Egy új arc a tükörben

Publikálás dátuma
2019.10.20. 20:40

Belenéz a tükörbe és elsírja magát; vagy már bele sem néz, mert képtelen felemelni a szemhéját. Vannak betegek, balesetes sérültek, stroke-osok, akiknek a hialuronsavas feltöltés és a botox nem luxuskezelés, hanem olyan segítség, amely addig elképzelhetetlen módon javítja az életminőségüket. Sokan mégis annyira szégyellik az állapotukat, hogy sosem fordulnak segítségért; másoknak a finanszírozás okoz problémát, a társadalombiztosító nem minden esetben nyújt ugyanis megfelelő támogatást.
Katalin panaszai évekkel ezelőtt kezdődtek, amikor súlyos pajzsmirigy-túlműködést diagnosztizáltak nála. Sokáig az orvosok is azt hitték, ez az oka annak, hogy gyakran nehezen tudja nyitva tartani a szemét, egyre inkább nehezére esik az olvasás és a tévénézés is. Olykor szabályosan erőlködnie kellett, hogy felemelje a szemhéját. A hunyorgás és az akaratlan grimaszolás egyre kellemetlenebbé vált. Miután sem az endokrinológus, sem a szemész nem találta meg a baj okát, végül egy szemész-neurológus jött rá a probléma okára: ez a szemhéjgörcs, ami egyfajta fokális disztónia. Ez a többségnek ismeretlen betegség, de az érintetteknek komolyan ronthat az életminőségén. Azt a szakemberek sem tudják, mitől alakul ki ez a fajta betegség, de azt igen, hogy a szem körüli vagy a nyakizmok akaratlan és ismétlődő izom-összehúzódása botulinum toxin- (ismertebb nevén botox) injekcióval eredményesen kezelhető. „Két és fél éve kapok háromhavonta botoxinjekciókat a szemem köré, és ez sokat javított a helyzeten. Bár a harmadik hónap végét általában már alig várom, mert épphogy kitart addig a szer hatása. A beavatkozás egyáltalán nem kellemetlen, bár a tűszúrások nyomai néha kicsit bekékülnek, de semmi több” – meséli Katalin, aki az orvosi váróban nagyon sok olyan beteggel találkozott, akik aligha tudnának teljes életet élni az injekciók nélkül. 

Gödörben a finanszírozás

Dr. Bihari Katalin
A társadalombiztosító finanszírozza ugyan az ellátást, de nem egészen úgy, ahogy kellene. Dr. Bihari Katalin neurológus főorvos, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet botoxambulanciájának orvosától tudjuk: a kórházaknak saját költségen kell megvenniük a szert, és utólag számolhatják el a kiadásokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK, korábbi OEP). Egy ampulla ára körülbelül 60 ezer forint, így nem minden intézmény engedheti meg magának, hogy erre költsön. A teljesítmény-volumenkorlát (TVK) ebben az esetben is megköti a kórházak kezét. A havi keretet túllépő költségeiket már nem fizeti az egészségbiztosító. Ezért aztán minden hónapban csak bizonyos számú beavatkozást végeznek, így igen hosszúak a várólisták. „Évek óta küzdünk azért, hogy ennél a betegségnél eltöröljék a TVK-t, beadványok pihennek mindenféle fiókokban, egyelőre sikertelenül. Az országban 12 kórházban működik botoxambulancia, ami elég is lenne, ha nem kötné a kezüket a TVK. A tünetek minden érintett esetében visszatérnek, így háromhavonta ismételni kell az injekció beadását” – mondja dr. Bihari Katalin, aki 1986 óta kezel fokális disztóniás betegeket botulin to­xin-injekcióval. Több száz olyan esetet látott, amikor az injekciós terápia megváltoztatta a páciens életét. Ha valakinek például a betegség miatt becsukódik mindkét szeme, akkor hiába láthatna, funkcionálisan vak, mivel képtelen kinyitni a szemhéját. Esetükben óriási változást hozhat a botox. Persze nem mindenkinél ilyen rossz a helyzet, egyes érintettek „csak” kacsingatnak. „Az egyik első betegem egy rendőrségi fogalmazó volt, aki akarata ellenére kacsingatott a fokális disztónia miatt. Képzelhetik, milyen kellemetlen volt ez a munkája során” – meséli dr. Bihari Katalin. A botox eredményesen alkalmazható más betegségeknél is, ilyen a krónikus migrén és a kancsalság. Eredetileg épp az utóbbi kezelésére fejlesztették ki, bár manapság már ritkán használják. Később jöttek rá, hogy a botox hatékony és jövedelmező szépészeti kezelési módszer is lehet. A krónikus migrén esetében sajnos nincs állami finanszírozás, a betegeknek tehát maguknak kell megvenniük a botoxot, ami a gyógyszertárban nekik ampullánként több mint 60 ezer forintba kerül. Erre pedig messze nem tud költeni minden érintett. Hasonló helyzetben vannak azok is, akik például egy stroke után nem tudják kinyújtani a karjukat. A botox nekik is segíthetne, de állami finanszírozás számukra sem érhető el. Egyedi méltányossági kérelemmel esetleg megkaphatja a páciens a kezelést, itthon egy-két rehabilitációs osztályon adnak is be ilyen kérelmeket, de a legtöbb helyen nem foglalkoznak vele, mert nagyon sok adminisztratív munkával jár.  

