kajak-kenu;

2019-10-17 19:07:32

Vereckei Ákos Szerbiában főedző

A kétszeres olimpiai-, hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok kajakos, Vereckei Ákos lett a szerb kajak-kenu válogatott főedzője. A szövetség végrehajtó bizottságának döntése alapján az elkövetkező négy évben Pavle Jovanov lesz a szövetségi kapitány, s a szakmai stábban még ketten kaptak helyet: a női részlegért felelős Miroszlav Rodics mellett Vereckei Ákos lesz a főedző. Az új szakmai stábot csütörtökön mutatták be a sajtónak. 

"Figyelembe véve, hogy Magyarország az egyik legsikeresebb nemzet a mi sportunkban, s hogy a magyar szakembereket mindenhol megbecsülik, úgy döntöttünk, hogy alkalmazzuk Ákost - idézte az NSO Mirko Nisovic, a szerb szövetség elnökének nyilatkozatát. - Az ő érkezésével az eddigi rendszert is megváltoztattuk, erről majd Pavle Jovanov gondoskodik, s mindkettőjük munkáját Miroszlav Rodic segíti. A jövő évi terveinket senki előtt sem titkoljuk. Tokióban szeretnénk megismételni a riói sikert, s bízunk abban, hogy a 2020-as olimpiai játékokon legkevesebb egy éremmel többet gyűjtünk, mint Rióban.” 

Ha sikerül a szerbeknek teljesíteni az olimpiai tervet, akkor ez azt jelentené, hogy megduplázzák az érmeik számát: Rióban egy második helyet szereztek a férfi kajak kettesek versenyében Marko Tomicevic és Milenko Zoric révén.

„Tizenöt éves edzői múlt áll mögöttem, s igyekszem majd a tapasztalatomat és a tudomásomat kihasználni ezen a poszton. Tisztában vagyok a szerb versenyzők minőségével, s bízom benne, hogy egy közös munkával sikerül majd megvalósítanunk a kitűzött célokat” – nyilatkozta Vereckei, aki köszönetet mondott a szövetség elnökének a bizalomért, amiért őt nevezték ki erre a felelősségteljes pozícióra.