Európai Unió;Szíria;Törökország;

Törökország szerint az unió terroristákat vesz védelmébe, nem vonul vissza a hadsereg

Ankara emiatt néhány területen komolyan felülvizsgálja együttműködését az EU-val.

A török külügyminisztérium hétfőn elítélte és teljes egészében visszautasította az európai uniós tagországoknak azt a nyilatkozatát, amely többek között az Északkelet-Szíriában zajló török hadművelet azonnali hatályú leállítására szólította fel Ankarát - írja az MTI.

Lapunk is megírta, hogy Erdogan személyesen köszönte meg Orbánnak, hogy szembement miatta az EU-val.

Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió az ügyben tanúsított hozzáállásával terroristákat "vesz védelmébe" - fogalmazott a török külügyi tárca, hangsúlyozva, hogy Törökország terrorszervezetnek és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekinti a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely 480 kilométer hosszan ellenőrzi a határ szíriai oldalát, és amely ellen Ankara - többszöri figyelmeztetést követően - szerdán hadműveletet indított.

A közleményben leszögezték: az YPG annak a Délkelet-Törökországban évtizedek óta szakadár fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a szíriai ága, amelyet az unió is terrorszervezetnek nyilvánított.

Ankara és a törökbarát Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában az YPG, valamint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen. Törökország vállalta ugyanis, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó IÁ-tagok felügyeletét azon a területen, amelyet majd az ellenőrzése alá von.

Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Ankara felszólította az érintett tagállamokat: gyakoroljanak önkritikát a jelenlegi helyzet kialakulásában fennálló felelősségüket illetően, tekintettel arra, hogy a dzsihadistákkal szemben vívott harc "leple alatt" egy másik terrorszervezet szakadár terveit szolgálták.

A külügyi tárca kiemelte: az offenzíva megfelel az ENSZ jogos önvédelemre vonatkozó meghatározásának, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa terrorizmus elleni harccal kapcsolatban hozott határozatainak.

 

A török külügyminisztérium úgy fogalmazott: aggodalomra ad okot, hogy az EU a török cipriótákat semmibe véve ismét nem tett utalást rájuk. Hozzátették: az unió előítélettel áll hozzá a kérdéshez, ami nem egyeztethető össze a nemzetközi joggal. Ankara emiatt néhány területen komolyan felülvizsgálja együttműködését az Európai Unióval - jelezték.