Már elöljáróban figyelmeztetem az olvasót: ez a cikk termékmegjelenítést tartalmaz. A velem nagyjából egykorú nyolcvanasok bizonyára még valamennyien emlékeznek arra a háború előtti mozireklámra, hogy
Bútort csak Royalnál végy!
Baross utca harmincnégy.
Royal bútor olcsó, jó,
Részletre is kapható.
Ez a reklámszöveg, amely a mozielőadások előtt, majd a szünetben megzenésítve, némi képi kiegészítéssel hangzott el, szerintem maga volt a tökély. Rövid volt, nem túl feltűnően szájbarágó, rímeit tanítani lehetett, kedvet csinált ahhoz, hogy a néző az említett nyolcadik kerületi címen, az említett cégnél vásároljon bútort. Mindezt olyan fülbemászó dallam kísérte, amit még a botfülű ember is első hallásra megjegyzett magának. Nem véletlen, hogy még az óvodások (a potenciális vásárlók gyermekei!) is előszeretettel énekelgették. Korabeli népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közismert paródiája is született, igaz, az kiskorúaknak már kevésbé volt ajánlott:
Royal bútor,
Royal kaszni,
Royal ágyban
Legjobb ....ni.
Ámbár nem vagyok benne egészen biztos, hogy ezt a pajzán változatot nem ugyanaz, az üzlet szolgálatában álló reklámszakember (mai kifejezéssel: píáros) alkotta és dobta be a köztudatba, aki az eredeti mozidalocskát is. Mindenesetre a tökéletes rímpárosítás reá vall. Sokkal rosszabbul, mondhatnám, pocsékabbul állt hozzá a rímekhez szakmájának az a szégyene, aki azzal a tanversikével próbálta eladni a maga korában csaknem egyedüli hashajtó reklámot, hogy „Amíg ön alszik, a Darmol dolgozik”. (És hogy végképp elvegyék a székrekedésre hajlamos emberek kedvét ettől a szertől, a reklámon egy ízléstelen, csíkos paplan alá dugták azt a személyt, akit e „gyógyászati segédeszköz” álmában meghajt.) Ennél mindenképpen jobb volt az a – természetesen nem a mozivásznon, csak a pesti folklórban terjedő – szlogen, hogy „Amíg ön durmol, dolgozik a Darmol”. A pálmát mégis egy – hasonlóképpen nem autentikus – reklámversikre vitte el, amelyben székesfővárosunk, mi több, a Kárpát-medence valamennyi lakója találva érezhette magát:
A Darmol
Nem ismer fajt,
Egyaránt hajt
Zsidót és gajt.
Az említett csíkos paplan (ámbár a hangsúly itt nem a csíkokon van) még egy mozireklámban szerepelt. A néző először a lemenő napot láthatta a vásznon, az égitest lassan távolodott, már-már teljesen eltűnt az égboltról, majd hirtelen visszatért és a tollal bélelt, jó meleg takarót elégedetten magára húzva, ezzel búcsúzott a mozgóképszínház közönségétől: „Nem nyugszom le Pluma paplan nélkül”.
Ez ugyanolyan kategorikus megállapítás volt, mint azé a bojtos fejfedőt viselő kisfiúé, aki egy csészéből a kávéját szürcsölve arra a megállapításra jutott, hogy „Nincs nap Meinl kávé nékül”. Hozzáteszem ezt olyan régen láthattuk, amikor a szóban forgó kisfiú még nem afrikai, hanem néger volt, a kávékereskedő Meinl itthoni cégtábláin pedig nem a Julius név szerepelt, hanem a Gyula. (Megjegyzem, abban az ántivilágban mifelénk Jules Vernének is ez a sors jutott.)
Akadt azután ennél tanulságosabb mozireklám is. Például az, amelyből egy polgári férj megtanulhatta, mi a jó házasság titka. Egy fiatalasszony perdült be a vászonra és hisztérikusan azt sikoltozta, hogy „Visszamegyek a mamához!” Aztán következett (természetesen nem az ő szájából) a megnyugtató jótanács, miszerint
A családi béke
Biztos alapja:
Zsoldos ruhája,
Zsoldos kalapja.
Talán fölösleges kitérnem itt arra, hogy ez a ruha- és kalapellátó úriember nem a Faludy György-féle foltozott irhájú hírhedt zsoldosok egyike volt, hanem Zsoldos úr, egy pesti kereskedő. Termékét makacs következetességgel hirdette, akárcsak a Magyar Dohányjövedék a Nikotex cigarettákat. Ezekből a Szimfónia, Levente, Memphis és egyéb szivarkákból ugyanis állítólag kivonták a káros nikotin nagy részét, és így – a reklám szerint – nyugodt lelkiismerettel és tüdővel lehetett szívni őket. Egy ízben történetesen a Szent István körúti Elit filmszínházban értesülhettek a nézők arról, hogy „Nikotex Levente könnyű, mint a lepke”, amikor az egyik hátsó sorban helyet foglaló Dr. Patriász István ügyvéd nem állta meg és fennhangon kiegészítette: „...és büdös, mint az ülepke”. Amiből persze az is kiviláglik, hogy a derék budapesti (később tel-avivi, majd vancouveri) prókátornak volt érzéke a rímekhez.
Ám aki ebben a műfajban mind tartalmában, mint formájában tökéleteset alkotott, az mégiscsak profi költő volt. Egy barátjától, feltétlenül hiteles tanútól hallottam, hogy a következő abszolút űberolhatatlan szájvíz-reklámot maga József Attila írta:
Kislány, hogyha
Malackodol,
Legyen nálad
Palack Odol.