Elszigeteltség ellen is

Az sem mindegy persze, hol kezelik a beteget botoxszal. A megfelelő beadáshoz elengedhetetlen a szakmai tudás, ellenkező esetben hónapokig tartó vagy akár maradandó károkat is okozhatnak. „Nagyon mérges vagyok, mikor azt hallom, hogy bőrgyógyászok, plasztikai sebészek, sőt akár kozmetikusok is adnak be botoxot olyanoknak, akiknek erre betegségük, és nem esztétikai ok miatt van szüksége. Ezt meg kellene tiltani. Természetesen nem a szépészeti kezelésekről beszélek, bár kozmetikusoknak azt sem szabadna. Manapság már fogorvosok is szúrnak botoxot, ami teljes nonszensz és kifejezetten etikátlan” – szögezi le dr. Bihari Katalin. Van, akinek vele született rendellenesség vagy baleset miatt van szüksége egy botoxos vagy hialuronsavas kezelésre. Dr. Molnár Miklós plasztikai sebész főorvos minden hónapban végez pro bono beavatkozásokat, hogy segítsen azokon is, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak a helyreállító kezelést. Szerinte szomorú, de manapság rossz helyzetben vannak a helyreállításra váró betegek, mert vagy kapacitás nincs, vagy orvos, ugyanis egyre kevesebb fiatalt érdekel a helyreállító plasztikai sebészet. A stroke utáni botoxos helyreállítást egyébként ma Magyarországon nem finanszírozza a társadalombiztosítás, pedig ez kifejezetten jó lenne, hiszen most 90–150 ezer forint között mozog ennek a költsége, attól függően, hogy mennyi anyagot használnak. Ráadásul a kezelést félévente ismételni kell. A plasztikai sebész a hialuronsavas feltöltést is alkalmazza, méghozzá olyan esetekben, mikor egy betegnek születési rendellenesség miatt eltorzul az arca. De sok a balesetes páciens is. Akár a kutyaharapás miatti deformáció és a csonthiány is pótolható egy ilyen injekciós kezeléssel. A plasztikai sebész havonta átlagosan négy helyreállító kezelést végez, minden más esetben szépészeti kezelés miatt fordulnak hozzá a betegek. Szerinte azért ilyen alacsony azoknak a száma, akik helyreállítás miatt fordulnak szakemberhez, mert az érintettek szégyellik az állapotukat, nem akarnak orvoshoz menni. Sokan egyáltalán nem is tudják, hogy lehetne javítani a helyzeten, vagy a sok sikertelenség miatt már nem akarnak újabb orvosokhoz járni. „Ezeknek az embereknek meghatározza az életét, hogy milyen állapotban van az arcuk, mégis nehezen szánják rá magukat, hogy segítséget kérjenek. Ha mégis megteszik, olykor elküldik őket, ami tovább erősíti bennük az elszigeteltséget – mondja dr. Molnár Miklós.  
Dr. Molnár Miklós

Injekció helyett pszichológus

Míg a betegek nehezen jutnak el az orvoshoz, az egészséges, de botoxra vágyók özönlenek. A szépségiparban egyre népszerűbbek ezek a kezelések. Sokaknál azonban inkább a testképzavar okozza a szűnni nem akaró igényt arra, hogy változtassanak a kinézetükön. És hiába minden, ők sosem elégedettek. Nekik valószínűleg nem újabb és újabb plasztikai sebészeti műtétre, hanem inkább pszichológiai segítségre lenne szükségük. Amit persze ritkán kapnak meg, és ez gyakran tragédiához vezet. Éppen ezért ma már egy-egy beavatkozás előtt kitöltetnek a pácienssel egy igen részletes és hatékony kérdőívet, amely segít kiszűrni a pszichés probléma jelenlétét. „Műtét előtt ezt mindig elolvasom, és néha egészen meglepő dolgok derülnek ki. Megdöbbentő volt például, mikor egy életerősnek tűnő nő arra a kérdésre, hogy gyakran elsírja-e magát, ha tükörbe néz, azt válaszolta, hogy igen, nagyon gyakran” – mondja dr. Molnár Miklós.
Dr. Altmayer Anita
Dr. Altmayer Anita bőrgyógyász, immunológus klinikai főorvos évtizedek óta használja a botoxot esztétikai, szépészeti kezelésekhez, de vele is előfordult, hogy azért mondott nemet valakinek, mert tudta, nem a kezelés oldja meg a problémáját, mindig elégedetlen lesz. „Van, aki semmire nem mond nemet, én nem szívesen adom a nevem a túlzásba vitt töltésekhez. Vannak, akiket igenis pszichológus felé kell terelni, hiszen a statisztikai adatok alapján a testképzavaros, örökké elégedetlen emberek nagy számban lesznek öngyilkosok. Hiába gondolom én, hogy tökéletesre megcsináltam az arcát, ha ő nem ezt látja” – mondja dr. Altmayer Anita. Beszél arról is, hogy a hígított, kis dózisú botoxot manapság már pattanások, gyulladások, értágulat kezelésére is használják, és a fokozott izzadás esetében is hatékony lehet. Nagyon sokan kérik a hónaljba a szert. A kezelés persze nem olcsó, 110–160 ezer forint körüli összeget kell fizetni azért, ha valaki nem szeretne izzadság­foltokat. Időnként azonban sikeresebb a kezelés, mint ahogy azt kezdetben gondolja a beteg, és egy-két kezelés után végleg megszűnik az izzadás. Kiiktatódik ugyanis az agy idegrendszeréből az izzadási reflex. „Akik korábban több helyzetben is szorongtak, fokozottan izzadtak, azoknak jelentős életminőségbeli javulást hozhat a kezelés” – mondja a bőrgyógyász. Tőle megtudjuk azt is: a szépészeti botoxos kezelések és hialuronsavas feltöltések nagyon népszerűek a pedagógusok körében, egyre többen szúratják magukat. Esetében a betegei fele tanár. A legtöbben persze nem ismerik el nyíltan, hogy igénybe vesznek ilyen kezeléseket. Akkor sem, ha manapság már könnyen észrevehető, ha valaki például a botox miatt nem tudja ráncolni a homlokát.

A botox a Clostri­dium botulinum baktérium által termelt méreg, mely akár halált is okozhat. Mintegy 20 éve kezdte az orvostudomány gyógyszerként alkalmazni, kezdetben a kancsalság kezelésében. A fehérjét manapság az esztétikai kezeléseknél is alkalmazzák, injekciós technikával juttatnak a szakemberek a bőr alá azon izmokhoz, amelyek a mimikai ráncok kialakulásáért felelősek. Ennek hatására az ideg-izom közötti ingerületátvitel szinte megszűnik, az izomműködés gyengül, szinte lebénul, így a ránc elsimul.

Szerző
Témák
botox betegség

Kínai cenzúra exportra

Publikálás dátuma
2019.10.20. 13:00

Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP
Óriási piac, óriási pénz csábítja Kínába a multikat. Csakhogy a Kommunista Párt által szigorúan ellenőrzött országban kizárólag olyan külföldit engednek üzletelni, aki „jól viselkedik”. A világcégeknek választaniuk kell a demokratikus alapértékek és a diktatúra elvárásai között. Általában a profitot választják.
Microsoft, Volkswagen, HBSC, Adidas, Apple, Tiffany, Lufthansa, Versa­ce, Starbucks, NBA. Csupán néhány a legmenőbb nyugati brandek közül, amelyek a gyarapodó kínai közép­osztálynak árulják termékeiket, szolgáltatásaikat, ám eközben kellemetlen helyzetbe kerültek a földkerekség legnépesebb országában. Peking feltétlen engedelmességet követel, immár nemcsak alattvalóitól, hanem a terjeszkedő nemzetközi vállalatoktól is. A nyáron kezdődött hongkongi tüntetések tovább élezték a helyzetet. A gazdaságot példátlan módon átpolitizálták, a külföldi befektetőket pedig a lázadók „megfegyelmezésére” használják.

A három T

Azelőtt egyértelműek voltak a játékszabályok. Adott a három T, amit tiszteletben kell tartani: Tajvan, Tibet, Tienanmen tér. Az első egy parányi szigetköztársaság, amely de facto önálló, ám Peking Kína elidegeníthetetlen részének tekinti. Akárcsak Tibetet, amelyet 1951-ben szállt meg Mao hadserege. E kényes ügyekben a legkisebb melléfogás is elég, hogy az elkövető magára zúdítsa az állam haragját. A Versace és a Givenchy divatcégeknek például azért kellett mentegetőzniük, mert olyan pólókat hoztak forgalomba, amelyek Tajvant külön országként tüntették fel. A Lufthansa légitársaság módosította tajpeji járatainak elnevezését: tavaly óta a desztináció hivatalosan „Tajvan, Kína”. A Daimler egy óvatlan dalai láma-idézet miatt követte meg az „érzéseiben mélységesen megsértett” kínai népet. Nem mellékesen: a stuttgarti székhelyű cégóriás legnagyobb egyéni részvényese, 10 százalék körüli részesedéssel, egy kínai milliárdos. A Volkswagen Hszincsiangban épített gyárat, abban a ré­gió­ban, ahol átnevelő táborokat tartanak fenn az ujgur kisebbségnek. Amikor a BBC riportere erről kérdezte Herbert Diess vezérigazgatót, a topmenedzser azt állította, nem tud a lágerekről, viszont büszke rá, hogy munkahelyeket teremtettek. Hiába, az autógyártás különösen rászorul a hatalmas piacra. A Leica a harmadik T ellen vétett: egy fényképezőgép-reklámban felvillant a Tienanmen téren a tankkal farkasszemet néző diák ikonikus fotója. Márpedig a vérbefojtott tüntetés tabu – a vállalat gyorsan dobta a hirdetést. Az Adidas fennen hirdeti, hogy nem működik együtt olyanokkal, akik megsértik az emberi jogokat. Szépen hangzik, de nem igaz. A sportszergyártó termékeinek ötödét Kínában adja el, és varróüzemet is fenntart az országban. A Welt am Sonntag hetilap szembesítette az ellentmondással a vezérigazgatót, az állampolgárok totális ellenőrzését célzó szociális pontrendszerre utalva. Kasper Rorsted azzal védekezett, hogy Kínában ez legális. Szem- és gyomorforgató érvelés, főleg egy némettől, akinek illene tudnia, hogy a nácik is törvényes keretek között követték el bűntetteiket; azokat a törvényeket Hitler hozta.  

