labdarúgás;

2019-10-17 16:35:44

Sztoicskov kizárná az összes bolgár csapatot a rasszista botrány miatt

Öt évre kizárná a nemzetközi porondról a bolgár labdarúgó-válogatottat és a klubcsapatokat Hriszto Sztoicskov. Az 53 éves korábbi 83-szoros válogatott világklasszis támadó - aki évekig erősítette az FC Barcelona csapatát - egy televíziós műsorban könnyeivel küszködve mondta el véleményét a hétfőn rendezett Bulgária-Anglia (0-6) Európa-bajnoki selejtezőn kitört rasszista botrányról. Az első félidő után az angolok nem akarták folytatni a mérkőzést, mert a hazai drukkerek huhogással kísérték a színes bőrű játékosok labdaérintéseit, a játékvezető kétszer szakította félbe a találkozót a drukkerek viselkedése miatt.

A találkozó másnapján a bolgár kormány lemondásra szólította fel Boriszlav Mihajlovot, a labdarúgó-szövetség elnökét. A sportvezetőnek nem maradt más választása, ugyanis a kormány a központi támogatások felfüggesztését helyezte kilátásba arra az időre, amíg Mihajlov nem távozik. Az UEFA fegyelmi eljárást indított a bolgárok ellen, Bulgáriában attól tartanak, hogy kizárják a válogatottat a selejtezőből. 

Magyarországon a kormány pozsonyi bürokraták hisztijének nevezte a kinti magyar nagykövet behívatását azt követően, hogy a budapesti Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőn a hazai drukkerek kifütyülték a vendégek himnuszát, a mérkőzés közben pedig különböző rigmusokkal provokálták az ellenfél játékosait és szurkolóit. 

Az MLSZ elnökét senki sem szólította fel lemondásra és sem a kormány, sem a futballszövetség vezetői közül nem kért senki sem elnézést a vállalhatatlan lelátói megnyilvánulásokért. Az UEFA azzal büntette meg az MLSZ-t, hogy zárt kapuk mögött kellett megrendezni az Azerbajdzsán elleni találkozót. A magyar szövetség gyermekeket engedett be a lelátóra.