Eb-selejtező;Marco Rossi;

2019-10-11 09:26:34

Rossi: Szívem szerint összetörnék mindent a teremben

A szövetségi kapitány arra nem tudott magyarázatot adni, mi okozhatta együttese dekoncentráltságát.

Marco Rossi szövetségi kapitány rendkívül letörten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki háromgólos vereségét a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként, elsősorban nem is az eredményt, hanem a mutatott játékot fájlalta a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Rossi nem kívánt felelőst vagy bűnbakot keresni, mert nem egy, hanem sok játékos követett el nagyon komoly hibát.

Arra nem tudott magyarázatot adni, mi okozhatta együttese dekoncentráltságát. Úgy vélte, nehéz lenne az atmoszférára fogni, mert futballistái játszottak már hasonló környezetben, ugyanakkor egyelőre maga is csak keresi a válaszokat, amelyeket muszáj lesz megtalálni, és nemcsak a vasárnapi, azeriek elleni találkozóra, hanem hosszú távon.

Példaként a Kádár Tamás hibája után született első horvát gólt említette.

A tréner újságírói kérdésre annak sem tudott felhőtlenül örülni, hogy a csoport másik találkozóján a magyarok számára kedvező eredmény született azzal, hogy Wales 1-1-es döntetlent játszott Szlovákiában.

Megfogalmazása szerint egy ilyen meccs után nehéz arra gondolni, hogy az utolsó játéknapon majd Walesben képes lesz nyerni a csapata, márpedig az elengedhetetlen lenne az Eb-részvételhez.

Úgy vélte, teljesen más attitűddel kell majd futballoznia a válogatottnak, de hozzátette, a helyzetet csak nehezíti Kleinheisler László kiállítása, mivel ezúttal három középpályásra nem számíthatott, de az eltiltással ez a szám négyre emelkedett.

Gulácsi Péter, aki többek között egy büntető kivédésével a magyar csapat legjobbja volt, arról beszélt, hogy a hibák minimalizálását tartották fontosnak, ehhez képest három gólt rúgattak az ellenféllel.

Hozzátette, hogy

A Bundesliga legjobb kapusának választott játékos szerint a sors fintora ugyanakkor, hogy vasárnap visszaszerezhetik a most elvesztett önbizalmat, egyúttal egy győzelemmel a második helyet is.

A magyar válogatott mostani vereségével továbbra is harmadik helyen áll a csoportjában, hátránya négy pont az éllovas horvátokkal és egy a második szlovákokkal szemben, az egy meccsel kevesebbet játszott walesieket pedig kettővel előzi meg. Vasárnap 18 órától a sereghajtó azerieket fogadja a Groupama Arénában, és mindenképpen nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzésére.