A rasszista botrány miatt lemondott a bolgár futballszövetség elnöke, rögtön házkutatást rendeltek el

Publikálás dátuma
2019.10.15. 18:54
Boriszlav Mihajlov
Fotó: Harold Cunningham / AFP
A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség (BFS) elnöke.
A sportvezető azután távozott, hogy a hétfői bolgár-angol Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést rasszista megnyilvánulások zavarták meg. Kraszen Kralev sportminiszter kedden bejelentette: amíg a BFS elnöke nem mond le, a kormány minden kapcsolatot felfüggeszt a szövetséggel, és a központi támogatást is berekeszti. Hozzátette: Mihajlov lemondását maga Bojko Boriszov miniszterelnök kérte, aki szenvedélyes futballrajongó hírében áll. Az BFS szóvivője kedden kora délután az állami rádióban még azt közölte, hogy Mihajlov nem hajlandó lemondani, néhány órával később azonban érkezett a hír, hogy 14 év után mégis távozik posztjáról. Lemondása után röviddel rendőrök lepték el a szövetség irodáit, a helyi média beszámolója szerint a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai tartottak házkutatást. A főügyész szóvivője azt mondta, korrupció gyanújával elsősorban a BFS játékvezetői bizottságának munkáját vizsgálják, a fókuszban a bírójelölések vannak. Hozzátette: egyelőre túl korai arról beszélni, hogy őrizetbe vesznek-e valakit az ügy kapcsán. A hétfői, szófiai találkozót először a vendégek 2-0-s vezetésekor a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda. A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító "respect" (tisztelet) helyett "no respect" felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6-0-ra nyertek meg.
Szerző

Rasszista szurkolók miatt kétszer is megszakították a Bulgária-Anglia meccset, le akartak vonulni az angolok

Publikálás dátuma
2019.10.15. 13:49

Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
A szünetben a biztonságiak több nézőt kivezettek.
Nem akarták folytatni a Bulgária ellen idegenben 6-0-ra megnyert labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt az első félidő után az angol játékosok, mert a szófiai találkozón a hazai nézők rasszista rigmusokkal és huhogással provokálták a szigetországiak színes bőrű játékosait. 
„Elmondhatatlanul büszke vagyok a játékosokra és a szakmai stábra – mondta Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya a Sky Sportsnak. – Lehet, a tettek mezejére kellett volna lépnünk, ám szerintem így is jól reagáltunk.” 
A szakember elmondta, négy perc volt hátra az első félidőből, amikor másodszor szóltak a mérkőzés játékvezetőjének, a horvát Ivan Bebeknek a rasszista rigmusok miatt. A bíró kétszer megszakította a játékot a nézők miatt. A játékosokkal megbeszélték, ha nem javul a helyzet, akkor a második félidőben levonul a csapat a pályáról. A szünetben több nézőt kivezettek a biztonságiak, a hazaiak csapatkapitánya is próbált hatni a drukkerekre, így a második játékrészt normális körülmények között játszották le.  
„Sajnálom, hogy Bulgáriát ilyen idióták képviselik a lelátón. Mindegy… Hat-nullával megyünk haza, elvégeztük a feladatunkat. Jó utat a szurkolóinknak, nagyszerűek voltatok!” – írta Rasheem Sterling, a Manchester City sztárja a Twitteren.

A bolgár kormány a futballszövetség elnökének lemondását sürget

A hétfői bolgár-angol Európa-bajnoki selejtezőn történt rasszista megnyilvánulások miatt a bolgár kormány a helyi labdarúgó-szövetséget (BFS) vezető Boriszlav Mihajlov távozását sürgeti. Kraszen Kralev sportminiszter keddi bejelentése szerint amíg a BFS elnöke nem távozik a posztjáról, a kormány minden kapcsolatot felfüggeszt a szövetséggel, és a központi támogatást is berekeszti. Hozzátette, Mihajlov lemondását maga Bojko Boriszov miniszterelnök kérte, aki szenvedélyes futballrajongó hírében áll. Az BFS szóvivője kedden délután az állami rádióban közölte, hogy Mihajlov nem hajlandó lemondani, a kormánynak pedig nincs joga ezt követelni. A szövetség végrehajtó bizottsága pénteken ül össze megvitatni a helyzetet.  

Szerző
Témák
labdarúgás
Frissítve: 2019.10.15. 13:58

Bánhidi parádés játéka Dániában

Publikálás dátuma
2019.10.14. 19:18

Fotó: pickhandball.hu
Tizenhárom lövéséből tizenegy az aalborgi kapuban végezte, amivel a beálló bekerült a forduló álomcsapatába.
Nehéz jelzőkkel minősíteni a hétvége magyar vonatkozású kézilabdás szenzációját, a szegedi Bánhidi Bence teljesítményét: tizenhárom lövéséből tizenegy az aalborgi kapuban végezte, amivel a beálló bekerült a forduló álomcsapatába. Mondjuk ez nem volt akkora meglepetés, hiszen BB 84 százalékos lövési hatékonysága a világsztárok sokaságát felvonultató Bajnokok Ligájában is egészen kimagasló teljesítmény; nem mellékesen tizenegy gólja egyértelművé tette a MOL-Pick Szeged 35-28-as idegenbeli győzelmét.
„Megmondom őszintén, jó érzés. Nem mostanában fordult elő, hogy ennyi gólt lőttem volna egy meccsen” – válaszolt a klub honlapján a beálló arra a kérdésre, miként élte meg, hogy bekerült az Európai Kézilabda Szövetség honlapján összeállított álomcsapatba. Ugyanakkor leszögezte, számára az egyéni elismerésnél többet jelent, hogy az együttes nyert az Aalborg otthonában. Persze nem titkolta, azért jó érzéssel tölti el, hogy a legtöbbet ő tett a győzelemért.
Kiderült, már egy nappal korábban is érezte az ívet, mert a masszőrnek nyolc lövésből nyolc gólt ígért a meccs előtt. „Szombat este edzés után közösen nyújtottunk Molnár Tamás masszőrrel, ekkor mondtam, hogy azért, mert ilyen jól lenyújtott, megajándékozom egy nyolc per nyolcas mutatóval. Egy picivel több lett, pedig néha még hibáztam is, de ez most belefért” – osztotta meg a történet előzményét a honlappal. Elmondta, készültek a dánok hatalmas önbizalmának kezelésére. Az Aalborg ráadásul nem ok nélkül hitt önmagában, mert a csoport meglepetéscsapataként három meccsből három győzelemmel és pontveszteség nélkül állt. 
„Nagyon felkészültünk belőlük, és azt játszottuk, amit ilyenkor kell” – árulta el a  taktika lényegét. A parádés szegedi kezdés (2-5, 3-9, 4-10) döntő jelentőségűnek bizonyult, mert innentől a dánoknak a lépéshátrány miatt végig rohanniuk kellett, a Szeged meg játszhatta a saját játékát. Az önbizalom-faktor megfordult, a legendás dán magabiztosság gyorsan elillant, míg a Szeged magára talált: „így kell elkezdeni egy meccset. A védekezésünk jól működött, gyors lefordulások után könnyű gólokat szereztünk. Most rátértünk egy útra, amin a továbbiakban is jó lenne haladni” – összegezte élményeit Bánhidi. A Szeged négy forduló után az ötödik, de már játszott a német, a francia, a spanyol és a dán bajnokkal, azaz elvileg könnyebb ellenfelek következnek a folytatásban.
Szerző
Frissítve: 2019.10.14. 20:59