helyhatósági választás;

2019-10-15 06:00:00

Orbán Viktornak is tükörbe kell néznie

A kormányfőt kísérő bakui delegáció egyik tagja szerint a miniszterelnök 2022-ben mindenképpen szeretné „visszaszerezni” Budát az ellenzéktől.

– Mindent megadtunk a polgármestereinknek, pénzt, paripát, fegyvert. Ha valaki itt bukni fog közülünk, az csak magára vethet – háttérbeszélgetéseink alapján egy-két hónapja még ez volt az általános hangulat a Fidesz vezető köreiben az önkormányzati választás eredményét tekintve. Akkor persze még úgy tűnt, hogy Tarlós István leköszönő főpolgármester könnyedén nyer Budapesten, a fővárosi közgyűlésben is marad a stabil Fidesz-többség és a nagyvárosokból is legfeljebb egy-kettőt bukhatnak el a kormánypártok.

Nem sokkal később viszont megjelent Borkai Zsolt győri polgármester szexvideója, amelynek hatását – az eredmények alapján – a párt kampányát irányítók nem voltak képesek befolyásolni. Emiatt – és a Fidesz kormányzásával elégedetlenkedők miatt – viszont több olyan polgármester is elbukott, akik helyben kifejezetten esélyesnek számítottak. – Rájuk igazán nem lehet azt mondani, hogy saját maguk a felelősek a bukásért, ezt egyszerűen nem hagyhatja figyelmen kívül a pártvezetés – mondta egy háttérember.

Az eddig szinte alig létező belső kritikák több forrásunk szerint is felerősödhetnek amiatt, mert a pártvezetés és Orbán Viktor kormányfő rossz stratégiai döntést hozott, amikor nem léptette vissza Borkai Zsoltot. Sokak szerint Orbánnak személyes kudarc is az önkormányzati választás eredménye, mert sem Szegedet, sem Miskolcot, sem Gödöllőt nem sikerült bevenni, pedig ezek mellett személyesen is kampányolt. A Csongrád megyei székhelyen kudarcot vallott Kubatov Gábor Fidesz-alelnök is, aki a kampány során mindent bevetett annak érdekében, hogy megakadályozza Botka László újbóli megválasztását. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy Orbán Viktor hogyan reagál majd a kialakult helyzetre, az viszont biztos, hogy a választási vereség ellenére – az eredeti terveknek megfelelően – elutazott Azerbajdzsánba. A delegáció egyik tagja lapunknak azt mondta, a kormányfő, bár elismerte, hogy nem erre az eredményre számított, igyekezett optimizmust sugározni és azt hangsúlyozta, hogy vidéken továbbra is megkérdőjelezhetetlenül a Fidesz a legerősebb párt.  Forrásunk szerint a miniszterelnök azt mondta, alaposan elemezni kell minden eredményt és ezek után ki kell alakítani egy új stratégiát. – Ennek viszont szerintem nem nagyon lehet más a lényege, hogy meg kell próbálni 2022-re visszaszerezni minél többet a most elveszített településekből. Kizártnak tartom például, hogy a budai kerületeket mostantól leírja a miniszterelnök. Ebből viszont számomra az következik, hogy senki nem lesz úgymond megbüntetve – mondta forrásunk.

Voltak ugyanakkor olyan fideszesek is, akik szerint a NER nagyobb fokozatra kapcsol, és Orbán Viktor a maradék ellenzéki felületeket is megpróbálja megsemmisíteni vagy legalábbis „domesztikálni”. Azt a Népszava írta meg, hogy például a lapterjesztés átalakításával próbálná meg sarokba szorítani a maradék független sajtót.

Végül a harmadik lehetőség, hogy Orbán Viktor teljesen a „lengyel modellt” követi majd. Mint ismert, Lengyelországban is „kettészakadt az ország”, a legutóbbi helyhatósági választáson a Polgári Platform vezette ellenzék nagyon jól szerepelt a nagyvárosokban, míg a vidék a Jog és Igazságosság Párt (PiS) hátországa maradt, ez pedig elég is volt a kormányzó PiS-nek, hogy abszolút többséget szerezzen vasárnap.

– Orbán megteheti, hogy erre játszik rá és a városokat úgymond „elengedi”, a baj csak az, hogy Lengyelországgal szemben ő egy olyan technológia és tőkeimportra alapuló gazdaságpolitikát vitt eddig, amit nem lehet a falvakra szabni – fogalmazott egy fideszes forrásunk.