Az erkölcs visszanyal

Őszöd óta a magyar belpolitika axiómája, hogy nincs annál veszélyesebb szituáció, mint amikor a hatalom morálja a közmorál alá zuhan.

Volt egy ígéret 2010-ben a morális rendszerváltásról – mára annyi maradt belőle, hogy „de Gyurcsányék is loptak”. Teljes joggal teszi föl a kérdést az egyszeri szavazó: „akkor tehát az elveszett szabadságért, a régiós leszakadásért, a zuhanó forintért, a kitántorgott százezrekért, az állami betegség- és butításügyért cserébe mindössze annyit kaptunk, hogy a baloldali tolvajokat jobboldali tolvajokra cserélhettük?”

Ez egy keresztény ország, az igazmondó miniszterelnök szavaiból tudjuk. Azt viszont immár a gyakorlatból, hogy a népesség igen nagy hányada néz pornót, abban az esetben mindenképp, ha ismert fideszes politikus a főszereplő. Legalább négy-ötmillió embernek lett meg napok alatt, hogy a nős Borkai Zsoltnak megvolt egy másik szőke hölgy – ez olyasfajta üzenet-célbajuttatási hatékonyság, amiről az állami sajtóval, az összes megyei lappal, Origóval, TV2-vel meg a foci- és Forma1-közvetítésekbe ékelt instant híradókkal együtt is csak álmodozni tud az állampárt.

Kommunikációval foglalkozó emberként azt gondolom, hogy méltatlanul alulértékeljük e rövidfilm hatását. Csak néhány momentum (a jó ízlés határain belül) arról, hogy mi van a képeken. 1. Viszonylag ritkán járok orgiákra, ezért megkérdeztem egy szexuálpszichológiával foglalkozó ismerőst, hogyan viselkedik ilyen helyzetben az, aki először csöppen bele a társas szexbe. A válasz: valahogy úgy, mint a kezdő nudista a textilfrei kempingben. Nos, akik látták, azt mesélik, hogy ez a fajta zavar sem Borkai Zsolton, sem a mellette gyurmázó úriemberen nem látszik, ami máris kizárja azt a fideszes narratívát, hogy egyszeri botlásról volt szó. Összeszokott, sokadjára együtt vigadó, egymás előtt minden gátlás nélkül meztelenkedő és koitáló csapatot mutatnak a világhírűvé vált képkockák. 2. Az is ugyanilyen beszédes, ami hiányzik: sem szenvedély, sem bűntudat nincs az arcokon. Mint egy szexjelenet Tarantinónál: a lány gondolatban talán keresztrejtvényt fejt, de mindenképpen máshol jár, a fiúk meg mintha vicceket mesélnének egymásnak. Valahogy másképp képzelem azt a helyzetet, amikor az esendő ember kísértésbe esik, és a lelkiismeretével vívott csatában elbukik. Itt bizony begyakorolt, sokadjára elpróbált szituációban kapták lencsevégre a magyar felnőttfilm szcéna új csillagait. Ezek a köztiszteletben álló politikus és nemzeti tőkés urak alkalmi oldalbordáikkal így szoktak mulatozni a pénzünkön - mármint a pénzünk azon a részén, amit még nem utaltak Luxemburgba.

Egy éles váltással fordítsuk most a kamerát és a mikrofont Magyarország kormányfője felé. Magabiztos, a saját igazságát évek óta kellő átéléssel hirdető politikust látunk/hallunk. A szemét tágra nyitja, a homloka ráncba gyűrődik, miközben megpróbál komoly maradni:

„Nem véletlenül érezzük erkölcsi fölényben magunkat Nyugat-Európához képest.”

„Magyarország, ahogy régen, úgy most is, az európai kereszténység védőbástyája. Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között.”

„Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk.”

„Ezért kellett megtörténnie a második rendszerváltásnak 2010-ben (...) Keresztény rendszerváltás, ami kereszténydemokráciát eredményezett (…) Nyugaton el kell fogadniuk, hogy nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket.”

