Előfizetés

David Russell, a jótékony gitáros

Hosszú idő után koncertezik ismét Magyarországon a világ legtöbbet foglalkoztatott klasszikus gitárosa, David Russell. A Spanyolországban élő skót művész exkluzív interjút adott.
A 66 éves David Russellt Magyarország és az itteni közönség leginkább ifjúságára emlékezteti: visszatérő vendége volt az 1970-es években indult Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztiválnak, utána viszont több évtizedes szünet következett. „Ez volt a legkomolyabb fesztivál, amit a vasfüggöny mögött rendeztek, így szakmai szempontból nagyon érdekesnek tűnt, hogy találkozhatok remek magyar, cseh, román, orosz kollégáimmal, akiket egyébként nem hallgathattam volna meg, mert nem engedték őket Nyugatra. A rendszerváltás után – amikor már ők is utazhattak – mindig örömmel üdvözöltük egymást nyugat-európai vagy amerikai fesztiválokon” – emlékszik vissza. Russell életét és pályáját meghatározza kettős (skót és spanyol) identitása. Glasgowban született, de Menorca szigetén nevelkedett, Londonban szerzett művészdiplomát, de hamar visszatért Spanyolországba. Bár rengeteget turnézik, ma is Galíciát (Santiago de Compostelát és környékét) tekinti otthonának. „Feleségem családja évszázadok óta itt él, és engem is hamar befogadtak a helyiek, akik nagyon kedves, vendégszerető emberek. Sokat segített, hogy gitáros vagyok, s így repertoáromon rengeteg spanyol kompozíció szerepel: nemcsak flamenco-tételek, hanem klasszikusok (Albeniz, Granados, Tarrega alkotásai) is. Ha spanyolul beszélek, azért ma is rögtön tudják rólam, hogy külföldi vagyok; ha angolul szólalok meg, akkor pedig a skót akcentusom tűnik fel az embereknek. Mégsem érzem magam számkivetettnek, sőt ez a kettős identitás inkább gazdagít. Galícia pedig Spanyolországon belül is egy külön világ: itt nem szeretik a bikaviadalt, nincs sok turista, viszont gyönyörű a táj és mindig nyugalomra találok. Skót gyökereimet a zenében őrzöm, mert a kelta hagyományból, folklórkincsből is lehet minőségi gitármuzsikát teremteni.”
Művészi sikerei mellett Russell és felesége egy észak-indiai jótékonysági projektnek szenteli minden idejét. Részt vettek egy nélkülöző, fogyatékkal élő gyerekeket integráló, új szemléletű iskola alapításában, s mindmáig a házaspár fedezi a tanárok teljes fizetését. „Rendszeresen látogatjuk az iskolát, szembesülünk a drámai nehézségekkel, de közben együtt örülünk a gyerekekkel, akik közül már többen kitörtek a nyomorból; gimnáziumba, egyetemre kerültek. Tespedt, kényelmes nyugati társadalmunkban el sem tudjuk képzelni, hogy milyen kihívást jelent számukra egyáltalán életben maradni” – mondja. Az intenzív koncertezés, turnézás mellett Russell pályájának különleges színfoltja az a folyamatos szakmai kapcsolat, ami Sergio Assad brazil zeneszerzőhöz fűzi. „Számos kompozíciójának én játszottam az ősbemutatóját, mégis nagyon meglepett, amikor 2017-ben David portréja címmel írt új darabot. Ebben a szüleimet és a feleségemet is megjeleníti, engem pedig skót duda-motívumokkal és galíciai táncdallamokkal ábrázol.” Infó: Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál Zeneakadémia, 2019. november 8–10.

Negyven év hírnév

A 2005-ben Grammy-díjjal elismert gitárművészről már életében utcát és hangversenytermet neveztek el. A Baleár-szigeteki Es Migjorn Gran faluban (ahol gyerekkora egy részét töltötte) található az Avinguda David Russell, a vigói konzervatórium pedig a dísztermét keresztelte el Auditorio David Russellnek. Fiatalon nemzetközi versenygyőzelmekkel alapozta meg hírnevét, s több mint negyven éve szüntelenül járja a világot. Az Arizonai Egyetem díszdoktora és az Amerikai Gitár Alapítvány hírességek csarnokának tagja. Sportolással őrzi kitűnő fizikai és szellemi kondícióját: reggelente fut, délutánonként golfozik.

