP-s képviselőtársa, Völgyi Lajos.
A Balaton déli partjának egyetlen kulturális folyóirata, az amúgy adományokból létező (a siófoki képviselő-testület erre az évre egyetlen fillér támogatást sem szavazott meg a kiadására) SiópArt első mellékleteként megjelent kötet siófoki bemutatóján Lengyel Róbert felidézte az életinterjúban is elmondottakat: „Civilek szimpátiatüntetést szerveztek mellettem kiállva, ami téli időben, este hatra lett meghirdetve a városháza előtti térre. Az irodámból pont odalátni, és negyed órával a kezdés előtt még egy teremtett lélek sem volt. Akkor azt mondtam, hogy ha valóban senki sem áll ki mellettem, akkor nincs értelme csatáznom. De a kapualjakban, a sötétben gyülekeztek az emberek és hat órára megtelt a tér...” A rendőrsztorik a legkedvesebbek számára a kötetben – árulta el a hajdani paksi kommandós, ex siófoki rendőrkapitány polgármester, megjegyezve: „Rendőrként, köztörvényesek között könnyebb volt, a bűnözők körében ugyanis még működik a betyárbecsület, a politikusok között még az sem...”. A szerző és interjúalanya arról is fellebbenti a fátylat: 2013-ban éppen Völgyi Lajos kereste meg a jelenlegi polgármestert, hogy a rendőri vezetés után legyen a város vezetője. Miután nem csak bal-, hanem jobboldaliak is megkeresték, azután mondott igent a felkérésre, s ezt követte az öt évvel ezelőtti, csaknem kétharmados győzelem a Siófokot akkor már 20 éve vezető fideszes Balázs Árpád ellen. „A jóisten mentse meg ezektől Siófokot” – utal Lengyel a jelenlegi fideszes kihívóira, és azzal indokolja újraindulását az október 13-i választáson, hogy „egész életemben a hazát szolgáltam, és nem akarok egypártrendszerben élni, márpedig ez is a mostani választások tétje… Siófoknak is sötét jövőt jósolok, ha közel kerülnek a húsosfazékhoz az ugrásra kész pénzemberek...” Az interjúkötet bemutatóján a szerző, Völgyi Lajos, mint a városvezető képviselő- és harcostársa az elmúlt öt évben, elárulta: éppen a polgármester óriási kitartása, emberi tartása adott erőt neki is kisebbségben… S hogy hogyan tovább? Lengyel Róbert azt mondta, szeretne olyan öt évet a város élén, amikor kevesebbet kell harcolnia, több ideje jut kikapcsolódni, például vadászni. „Őzet elvből nem lövök, a disznó az egy más kérdés...”  
Szerző

Sneider Tamás: Semmilyen szinten nem tudtam róla, mire készülnek a győriek

Publikálás dátuma
2019.10.08. 11:42
Sneider Tamás
Fotó: Népszava
A Jobbik elnökét is meglepte, hogy pártjának egyéni jelöltjei visszaléptek Győrben. Szerinte kilóg a lóláb.
Visszalépett Győrben a Jobbik mind a négy egyéni képviselőjelöltje – közölte Fodor Roland, a párt helyi vezetője a Facebookon. Fodor közlése szerint ezzel az „ellenzéki moslékszövetség” elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és minimális győzelmi esélyeit is. Kilépésük – állította – hónapok óta tervezett volt, nincs köze a Borkai Zsolt fideszes polgármestert „ocsmány módon lejárató anyagokhoz”. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke lapunknak elmondta: „semmilyen szinten nem tudtam róla, hogy Fodor Roland vezetésével mire készülnek a győri jobbikosok”. Ha ártani akartak az ellenzéki összefogásnak, és nem csupán Győrben, hanem országosan is, akkor politikai szempontból hasznosabb lett volna, ha ezt hamarabb meglépik – vélekedett a pártelnök. Így viszont kilóg a lóláb. Valami más is van a háttérben – utalt Sneider Tamás a Fidesz lehetséges szerepére. Kérdésünkre hozzátette: nincs olyan információja, hogy más településeken is előfordulhat hasonló eset. A Jobbik közleményt adott ki, ebben határozottan elítélte a győri visszalépéseket. Az országos elnökség döntése alapján a győri alapszervezet működését felfüggesztették, a négy visszalépő jelöltet összes párton belüli tisztségéből visszahívták, velük szemben etikai eljárás indítottak. Azokon a településeken, ahol a jobbikos tagság az ellenzéki együttműködésben való indulás mellett döntött, a Jobbik továbbra is tartja magát a megállapodásokhoz. Így Győrben is arra kéri szimpatizánsait, hogy az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassák az október 13-ai választáson – zárul a Jobbik közleménye.  
Szerző
Témák
Jobbik Győr