Hongkongi aknamező

A hongkongi tüntetések rontottak a helyzeten, Peking bekeményített, a külföldiek sokszor úgy érzik, aknamezőn lépdelnek. A Tiffany csupán ékszereket akart népszerűsíteni, csakhogy a szemét eltakaró modell annak a lánynak a képére emlékeztetett, akit szemen lőttek egy ­demokráciapárti megmozduláson. A rek­lámfotó még májusban készült, tehát az elhíresült riportkép előtt, de ez nem számított. A cég meghajolt a rendszer előtt, sietett leszögezni, hogy hirdetésének nem volt politikai tartalma, és sajnálatosnak nevezte, hogy egyesek mégis így értelmezték. A képet azonnal kivonták kampányukból. Akadnak durvább példák is. Az Apple a hatóságok követelésére megszüntette HKmap.live elnevezésű alkalmazását. A demonstrációkat szervező aktivisták ezt a térképes appot használták, hogy megosszák egymással a tüntetések helyszíneit, illetve a rohamrendőrök elhelyezkedését és mozgását. A számítástechnikai multi a diktatúra oldalára állt a jogaikért harcoló emberek ellenében, a közbiztonságra hivatkozva – igazából az iPhone piacvesztésétől rezelhettek be. A Google egy videojátékot szedett le, amelyben a tüntető karakterét is választani lehetett a virtuális térben. A Microsoft már korábban megtette azt a szívességet a rendszernek, hogy kínai felületeiről eltüntette a demokrácia és az emberi jogok említéseit. A Cathai Pacific hongkongi központú, ázsiai légitársaság még tovább ment. Elbocsátotta többtucatnyi dolgozóját, aki részt vett a tüntetéseken. Ám a jelek szerint nem elég gyorsan, mert a tulajdonosok hamarosan kirúgták a vezérigazgatót is, hogy Peking kedvében járjanak. Az Orwell rémálmát idéző totális megfigyelés szintén engedelmességre szoktatja a „borkaizásra” hajlamos menedzsereket, akár hazaiak, akár külföldiek: számíthatnak rá, hogy Nagy Testvér látja őket, viselt dolgaik nem maradnak titokban. Még csak véletlenül sem húznak ujjat a hatóságokkal, nehogy megzsarolják vagy leleplezzék őket.

Micimackó rács mögött

Legutóbb az amerikai profi kosár­labdaliga, az NBA került bajba, miután Daryl Morey, a Houston Rockets edzője kifejezte a hongkongi tüntetők iránti rokonszenvét. Twitter-üzenetét percek alatt eltüntették, a liga vezetői pedig megalázkodó magyarázkodásba kezdtek. Ha a kínai tévécsatornák beváltják fenyegetésüket, és lemondják a közvetítéseket, akkor iszonyúan nagy bevételtől esnek el. A szupersztár LeBron James is beszállt a kármentésbe, égre-földre bizonygatta, mennyire szereti Kínát. A szépséghiba, hogy ő sem érdek nélkül, minthogy milliós reklámszerződése van a Nike sportszergyártóval. A kanosszajárásnak az lett a vége, hogy Philadelphiában(!) egy kosármeccsre nem engedtek be szurkolókat „Free Hong Kong” feliratú trikóban. Magyarán Kína már cenzúrát is exportál az Egyesült Államokba. Nem volna teljes a kép, ha nem említenénk a South Park című animációs sorozatot. Az abszurd és fekete humoráról elhíresült műsor kíméletlenül kifigurázta a kínai viszonyokat – és a diktatúra elvárásainak gusztustalanul behódoló multikat. A legfrissebb epizódban az egyik ismert szereplő, Randy Marsh egy kínai börtönben találkozik Micimackóval. Szürreális ötlet, de az alapja valóságos. A csekély értelmű medvebocs ugyanis a cenzorok szerint olyan, mintha Hszi Csin-ping elnök paródiája volna, ezért momentán tényleg be van tiltva Kínában. A válasz sem késett sokáig, a több mint húsz éve futó South Park minden részét elérhetetlenné tették. Erre a sorozat excentrikus készítői, Trey Parker és Matt Stone is bocsánatot kértek Kínától – persze a maguk módján. E szavakkal: „Akárcsak az NBA, üdvözöljük a kínai cenzorokat otthonainkban és szívünkben. Mi is jobban szeretjük a pénzt, mint a szabadságot és a demokráciát. Hszi egyáltalán nem olyan, mint Micimackó. Éljen a nagy Kínai Kommunista Párt! Legyen bőséges az őszi ciroktermés! Most már jók vagyunk, Kína?”

A nagy tűzfal

Hivatalos csatornákon csakis olyan információk juthatnak el a kínaiakhoz, amelyeket „illetékes elvtársak” helyénvalónak ítélnek. Az újságok és a tévék szoros állami felügyelet alatt dolgoznak, és gyakran propagandaeszközzé silányulnak. Kínában az internet óriási intranetre, azaz belső hálózatra emlékeztet, mert a legkedveltebb nemzetközi weboldalak jelentős részét blokkolják a felhasználók előtt. Nem érhető el a Google, a Facebook és a Twitter, sőt május óta már a Wikipédiához sem lehet hozzáférni – a digitális cenzúrát keserű iróniával „Kínai Nagy Tűzfal” néven emlegetik. A helyi közösségi oldalakon bizonyos szavak feketelistán vannak: aki olyan kifejezéseket használ posztjaiban vagy kommentjeiben, mint demokrácia, emberi jogok, tüntetések, az számolhat vele, hogy fiókját letiltják.

