Elásott bizalom

A Fidesz maga ásta ki és mélyíti folyamatosan azt a gödröt, ahová a bizalmat eltemették. Először a gyanakvás jelent meg. A kormánypárt rászolgált erre, amikor a magánnyugdíjpénztári pénzeket „megvédés” címszó alatt lenyúlta, a kőbe vésettnek hirdetett fideszes alaptörvényt újra és újra módosítgatta (most valahol a szupertitkos átfogó felülvizsgálatnál tartunk), mondvacsinált indokokkal vegzálta a civileket, elüldözte a CEU-t, eddigi formájában szétverte az akadémiát, vagy amikor fokozatosan saját végrehajtókat ültetett az elvben – értsd: jogállamban – független intézmények élére.

A bizalomhiány átterjedt az állami szervekre, intézményekre is. Ma már kevesen gondolják például, hogy az ügyészség befolyástól mentesen jár el a kényesebb ügyekben (amikor mondjuk az uniós pénzek felhasználásakor az Európai Csalás Elleni Hivatal is a napnál világosabb esetekre és jogsértésekre hívta fel a figyelmet, hiába). De feltehető az a kérdés is, hogy vajon részrehajlás nélkül cselekedett-e a rendőrség, amikor gyors házkutatást tartott propagandacikkek alapján, ahogy nemrég a VIII. kerületi közös ellenzéki jelölt esetében láttuk? És vajon a bizalmat erősítette-e az a lépés, amikor az Állami Számvevőszék a parlamenti választás hajrájában akart anyagilag ellehetetleníteni ellenzéki pártokat, miközben a Fidesznél mindent rendben talált?

A választási folyamat tisztasága, vagy legalábbis annak illúziója eddig tartott ki. A folyamat lényege ugyanis éppen a bizalom, a hit, hogy a szabályokat mindenki betartja, nincs sumákolás, szavazatvásárlás, ajánlóívek másolgatása, szavazók szervezett szállítása, nincsenek halottak a névjegyzékben, és nem egyenlőtlen a választást megelőző kampány. Ezeket a reményeket mára mind konkrét esetekkel lehet cáfolni. A gyanakvás ide is betette a lábát.

Nem az emberek hibája, hogy nem bízhatnak csukott szemmel a választási rendszerben. Tudják, hogy bele lehet nyúlni a folyamatba, és hogy ezt meg is teszik. Mert mit látnak azok, akiket nem vakított el teljesen a kormánypropaganda? A választókerületeket például „véletlenül” épp a kormánypártoknak kedvező módon rajzolgatták át, fura körzeteket hozva létre. A kormányzati „tájékoztató” milliárdok épp a fideszes kampányüzenetekkel vannak átfedésben. A köztéri hirdetési felületeket és az évi százmilliárddal hizlalt közmédiát pedig a saját szolgálatba állította a hatalom.

Most az ellenzéki pártdelegáltaknak kell résen lenniük a szavazatszámláló bizottságokban, hogy legalább a számtalan elemtől torzított folyamat végén, a voksok megszámolásába ne lóghasson bele a Fidesz keze. Ijesztő, hogy az ellenőrzést végzőket kell ellenőrizni. Azokat a tisztviselőket, akiknek a pártatlanságára épül a rendszer ezen része. Nem az ő tisztességükkel van baj, hanem az ellopott bizalommal. Azzal, hogy a Fideszről feltételezhető: bármire képes.

A bizalmat nemcsak magával szemben, hanem a folyamat minden elemében, mindenkivel szemben eltemette a kormánypárt. Ha pedig egyszer kiássák a gödröt, nagyon nehéz munka lesz az újjáélesztés.