Válasz Online: Borkai ügyvédje 40 millió forintnyi fizetést intézett a polgármester fiának a semmiért

Publikálás dátuma
2019.10.08. 11:39
Rákosfalvy Zoltán
Fotó: Youtube/Győrplusz TV
Három éven át biztosan havi egymillió forint fizetést kapott Borkai Ádám egy olyan cégtől, aminek nem volt bevétele.
A Borkai-botrány érintettjeként megismert, a luxusjachton szintén prostituáltak között mulató Rákosfalvy Zoltán ügyvéd aktívan menedzsel egy olyan céget, ami valószínűleg csak azért létezik, hogy annak kasszájából havi egymillió forintnyi bért kapjon Borkai Zsolt fia, a társaság ügyvezetője - írja a Válasz Online. A luxemburgi hátterű Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. Rákosfalvy hivatalos győri címén van bejelentve: a lap szerint az állami kaszinókoncesszió-kiosztáson jókorát szakító ügyvéd pedig nemcsak befogadta, de aktívan menedzseli is ezt az offshore-talapzatra épített vállalkozást. A Válasz Online szerint az Akoniát csak Borkai Zsolt fia, Borkai Ádám havi egymillió forintnyi bérének kifizetése miatt tarthatják fenn. A jelenleg 24 esztendős Borkai Ádám ugyanis már legalább négy éve, 2015 végétől ügyvezető, de az Akoniának 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban sem akadt egyetlen fitying bevétele sem – azaz a vállalkozás lényegében funkciótlan –, ám az ügyvezetőnek járó luxusbért mindig folyósították. Minden jel arra utal tehát, hogy a tulajdonos csak azért öntött pénzt a társaságba, hogy legyen mit kiutalni Borkai Zsolt fiának. Ez az utóbbi három teljes évben 12-12-12 millió forintot jelentett, vagyis - beleszámolva 2015 végét is - tavaly decemberig már közel 40 milliót. A lap lehetségesnek tartja, hogy Borkai Ádám máig kapja a havi apanázst a cégtől, de ez csak a 2019-ről szóló pénzügyi beszámolóból fog kiderülni biztosan. A Válasz Online azt is írja, hogy a polgármester egyik lánya szűk öt évvel ezelőtt vett saját céget Szabó Ervintől, akiről az ügyben szivárogtató "Ez Az Ördög Ügyvédje" blog azt állítja, hogy Borkai és Rákosfalvy mellett szintén ott volt a jachton. Bár Szabó nem látható az eddigi képeken és felvételeken, ő adta el Borkai Zsolt Petra nevű lányának a lovászpatonai székhelyű Királysarok Vendéglátó és Szolgáltató Kft.-t. A társaság hivatalos kézbesítési címe pedig máig megegyezik Szabó éttermének központi elérhetőségével. Mint ismert, a szivárogtató blog szerint Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere többek között ügyvédje, prostituáltak és kábítószer társaságában szórakozott egy jachton tavaly pünkösdkor. A "félreérthetetlen pózban" leleplezett polgármesterről fotók és videófelvétel is készült, a blog pedig további, immár korrupcióval kapcsolatos információkat ígér. Borkai Zsolt a kezdetekben tagadta a vádakat, hétfőn viszont azt nyilatkozta az ügyben, hogy hibázott, és megbánta tettét, de nem mond le polgármesteri tisztségéről, és polgármester-jelöltként sem lép vissza az önkormányzati választásokon.
Szerző
Frissítve: 2019.10.08. 12:03