Peking nem vár

Hongkong, a volt brit koronagyarmat 1997 óta Kína része. Státusa „különleges adminisztratív övezet”, vagyis London és Peking megállapodása értelmében széles körű önállóságot élvez, az anyaország fennhatósága alatt is megőrizhette saját gazdasági és jogrendjét. Ezt a furcsa helyzetet szokás az „egy ország, két rendszer” formulával leírni. A szerződésben rögzített átmeneti időszak ötven év, ennek csaknem a fele már letelt. Ám a jelek szerint Kína nem vár 2047-ig, fokozatosan építi le a város önrendelkezését. A monstre tüntetéssorozat júniusban kezdődött, miután olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely lehetővé tette volna, hogy a bűncselekmények vádlottjait kiadják Kínának. A tömeges demonstrációk hatására a helyi kormányzat meghátrált, és visszavonta a tervezetet. Ugyanakkor sok aktivistát őrizetbe vettek, és Peking megfenyegette a tüntetőket, hogy „ne játsszanak a tűzzel”.

Nyájak terelői, pásztorórák őrzői

Publikálás dátuma
2019.10.20. 11:22

Fotó: Josse/Leemage / AFP
Elévülhetetlen szerepük van abban, hogy az ember a bolygó csúcsragadozójává válhatott, a civilizációval párhuzamosan ők is folyamatosan fejlődtek, és gazdáik igényei szerint egyre többféle lett belőlük. Ma már több száz kutyafajta él az ember társaként a világon, de vajon mikor lett legfontosabb tulajdonságuk, hogy aranyosak legyenek?
A kutya az ember legjobb barátja – szól a közhelynél is elcsépeltebb, de vitathatatlan szólás. Bár a civilizáció folyamán az ember sok más fajt megszelídített, háziasított vagy éppen igába hajtott, hogy a saját céljait szolgálja, egyedül a kutyák váltak valódi társsá a Homo sapiens számára. Ez nem azt jelenti, hogy egyesek ne ragaszkodhatnának rendkívüli mód a lovukhoz vagy éppen a tengerimalacukhoz, mégis a kutyák azok, amelyek a világ minden táján végigkísérték és asszisztálták az ember fejlődésének hosszú évezredeit. Mindeközben ők is hatalmas utat jártak be, és attól függően, hogy hol, milyen éghajlaton éppen milyen szerepet töltöttek be gazdáik mellett – a nyájat őrizték vagy éppen a vadászatban segítettek –, egyre különbözőbbek lettek. Bár az eszünkkel tudjuk, ma már nagyon nehéz elhinni, hogy az apró, néhány kilós pekingi palotakutyától az akár 80 kilósra növő német dogig mind egy fajtól, a szürke farkastól származnak. Mostanra több mint 300 különböző kutyafajtát különböztetnek meg, de ezeknek a száma folyamatosan növekszik. Különböző régészeti leletekből viszonylag pontosan tudni lehet, hogy a farkas mikor szegődött először az ember mellé (bár az ma sem teljesen egyértelmű, hogy önszántából vagy kényszer hatására), de az már nem ilyen világos, hogy a kutya mikor vált „divattá”. Ma már természetes, hogy bizonyos fajtákat úgy hoznak-visznek az emberek, mint trendi ki­egészítőket, de nem volt ez mindig így, valószínűleg a középkorban jelentek meg az első „ölebek” a történelemben.  

Harcolni vagy együttműködni?

