hangfelvétel;tiszafüred;

2019-10-09 21:40:42

Nem sikerült kivásárolni a tiszafüredi polgármesterjelöltet

Néhány napja még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a békés Tiszafüred lesz az önkormányzati választás egyik izgalmas frontvárosa, egy kiszivárgott hangfelvétel nyomán mégis így alakult.

A hanganyagban az egri Fidesz egyik vezetője beszél korábban arról, hogyan próbálják az egyesült ellenzék jelenlegi tiszafüredi polgármesterjelöltjét, Spisák Györgyöt „kivásárolni”.

Az egriugyek.hu által megszerzett korábbi felvételen a hírportál szerint Oroján Sándor egri Fidesz-alelnök, illetve Ujvári Imre tiszafüredi polgármestere cserél eszmét Spisák „átállításának” lehetőségéről. „Három éve erről beszélünk vele. Négyszemközt is leültem akkor vele. De ő azt mondta, ő azért akarja megtartani a képviselőséget, mert ő nem lát arra garanciát, hogy amikor, hogy akkor mi nem bántjuk a családját (...) Mert ha az anyagi oka számít, akkor még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel (…) Próbálkoztunk őt, hogy átállítható-e és akkor álljon át, próbálkoztak vele (…). Tehát az, hogy ő lemond, és eltűnik a választás előtt egy évvel, az is ugyanúgy

kivitelezhető.”

Spisák György nem mondott le, ellenben az ő neve szerepel a szavazólapon, és indul is a választáson; viszont feljelentést tett a felvételen elhangzottak miatt.

A 10 ezres Szolnok megyei város azon települések közé tartozik, ahol kevés híján megvalósult az „egy az egy ellen” felállás, vagyis az ellenzék egységes listával és közös polgármesterjelölttel száll szembe a Fidesszel (igaz, felbukkant egy ex-szocialista hátterű, „civil” jelölt is). Tiszafüreden a tavaszi EP-választáson 51 százalékkal nyert a kormánypárt, a Fidesz polgármesterének népszerűségét viszont néhány helyi ügy erősen megtépázta a legutóbbi önkormányzati voksolás óta, így Spisák és jobb illetve baloldaliakat, civileket és lokálpatriótákat tömörítő Összefogás koalíció korántsem tűnik esélytelennek. Az egységes indulást tavasszal kezdődött sokfordulós programalkotó egyeztetés előzte meg, de hosszú alkura nem volt szükség, mert a városban most valóban egy szűk fideszes kör és mindenki más között húzódik a törésvonal. Két rendkívüli felmondás – az előző ciklusban a háziorvosnak, a mostaniban a jegyzőnek-, az elveszített munkaügyi perek után kifizetett sokmilliós kártérítés, adatigénylések sorozatos megtagadása – a kisebb lélegzetű ügyek közül ezeket rója föl az ottani közvélemény a tiszafüredi Fidesz-frakciónak, de vannak súlyosabb skandallumok is. A lapunkhoz eljuttatott helyi információk szerint az egyik aktuális botrány egy, a fideszes polgármester rokonait kedvezményező lakáskiutalás-sorozat, amelynél a politikus nem jelezte az összeférhetetlenséget, a másik pedig az orvosi rendelő kiköltöztetése a város szélére, amelynek tervéről sem az orvosokkal, sem a fürediekkel nem egyeztetett a városvezetés.