A Svéd Királyi Tudományos Akadémia a 2018-as Irodalmi Nobel-díjat Olga Tokarczuknak ítélte azért „az elbeszélői képzeletéért, mely enciklopédikus szenvedéllyel jeleníti meg a határátlépéseket, mint életformát”. A rendkívül népszerű – hazánkban 2011-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is megfordult –, 1962-ben született lengyel írónő eddig sem szűkölködött a díjakban, 2007-es Bieguni („A begunok”) című regénye tavaly elnyerte a Nobel-díj után a legmagasabb irodalmi díjnak számító Nemzetközi Man Booker díjat – lengyel szerzők közül elsőként. (A könyv címe arra az ortodox szektára utal, amelynek tagjai szerint azzal teszik ki magukat a gonosz erejének, ha mozdulatlanok maradnak, ezért aztán folyamatosan mozgásban próbáltak lenni, lelkük épsége érdekében.) De idén is díjazták már, a Księgi Jakubowe (2014; „Jákob könyvei”) című regényének francia kiadásáért az év legjobb fordításban megjelent könyve elismerést zsebelhette be. A rangos lengyel Nike-díjat is többször elnyerte egy-egy regényével.
Az eredetileg pszichológus végzettséggel rendelkező – és egészen 1998-ig terapeutaként praktizáló – írónőt a lengyel „mágikus realizmus” fő képviselőjének tartják. Az egy ideig Angliában élő – gyári munkásként és hoteltakarítóként dolgozott Tokarczuk 1989-ben jelentkezett először verseskötettel, 1993-as első regénye (Az Őskönyv nyomában) rögtön elnyerte a legjobb elsőkönyveseknek járó díjat. Nemcsak pszichológiai érdeklődésén, de az írói munkásságán is szembeszökő C. G. Jung hatása, mely erős mitológiai és misztikus tanításokkal keveredve jelenítődik meg. 2009-es regényéből, a Prowadź swój pług przez kości umarłychból („Hajtsd a szekeredet és ekédet a holtak csontjain át”) Agnieszka Holland készített filmet, mellyel 2017-ben elnyerte a Berlini filmfesztivál Ezüst Medve-díját.
Tizenhat könyvéből öt olvasható magyar nyelven: Az Őskönyv nyomában, a Sok dobon játszani, az Őskor és más idők, a Nappali ház, éjjeli ház, Bizarr történetek. A legutóbbi novelláskötetről a Népszava 2019. augusztus 31. számában, a Nyitott mondat irodalmi mellékletben azt írtuk summázatként, hogy „halál vár mindenkire, aki elolvassa a lengyel írónő, Olga Tokarczuk legújabb novelláskötetét. Na persze, akkor is, ha nem, de a szám szerint tíz novellában elképzelt világok kitalált hőseinek, azaz mindig másoknak az időből való kihullását megtapasztalni, pláne ennyire míves megfogalmazásban üdítő (olvasmány)élmény. (…) Merthogy halál ide, bolondos különlegességek oda, az emberi kapcsolatok a legeslegbonyolultabbak a novellák ábrázolásában is, a legbizarrabb kalandok a köztünk lévő (torz) viszonyokból eredeztethetőek: ahogy a társas kapcsolatainkról gondolkodunk, ahogy intézzük őket, akár egykor, akár most vagy a jövőben. Ehhez elég az írónak csak egy kicsit kipöccentenie az időt és teret a mondatai által – és mindjárt önmagunkat és cselekedeteinket látjuk fantasztikusan furcsának a nyelvi fénytörésben. És Tokarczuk ebben a betű-prizma-világépítésben nagymester, nem vitás.”
A 2019-es irodalmi Nobel-díjat Peter Handke osztrák írónak ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia: az indoklás szerint nagy hatású életművéért, amely nyelvi találékonyságával az emberi tapasztalatok határvidékét és sajátosságait tárja fel. A számos műfajban alkotó szerző 1942. december 6-án született Griffenben. Grazban járt egyetemre, ahol jogot tanult. Tanulmányait 1965-ben megszakította és azóta írással foglalkozik. 1973-ban kitüntették a Büchner-díjjal. Magyarul olvasható művei: Kaspar; A kapus félelme a tizenegyesnél, Az ismétlés, Végre egy kínai, Gyerektörténet, Vágy nélkül, boldogtalan. Számos hangjáték, dráma és film forgatókönyve is fűződik nevéhez. A legismertebb a Wim Wenders által rendezett 1987-es Berlin fölött az ég, majd annak tíz évvel későbbi amerikai változata, az Angyalok városa. Ő írta a világ leghosszabb némajátékát: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darab száz perce alatt csak hangok, zörejek, zenetöredékek hangzanak el, s igazi cselekmény nincs, ám mintegy félezer szereplő halad át a színen. Az egyik legismertebb és nagy port felvert színdarabja a Közönséggyalázás.
A kilencvenes években sokan kritizálták az egykori Jugoszlávia szétesését, valamint koszovói konfliktust érintő politikai állásfoglalását – helytelen lépésnek tartotta, hogy Szlovénia kikiáltotta a függetlenségét. (Édesanyja karintiai szlovén.) 2006-ban beszédet mondott Slobodan Milosevic volt szerb, majd jugoszláv elnök temetésén, korábban a hágai börtönben is meglátogatta. Ezt követően a 2010-es évekig letiltották darabjait. Ugyanakkor Handke neve régóta szerepelt a Nobel-díjra esélyesek szűkített listáján, aki viszont 2014-ben így nyilatkozott: a Nobel-díj tévesen kanonizál, ezzel rendkívül rosszat tesz az irodalomnak. Mindez egyébként sem több néhány újságoldalnyi figyelemnél, a pillanatnyi világhírnél, az olvasó pedig semmit sem profitál belőle.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének vezetője, Balogh F. András a távirati irodának úgy nyilatkozott: kisebb csoda, hogy Handke irodalmi Nobel-díjat kapott – a konfliktusai miatt eléggé elszigetelődött az irodalmi életben. Ellentmondásos, de nagyon termékeny szerző, a „hazaellenes irodalom” egyik képviselője. A második világháború után megjelent irodalmi irányzat mögötti történelmi tapasztalat, hogy a kisváros, a faluközösség megfojtja az egyént, és a melegágya a nemzeti szocializmusnak. Alapállása: a haza fogalmát a nácizmus teljesen eltorzította.
Sokan örömhírként élték meg az osztrák szerző Nobel-díjának csütörtöki bejelentését. – Ő a kedvenc íróm, egészen különleges szerzőnek tartom – mondta lapunk megkeresésére Szilágyi Bálint, aki Handke Az aranjuezi szép napok című 2011-es darabját fordította magyarra, s rendezte a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület közös előadásában. – Életem darabja, egy nagyon titokzatos, sűrű költői szöveg, hónapokon át fejtettük a színészekkel ezeket a képeket – részletezte. – Teljesen őszintén a saját világát írja meg, függetlenül a piaci elvárásoktól és mindenféle közönségigénytől. Nagyon szabad írónak tartom. A díj ennél méltóbb helyre nem kerülhetett volna. Peter Handke olyan író, aki – ha még él az emberiség – évszázadok múltán is nyomot hagy majd – hangsúlyozta Szilágyi Bálint. S megemlítette, hazánkban jelenleg nincs igazán színház, amely vevő lenne erre a színházi nyelvre: sok költészetet használ, és ez a mai korszellemmel nem feltétlenül találkozik. Remélem, ez a Nobel-díj esetleg azt is meghozza majd, hogy több darabját bemutassák. Nagyon megérdemelné – tette hozzá.