Leon Festinger amerikai pszichológus kognitív disszonancia elmélete szerint az egymásnak (vagy a napi tapasztalatainknak) ellentmondó, releváns forrásból származó információk és vélemények feszítő, kényelmetlen érzést ébresztenek bennünk, amit ösztönösen megpróbálunk feloldani. Szerintem a mostani önkormányzati választás egy ilyen kollektív feloldási kísérlet volt, jelentős részben olyan szavazók részéről, akik csak távolabbról figyelik a politikát, és akik számára nem élet-halál kérdés a párthovatartozás. A kulcsmotívum a politikus-pornó – annak köszönhetjük, hogy felfigyeltek arra, ami a közéletben zajlik –, a megfejtést pedig az imént idéztem Dr. Festingertől: a szavazás előtti héten sok millió magyar polgár kényszerült szembenézni a dilemmával, hogy Orbán Viktornak higgyen-e, vagy a saját szemének. És mivel a miniszterelnök – valószínűleg az elmúlt tíz év legnagyobb hibáját vétve – nem volt hajlandó határvonalat húzni a Borkai-buli és a Fidesz-elit általános életvitel-normái közé (eldöntetlenül hagyva, hogy amit láttunk az a kivétel, vagy épp a szabály arrafelé), úgy döntöttek, hogy a saját szemüknek fognak hinni.

Tömegek közös(ségi) élménye volt a felismerés: „Ezek prédikálnak nekem?! De hiszen ezek romlottak! Ezeknél én sokkal tisztességesebb vagyok!” Őszöd óta a magyar belpolitika axiómája, hogy nincs annál veszélyesebb szituáció, mint amikor a hatalom morálja a közmorál alá zuhan. Számomra nem jelent vonatkoztatási pontot Gyurcsány Ferenc, mégis muszáj fölidézni: a volt kormányfő régóta nincs rajta a leggazdagabb magyarok listáján, de pár éve, amikor még rajta volt, 3,3 milliárddal szerepelt a rangsorban – a Fideszben ennyit, mint a Borkai-ügy kapcsán megtudtuk, egyetlen telekügyleten megkeres egy vidéki polgármester. Tényleg csak a fóbiások kedvéért, tegyük föl, hogy Gy. F. az egész vagyonát lopta. Az első számú közellenség, akit le kell vadászni, és akire azóta is tüzelnek, pedig már tíz év telt el a politikai halála óta – 3,3 milliárdot? Az annyi, mint Mészáros Lőrinc egy gyenge napja, amikor nem csinál semmit, csak ásítozik és a fogát piszkálja... ugye, értik?

A legrosszabbul Győr járt. Nem csak azért, mert a város nevéről mindenkinek egy ütemesen mozgó férfitompor jut az eszébe – ez idővel elmúlik –, hanem főleg azért, mert az erkölcsi elégtétel helyett, ami kijárt volna nekik azok után, hogy Orbán Viktor kavargó gyomorral és befogott orral történő szavazásra kérte a tisztességes jobboldali győrieket, megkapták a Tarlós-modellt (azzal a nem elhanyagolható különbséggel, ami emberi minőségben Tarlós István és Borkai Zsolt között mutatkozik, nem az utóbbi javára). Vagyis egy függetlennek mondott, de valójában a Karmelita kolostorból vezérelt, bármire utasítható és baj esetén bármikor eltakarítható, de odalentről leválthatatlan álpolgármestert. Nem tudok a fejükkel gondolkodni, de úgy tippelném, hogy ezek után akkor fognak legközelebb megbízni Orbánban, amikor a kurdok Amerikában.

Egyébként pedig, ha már a morálnál tartunk, a szavazás után bezuhantak a tőzsdén a Mészáros-papírok, ami azért furcsa, mert Mészáros Lőrinc nem indult, így nem is veszíthetett a választáson. (Igaz, nem indult Orbán Viktor sem, a nemzetközi sajtó mégis egybehangzóan az ő súlyos vereségeként értékeli az eredményeket.) A börze a maga módján bölcs, ahogyan a nép is: egy pillanat alatt beárazta, hogy mennyit ér a Mészáros nevű intézőre bízott céglánc, ha megrendülnek a politikai alapok. Annak, hogy az Orbán-párt emblematikus polgármesterének félrekettyintése néhány rövid áttétellel bukóba fordította az első szomszéd holdingjának részvényeit, az lehet az oka, ami a választás eredményének is: hogy a Borkai-videóval öntudatra ébresztett közönség szerint a lopott vagyontömeg és a saját képre formált ország végső tulajdonosát Orbán Viktornak hívják. Évekig nem törődtek az egésszel, de most, hogy már figyelnek, így látják, és nem fogadják el magyarázatul sem az egyszeri botlásról, sem a nemzeti tőke és a keresztény kormány erkölcsi fölényéről szóló hazug meséket. Kilenc éves késéssel, de végül befutott: ezúttal akár el is kezdődhet a morális rendszerváltás.