Körülbelül százezer évvel ezelőtt, amikor őseink letelepedtek Eur­ázsiá­ban, a farkas a legnagyobb riválisuk volt a zsákmányért folytatott harcban, gyakorlatilag ők álltak a tápláléklánc csúcsán. Az emberrel szemben egyetlen harapással képesek voltak szétroppantani az áldozataik csontjait, és akár két kilométerről is kiszagolták a prédát – a Homo sapiens semmi ilyesmit nem tud. Sok mindenben mégis hasonlítottak egymásra: csakúgy, mint az emberek, ők is olyan komplex csoportokban éltek, amelyek több kisebb nukleáris családból álltak, és szociális ké­pes­sé­geik­nek köszönhetően együttműködve terítették le a prédájukat. Amikor a két lábon járó hordák lándzsáikkal megjelentek a vadászterületeiken, két lehetőség állt a farkasok előtt: rivalizálni kezdenek az emberekkel vagy inkább megpróbálnak velük együttműködni. Valójában persze a farkasok nem „döntöttek”, mindkét stratégia sokáig párhuzamosan működött. Főleg a falkából kiszorult magányos egyedek kószáltak az emberek körül. Minél szelídebbnek, barátságosabbnak mutatkoztak, annál nagyobb eséllyel kapták meg a préda azon részeit – a csontokat és más maradékokat, amiket az emberek képtelenek voltak elfogyasztani. Ezek a szelídebb állatok, amelyek az emberek közelségében éltek, egymás között szaporodtak, és hamarosan (legalábbis évezredekben mérve) a genetikájukban is változások álltak be. A tanulékony, szelíd farkasok szépen lassan egyre jobban kötődtek az emberekhez, akik rájöttek, akár használhatják is új „barátaikat”. Így lettek a kutyák az ember szövetségesei a préda kiszagolásában, üldözésében és leterítésében, a táborhelyeik őrzésében – és lassan megtanulták megérteni a parancsszavakat is. Az első régészeti leletek, amelyeken már megkülönböztethető ezeknek az állatoknak a csontozata a farkas ősei­kétől, 33 ezer évvel ezelőttről származnak. Ezek még nem különböztek nagyban a vadon élő társaiktól, csak valamivel kisebb termetűek voltak, és az állkapcsuk, a fogaik is kevésbé voltak fenyegetőek.  

Egyre kisebb, egyre aranyosabb

A következő évezredekben a kutyák az emberek életmódja és igényei, a rájuk bízott feladatok szerint differenciálódtak – így lettek az alacsony, zömök fajták kiváló terelői és őrzői az állatoknak, a hosszúkás alkatúak ügyesek voltak a rókák, borzok ki­ásásában, a nagydarab izmos állatok pedig jó szolgálatot tettek őrzőként. Mindez annyira jól sikerült, hogy a XVIII. században a természettudományokkal foglalkozók körében bolondnak vagy legalábbis kóklernek nézték azt, aki azt találta állítani: a kutyák a farkasok rokonai. Ez egészen Darwin evolúcióelméletéig így is maradt. Később már a tudatos tenyésztés korában új igények is felmerültek – legkésőbb a viktoriánus Angliában előtérbe kerültek az esztétikai szempontok is. Vagyis a tenyésztők sokszor pusztán külsődleges karakterjegyeket vettek figyelembe, amikor döntöttek, hogy mely példányokat bírják szaporodásra – egyre kisebb termetű, puhább szőrű, vagyis cukibb fajták jöttek létre. Ekkor, a XIX. században már egészen biztosan elterjedtek voltak a csupán kedvtelésből tartott, semmiféle mérhető gyakorlati haszonnal nem rendelkező, divatos ölebek. A „fajtatisztaság” fogalma is ekkor jött létre, az embereket egyre jobban érdekelte, milyen módon képesek alakítani a kutyák testét is tulajdonságait, innentől vált a tenyésztés igazán tudatos folyamattá. Az első tenyésztői szövetség, a Kennel Club 1859-es megalapítása után a kutyakiállítások is egyre népszerűbbé váltak, és rengeteg, sokszor szokatlan kinézetű, egészségügyi problémákkal küzdő fajta is létrejött. De az évezredek folyamán még egy furcsa dolog történt: a kutyák érzelmileg is összekapcsolódtak gazdáikkal, képesek lettek megérteni az emberek hangulatát és testbeszédét. Ami talán ennél is meglepőbb: amikor az emberek testi kontaktusba kerülnek a kutyáikkal, szeretgetik, simogatják őket, mindkettőjük szervezetében oxitocin termelődik. Vagyis nem csak a kutya szolgálja az ember boldogságát, hanem fordítva is.  

