futás;Eliud Kipchoge;

2019-10-09 17:23:00

Holdra szállás léptékű kísérlet: Kipchoge két órán belül futná le a maratoni távot

A riói olimpiai bajnok Bécsben, „laboratóriumi” körülmények között tesz próbát.

Már csak néhány nap maradt hátra Eliud Kipchoge felkészüléséből azt megelőzően, hogy a hétvégén Bécsben megpróbálja a modern atlétika egyik megdönthetetlennek vélt álomhatárát áttörni, azaz két órán belül lefutni a 42,195 kilométeres maratoni távot. A 34 éves kenyai futó kedden megérkezett a csúcskísérlet helyszínére, ahol túl is van az első edzéseken. Jelen állás szerint szombaton lesznek a legideálisabbak a körülmények a kísérlethez, a futáshoz 7 és 11 fok közötti hőmérséklet és csekély légmozgás lenne az optimális. A rajt pontos időpontját – amely reggel 5 és 9 óra között lesz – csak a rekordkísérlet előestéjén jelölik ki.

A rajthelyszín a Reichsbrücke híd lesz, mely a hagyományos, áprilisi Vienna City Marathonnak is a kezdőpozíciója. Kipchoge innen a Prater nevű park felé veszi az irányt, ahol oxigéndús, zöld környezetben egy sík, 9,6 kilométeres pályán négy kört fut. A kanyarokat kissé bedöntötték, hogy a futó ezzel is energiát spórolhasson – a számítások szerint ez a segítség körülbelül 13 másodpercet jelent a végelszámolásnál.

A riói olimpiai bajnok egy kenyai edzőtáborban készült a rekordkísérletre, hetente 200-230 kilométert futott, ez jelentősen több, mint amennyit az idei London Maraton előtti időszakban. Akkor 190-210 kilométer volt az átlagos heti penzuma. Ugyanakkor amennyiben sikerül a tavalyi, Berlinben elért világrekordjánál (2:01:39 óra) gyorsabban futnia, akkor sem születik új világcsúcs, mivel mellette 41 iramfutó – 55 olimpiai és világbajnoki érem tulajdonosai – fog rendszeresen cserélődni, ez pedig nem egyezik a nemzetközi szövetség szabályaival.

Kipchogét azonban nem zavarja különösebben, hogy az esetleges új világrekordja nem lesz hitelesítve. „Ez a futás egy sporttörténeti esemény lesz, egy örökség, amely másokat inspirálhat. Sokat jelentene, ha sikerülne.”

Két éve a monzai Forma-1-es versenypályán már megpróbálkozott hasonlóval, akkor 2:00:25 óra alatt teljesítette a távot. „Olyan voltam, mint egy bokszoló, aki bemegy a ringbe és nem tudja, mi történik ott vele, de ezúttal jobban felkészültem. Ha szeretnél áttörni egy nehéz akadályt, az elmédnek képesnek kell lennie arra, hogy irányítsa a tested. Nincs kétségem afelől, hogy sikerülhet. Mások is képesek lennének erre, ha elhinnék önmagukról, hogy képesek rá” – fogalmazott.

„Bécs olyan város, ahol szeretik a sportot, számítok a szurkolók támogatására” – utalt arra, hogy a monzai kísérletnél ugyan több millió ember követhette online, de személyes kapcsolat nem volt a szurkoló tömeggel.

A legtöbb sportoló egy évvel az olimpia előtt nem vállalkozott volna hasonló kísérletre, a kenyai futó azonban egészen más nézeteket vall. „Ez sokkal fontosabb. Olyan ez, mintha az első ember menne a holdra. Én leszek az első ember, aki két óra alatt futja a maratont, ez alapvető fontosságú” – mondta.