Gyurcsány: Megbukott a NER hazug rendszere

Publikálás dátuma
2019.10.14. 16:58

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Arra kérte a képviselővé és polgármesterré választott ellenzéki politikusokat, hogy mutassák meg, mit tett a kormánypárt a városokkal és a falvakkal, hozzanak nyilvánosságra minden szerződést.
A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja, az ellenzéki oldalon nincs alternatívája a legszélesebb körű együttműködésnek. Gyurcsány Ferenc hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az önkormányzati választás eredményeit értékelve azt mondta, eldőlt, hogy az ország jelentős része változást akar, „elég volt a Fideszből”. Ha az ellenzék jól teszi a dolgát, akkor 2022-ben visszaadja az országot a saját népének – jelentette ki. A „Fidesz Waterloojának kezdetéről” beszélő pártelnök arra kérte a képviselővé és polgármesterré választott ellenzéki politikusokat,
mutassák meg, hogy mit tett a kormánypárt a városokkal és a falvakkal, hozzanak nyilvánosságra minden szerződést, mutassák be, hogyan „herdálta el a Fidesz” a települések lehetőségeit és vagyonát.

Gyurcsány kiemelte: a NER hazug rendszere vasárnap megbukott. Semmibe vettek, kigúnyoltak, megzsaroltak és megfenyegettek bennünket, de nemcsak, hogy itt vagyunk, hanem győztünk is. Egy olyan Magyarország győzött, ami nem akar többet, csak megbélyegzettség nélkül élni, szeretni a hazát és itthon lenni – tette hozzá.

A szavazólapok újraszámlálását kezdeményezi a győri ellenzék

Publikálás dátuma
2019.10.14. 16:18
Illusztráció
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Glázer Tímea azt is közölte, hogy feljelentést tesznek a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen a választópolgárok félrevezetése miatt.
Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben. Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy
kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.

Beszélt arról is, hogy az összefogás feljelentést tesz a rendőrsége a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen választópolgárok félrevezetése miatt. A Jobbik győri szervezetének négy képviselőjelöltje október 8-án „kifarolt” az összefogásból, így négy választókörzetben jelölt nélkül maradtak – emlékeztetett. Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, hogy az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak, de azt látják, hogy több helyen is kimagasló volt az érvénytelen szavazatok száma. Hozzátette: 2014-ben a polgármesteri szavazatoknál a mostanihoz képest jelentősen kevesebb, 437 volt érvénytelen. A szocialista politikus elmondta, hogy a 8-as számú választókörzet egyik szavazókörében a jegyzőkönyv szerint a polgármesteri szavazatoknál 13 volt a szavazatkülönbség Glázer Tímea és Borkai Zsolt között, azonban a képviselői szavazólapokból két darab eltűnt, és 19 volt az érvénytelen szavazólapok száma. Megfogalmazása szerint „egyenesen kimutatható”, hogy hiányoznak olyan szavazatok, amelyek Glázer Tímea esélyeit növelték volna.
„Ebből mi vélelmezhetjük, hogy történhetett választási csalás is, de mi szeretnénk bebizonyítani, hogy nem történt”

– fogalmazott Pollreisz Balázs.

A rendőrségi feljelentésről azt mondta, hogy meglátásuk szerint a választás rendjével összefüggő bűncselekményt követett el a Jobbikból azóta kizárt négy jelölt, akik az összefogásból való kilépéssel a Fideszt támogatták, azonban a feljelentés részleteiről nem kívánt többet mondani. A vasárnapi választásról azt mondta, hogy „olyan meccsen indultak, ahol az egyik csapatnak 16, a másiknak 12 játékosa volt” az egyéni körzetekben, emellett „az A csapatnak volt C és D csapata is”, de az ellenzéki jelöltek mégis meg tudták szerezni átlagosan a szavazatok negyven százalékát, ami szép eredmény. Győrben Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje összesen 19 312 szavazatot kapott vasárnap (44,33 százalék), Glázer Tímea, az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje pedig 18 617 darabot (42,86 százalék). A megyeszékhelyen mind a 16 egyéni választókerületi képviselői helyet a Fidesz-KDNP jelötjei szerezték meg, azonban a 22 tagú közgyűlésbe kompenzációs listáról három képviselő jutott be az ellenzéki összefogásból, kettő a Civilek Győrért szervezetből és egy képviselő az Összefogás Győrért Egyesületből.
Frissítve: 2019.10.14. 19:01

Az Érdi Járási Hivatal megbüntette a Coca-Colát az elfogadást népszerűsítő plakátkampánya miatt

Publikálás dátuma
2019.10.14. 16:02

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Pedig a kampány már hónapokkal ezelőtt véget ért.
Bizonyára emlékeznek a nyár egyik gumicsontjára, amikor homofóbok, köztük homofób fideszes politikusok kiabáltak országszerte, mert szerintük a Coca-Cola #loveislove elnevezésű plakátkampánya káros a gyerekek fejlődésére, és még a homoszexualitást is népszerűsíti. Nos, sikerült olyan hangosnak lenniük, hogy valaki vette a fáradságot, és felnyomta a Coca-Cola Magyarország Kft.-t a kampány miatt. Így tett volna Tényi István hivatásos feljelentő is, de mivel mások már megtették ezt helyette, ezért az illetékesek tájékoztatták az ügy állásáról. Így derült fény arra, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala pénzbírságot rótt ki a Coca-Colára, és arra kötelezte a céget, hogy a továbbiakban ne alkalmazzon ilyen reklámokat. "Vállalkozás a kifogásolt reklám kapcsán megsértette a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 8. § (1) bekezdését, miszerint: Tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja" - írták. Hogy konkrétan mi és hogyan károsíthatja a gyermekek fejlődését, azt nem részletezték a hivatalnál, de annyit megjegyeztek, hogy köszönik a feljelentést, mert fontos feladatuknak tartják az ilyen reklámok elkaszálását. A határozat nem jogerős.
Frissítés: Az Index elérte a Coca-Cola Magyarország Kft.-t. A cég elárulta a lapnak: "A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala 500 000 forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a szerelem sokszínűségét hirdető kampány miatt."
Szerző
Témák
Coca-Cola
Frissítve: 2019.10.14. 21:25