Margaret Atwood és Bernardine Evaristo kapta a megosztott Booker-díj

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2019.10.15. 11:44
Bernardine Evaristo és Margaret Atwood
Fotó: TOLGA AKMEN / AFP
Meglepő döntés született: a kanadai Margaret Atwood és a nigériai-brit Bernardine Evaristo megosztva vehette át az egyik legrangosabb irodalmi elismerést, a Booker-díjat. A sokak által esélyesnek tartott Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének nemrégiben megjelent folytatásával, a The Testaments című kötettel már második alkalommal érdemelte ki a díjat. (2000-ben A vak bérgyilkost díjazták.) A Testamentumok várhatóan december elején jelenik meg magyarul, s a nagysikerű első regény történetének fonalát tizenöt évvel később veszi fel. Bernardine Evaristo, az elismerés fél évszázados történetének első fekete női nyertese nyolcadik regényéért, a Girl, Woman, Other című alkotásért részesült a Booker-díjban. Korábban csak kétszer, 1974-ben és 1992-ben ítélték oda megosztva az elismerést, majd a szabályokat úgy módosították, hogy azt nem szabad megosztani, és minden évben ki kell adni egy angol nyelven íródott, az Egyesült Királyságban is kiadott kötetért. A BBC beszámolója szerint az idei, megosztásról szóló döntést komoly vita előzte meg.  A díj idei shortlistjén szerepelt még az 1981-es Booker-díj nyertese Salman Rushdie, Quichotte című könyvével, Lucy Ellmann, egy mondatban megírt Ducks, Newburyport című ezeroldalas regényével, Chigozie Obioma az An Orchestra of Minorities, illetve Elif Shafak 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című művével. Az 1968-ban, a francia Goncourt-díj mintájára alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre (a cégnek neve ellenére – book: könyv – semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz), s az azóta eltelt időszakban az egyik legmeghatározóbb irodalmi elismerések közt tartják számon. A díjazottak sorában szerepel többek közt a 2017-es évben Nobel-díjjal is kitüntetett Kazuo Ishiguro és Az angol beteg írója, Michael Ondaatje is. 2004-ben megalapították a Nemzetközi Man Booker-díjat is, amelyet állampolgárságuktól, nemzetiségüktől független élő szerzőknek adnak át. Kezdetben kétévente adták át és elsősorban életműveket díjaztak vele, a díj megújítása, 2006 óta viszont minden évben nyertest hirdetnek, a szerző egyetlen lefordított művéért. 2015-ben Krasznahorkai László kapta az elismerést, ezzel Alice Munrot, Philip Rothot és Lydia Davist követve. 2018-ban pedig az idei év egyik Nobel-díjasa, a lengyel Olga Tokarczuk The Flights című regényét ismerték el. A díjat 2002-től a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport támogatta, ezzel annak megnevezését is jelölve (Man Booker-díj). A főszponzor helyét 2019 júniusától viszont a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány vette át. 

Kilépnek a megszokottból – Hanake drámáját vitte színpadra a Katona József Színház társulata

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2019.10.15. 11:00
A tanító kérdez: Bányai Kelemen Barna és Rajkai Zoltán
Fotó: Molnár Ádám
Michael Haneke sűrű és nyomasztó atmoszférájú, fekete-fehér filmjének színpadra vitele igencsak a kísérletezőkedv meglétét jelzi.
Ascher Tamás és a Katona József Színház társulata keresi az újat. Próbálnak kilépni a megszokottból. Michael Haneke sűrű és nyomasztó atmoszférájú, fekete-fehér filmjének színpadra vitele igencsak a kísérletezőkedv meglétét jelzi. Az 1913-14-ben egy észak-német főúri birtokon játszódó több szálon futó történet aktuális és húsba vágó témát dolgoz fel. Egy falu közösségének az egyéni és kollektív bűneit, képmutató elhallgatásait tárja elénk. A „mesét” a falu tanítója (Rajkai Zoltán) osztja meg velünk. A szövevényes sztori izgalmas krimi is egyben. A faluban sorra történnek a balesetek, de minél több ilyen eset fordul elő, annál bonyolultabb és átláthatatlanabb az egész. A jelenetek szikár, olykor csupán villanásnyi sorozatot alkotnak. A színészek több szerepben is feltűnnek, és ezek a jelenlétek jelentős átváltozást követelnek tőlük. Sőt, egy új színházi nyelv megfogalmazására törekszenek, a filmes nyelv egyfajta színpadi áttételére. Ez korántsem egyszerű. Többen – Bezerédi Zoltán, Bata Éva és Mészáros Blanka – emlékezetes és megjegyezhető villanásokat produkálnak, néhány gesztusból, mozdulatból felépítve a figurát. A történet a különböző generációk felelősségét is felveti. A bűn elkendőzése, hogy nem járnak a végére egyetlen ügynek sem, szinte lavinaként omlik rá a falu egészére. A bárótól a lelkészig, az orvostól az intézőig, illetve a gyerekeikre. Azokra, akik a bűnre bűnnel válaszolnak. Miközben mindenki úgy tesz, mintha semmi sem történne, kétségbeesetten tüzet oltanak, de az okát nem kutatják fel. Egyedül a tanító próbálja ezt meg, kissé későn ugyan, de kétségbeesetten tesz fel kérdéseket, ám amikor ezzel túl lép egy határt, félreállítják és háttérbe szorítják. A leleplezéstől mindenki tart, fél, hogy a szembenézés ellehetetleníti. Ezután kitör a háború, ami aztán sok mindent átír. Az előadás, akárcsak a film, nyomasztó hangulatú, süt belőle a tehetetlenség és minden, ami ezzel jár. Mégis kialakulhat a nézőben egyfajta hiányérzet. Az erkölcsi üzenet némiképp, mint a rendszerváltás előtt, csupán a sorok között olvasható. Ez köszönhető Hanekének is, aki nem ítélkezik, nem direktben keres elkövetőket, hanem a folyamatot és annak következményeit vágja az arcunkba. A lelkész két gyermekére, mivel azok nem érnek haza időben, fehér szalagot köt, amelyet addig kell viselniük, amíg vissza nem szerzik édesapjuk bizalmát. A szalag aztán lekerül a karjukról, de az a bizonyos bizalom mégsem áll vissza soha, egyik oldalról sem. Vannak bűnök, amelyeket, bármennyire akarjuk, nem lehet helyre hozni. Sőt, a gyerekeink viszik azokat tovább.
Infó: Michael Haneke A fehér szalag Színpadra alkalmazta Enyedi Éva Katona József Színház Rendező: Ascher Tamás