polgármester;Győr;Borkai Zsolt;

2019-10-15 11:29:10

A Fideszből kilép, de nem mond le Borkai

A Fidesszel együtt lenne "független" polgármester, mindezt testőrök gyűrűjében jelentette be.

Fekete kordon mögött, fekete ruhás testőrök gyűrűjében jelentette be a korrupciós és szexbotrány főszereplője, de vasárnap újraválasztott Borkai Zsolt a győri városházán, hogy nem mond le posztjáról, hanem a következő öt évben is Győr polgármestere lesz.

Borkai egy nyilatkozatot felolvasva előbb megköszönte, hogy a győriek "botlása ellenére” is úgy döntöttek, "közösen építsék tovább a várost”. Ugyanakkor Borkai elmondta: a "személyével kapcsolatos történések miatt” a napokban két fontos döntést hozott.

Egyrészt kilép a Fideszből és független polgármester lesz, hogy a "kormánypártnak morális terhet ne jelentsen "a személye. Ugyanakkor a "független polgármester" leszögezte, hogy "együtt fogja vezetni a várost a Fidesz-KDNP-vel".

A másik döntése, hogy nem mond le a polgármesterségről, mert miután a győriek őt választották, "nem engedheti meg magának, hogy visszalépjen".

Borkai a nyilatkozata felolvasása után hátat fordított a sajtónak és nem válaszolt egyetlen kérdésre sem, így nem közölte, mikor óhajt nyilatkozni az ügyéről, ahogy arról sem esett szó, hogy miért van ennyi biztonságis egy ilyen rendezvényen.

Az eseményt ugyanis soha nem látott biztonsági intézkedések előzték meg, így a sajtó munkatársait két civil ruhás biztonsági őr fogadta, majd bent a városháza aulájában is jó pár biztonsági őr volt jelen.