Templomban, ágyban, az asztal tetején

A középkorból már maradtak fenn olyan művészeti alkotások, amelyeken a kutyáknak láthatóan aranyéletük van. Ebben az időszakban a vadászat és a solymászat a legnépszerűbb szabadidős tevékenységnek számított a társadalom felsőbb rétegei számára, mindkettőhöz elengedhetetlenek a kutyák. A népesség többi része pedig terelésre és házőrzőként használta őket, de ekkor már egészen biztosan tartottak pusztán házikedvencként is kutyákat. A középkorban a legdivatosabb kutyáknak a greyhoundok, vagyis az agár típusú fajták számítottak az arisztokrácia körében – ide tartoztak a nagy méretű ír farkaskutyák és a kis olasz agarak is. Ezeket a kutyákat olyan nagy becsben tartották, hogy gyakran adták ajándékba nemeseknek, uralkodóknak, akiknek sokszor még faragott síremlékeiken is a lábuknál fekszik a kutyájuk. A lovagok hölgyei, a nemes asszonyok pedig ölebeket tartottak, amelyeket gyakran csengővel és gallérral a nyakukban ábrázoltak. A házikedvencként puszta passzióból tartott kutyák már a XVI. században is irritálták egyes erkölcsös gondolkodókat, mivel nem volt semmi hasznuk a gazdáik szórakoztatásán túl. Különösen felháborította őket a tény, hogy egy korabeli enciklopédia a kutyák erényei között említette, hogy képesek úrnőjüket figyelmeztetni a férjük közeledésére, amikor éppen a szeretőjükkel múlatják az időt. Bár a XV. századi illemtankönyvek modortalanságnak minősítették a kutyák és macskák simogatását az étkezések során, ez azonban nem akadályozta meg a gazdákat abban, hogy szoros barátságba kerüljenek állataikkal, akik egyes korabeli ábrázolásokon a nemesi vacsorákon az asztal tetején ülnek. A kedvenc spánieleknek, uszkároknak, masztifoknak és agaraknak (vagy legalábbis hozzájuk hasonlóknak) bérelt helyük volt gazdáik mellett, sokszor még az ágyban is. A középkorban még a templomba is magukkal vitték ebeiket, a papok heves tiltakozása ellenére is – egy korabeli egyházi szabálykönyvben például arról írnak, a kutyák rendszeresen megzavarják a szertartásokat az ugatásukkal, és gyakran szétrágják az imakönyveket. Mindebből jól látszik, a kutyatartók már több száz évvel ezelőtt is hajlandóak voltak konfliktusba keveredni a társadalom többi tagjával, ha kedvenceik jóllétéről volt szó.

Csodatévő Szent Agár

A XIII. században Lyon környékén egy kutyát szentként tiszteltek a falusiak. A Guinefort nevű agár megmentette gazdája gyerekét egy veszélyes kígyó támadásától. Viszont a gyerek egy időre eltűnt, és mivel az emberek a kutyára gyanakodtak, büntetésből megölték. Később, amikor a gyerek előkerült, a bűnbánó gazdák eltemették, és emlékművet emeltek a sírja fölé. A Szent Agárnak vagy Szent Guinefortnak emlegetett kutya síremlékéről később elterjedt, hogy csodatévő hely, ahol a beteg csecsemők meggyógyulnak. Mindez természetesen bosszantotta az egyházi elöljárókat, akik hamarosan elpusztították a kegyhelyet és a Szent Agár emlékét is kitörölték a parasztok fejéből.

Ahogy a kutyák és az emberek egyre szorosabb barátságba keveredtek a történelem folyamán, úgy kezdte el a gazdákat egyre jobban aggasztani kedvenceik egészségi állapota. A középkorban az állatok gyógyításával foglalkozó szakemberek komoly energiákat fordítottak a különböző kutyabetegségek megismerésére és kezelésére. Az ismert módszerek sokfélesége a mai állatorvosokat is megdöbbenti, mert meglepő módon ezek sokkal inkább támaszkodtak a józan észre és a tapasztalatokra, mint az emberek gyógyítása, ami akkoriban sok esetben babonákon alapult.

Szerző