Szeszélyes üzem

A nagy, összetett rendszereket mindig apró hibák döntik romba. Egy-egy „begőzölő” fontos ember, egy rossz helyen rágcsáló kisegér, egy teszt, vagy épp – amiként most a Shell esetében – egy figyelmetlenül jegyzetelő sofőr. Ezek tovagyűrűző hatásaként mindig vétlen százak-ezrek szenvednek hosszabb-rövidebb idő alatt kiheverhető, kisebb-nagyobb károkat.

A mintázat hátborzongatóan hasonló, legyen szó Csernobilról, Paksról, vörösiszapról, vagy épp a Füredi úti Shell-kútról. A nyilvánosság ilyenkor valahogy mindig becsapva érezheti magát. Miután a baj megtörténik, az illetékes még bőven hallgat, amikor innen-onnan már a fél város összerakta, mi a helyzet. Ezt aztán rendre izzadságszagú, öntömjénező közleményekkel igyekeznek... nem is tudom, elfedni, tompítani, ami persze csak olaj a tűzre. Ha ilyenkor esetleg sikerül is egy illetékest telefonvégre kapnom, hamar megtudhatom, hogy csak egy szőrszálhasogató, koszos kis bolsi provokátor vagyok.

És ez baj.

A Füredi úti Shell-kút esete csepp a tengerben. Amikor a – cég által meg nem nevezett – Mol finomítójában a kútra szánt benzint és a gázolajat betöltötték a – szintén meg nem nevezett – Klacska tankautójába, a fuvarozó sofőrje a szállítólevélen felcserélte a rekeszek tartalmát jelölő bejegyzéseket. Ez aztán feltűnés nélkül végighaladt a rendszeren, egészen a gyanútlanul fordítva megtankolt autók motorjáig, amik aztán le is fulladtak. A kúton eleinte megpróbálhatták a szőnyeg alá söpörni a problémát, hisz miután eleinte „csak” a benzin-jelzésű, valójában dízelt tartalmazó fejre érkezett panasz, a gázolaj feliratú oszlopból még egy napig adagolták a benzint, amíg erre is befutott az első jelzés. A körülbelül ezer autót érintő kár megközelítheti a százmilliót.

Legyünk méltányosak: maga a Shell ezután látszólag körültekintő, néhány rázós részletre is kitérő üzeneteket tett közzé. Igaz, a "hiányzó" 42 kérdésünkből már csak egy-kettőre kaptunk érdemi választ. A többi titok. Arról például, hogy mit tesznek a bűnös kilétének megállapítására, nagyjából azt tudhattuk meg, hogy az ügyet a hatóságok kihagyásával, házon belül rendeznék. Arra az értelemszerű kérdésre, hogy miért nem ellenőrzik a lefejtett anyag összetételét, szakértőktől kaptunk őszinte választ: ez túl drága lenne egy évszázadonként egyszer előforduló baki kiszűrésére. A tévedéseknek inkább úgy vennék elejét, hogy a két anyagból mindig eltérő mennyiséget rendelnek, így lefejtéskor kibukik a tévedés. De az ötlet nem vált iparági szabvánnyá. Így a gyanakvó autósoknak nem marad más, mint az üzemanyag szagolgatása. Az ipari balesetek utáni „szokásos” közléspolitikára inkább a Klacska a példa, amely megkeresésünkre nem reagált, a telefonokat pedig mellétették.

Ez megengedhetetlen és végtelenül szomorú. Az életünkkel játszó mérnök-vezetőknek erkölcsileg, emberileg is fel kéne nőniük a szaktudásukhoz rendelt iszonyatos felelősséghez. A felsőoktatásért felelős mérnök-miniszter, Palkovics László lassan ezt is felvehetné a kötelező tárgyak közé.