szavazatszámlálás;önkormányzati választás;

2019-10-19 08:15:00

„Hétfőn beköltözöm a városházára, ha felülvizsgálják az eredményt, ha nem”

Olyan kerületekben is újraszámoltatnák a szavazatokat, ahol nem volt igazán szoros az eredmény. Az ellenzék attól tart, nyomeltakarítás miatt húzzák az időt.

A múlt vasárnapi önkormányzati választás eredményeivel szemben csütörtök 16 óráig lehetett jogorvoslati kérelmet benyújtani. Csütörtökig úgy tűnt, hogy Budapesten senki nem vonja kétségbe a polgármester választások eredményeit, de aztán kiderült: több olyan kerületben is kifogással éltek – olykor csak percekkel a határidő lejárat előtt –, ahol az ellenzék nyert. Emiatt a IX. kerületben Baranyi Krisztina, az I. kerületben V. Naszályi Márta, a VIII. kerületben pedig Pikó András nem foglalhatta még el hivatalát. Tegnap pedig az is kiderült, hogy a Fidesz, vagy hozzáköthető jelöltek Újpesten is megtámadták a polgármester-választás eredményeit.

Az persze nem meglepő, ha szoros eredménynél a vesztes vitatja az eredményt, de az ellenzék szerint több jel is utal arra, hogy ezúttal nem erről van szó. Újpesten például simán, csaknem öt százalékkal nyert a momentumos Déri Tibor, a kormánypárti Wintermantel Zsolttal szemben, aki már a választás napján elismerte riválisa győzelmét. Ehhez képest Déri Tibor most azt állítja: Wintermantel leköszönő alpolgármestere, Nagy István kért újraszámlálást a polgármester-választás és két körzet esetében. Déri azt gyanítja: a távozó vezetés időt akar nyerni, hogy eltüntesse kétes ügyei nyomait. – Én mindenesetre hétfőn beköltözöm a városházára, ha felülvizsgálják az eredményt, ha nem – közölte Déri, aki jelezte, kedd reggelre várja Wintermantelt, hogy elintézzék az átadás-átvételt. Wintermantel utóbb a Facebookon válaszolt:„kedden átadás-átvétel”.

A IX. kerületben jelentős előnnyel nyerő Baranyi Krisztina – miként azt megírtuk – már csütörtökön jelezte: arra gyanakszik, hogy irateltüntetés miatt húzzák az időt a városrészben. Az ő esetében az lehet árulkodó, hogy a fellebbezési határidő lejárta előtt 10 perccel nyújtottak be kifogást.

A VIII. kerület vezetését sem vehette még át az ellenzék. Bár Pikó András „csak” három százalékkal nyert, aligha elképzelhető, hogy a kifogás nyomán innen fordulhatna az eredmény. Az viszont érdekes, hogy míg a késői és kilátástalannak tetsző fellebbezéssel csúszik az átadás-átvétel, addig sorra távoznak az aláírói joggal rendelkező vezetők a kerületből. Emiatt pedig káosz alakulhat ki, késhetnek például az önkormányzati cégek alkalmazottainak fizetései – a régi vezetők már nem, az akadályoztatott újak még nem léphetnek. Ez pedig befolyásolhatja az apparátus hangulatát.

Az I. kerületben egy fellebbezést már elutasítottak, ugyanakkor a polgármester-választás újraszámlálásról csak hétfőn döntenek, vagyis itt is késik az átadás-átvétel. Ezt különössé teszi egy furcsa éjszakai fuvar. Egy helyi momentumos képviselő a videójára alapozva azt írta: kedd éjjel egy kartondobozokkal felpakolt teherautó indult az I. kerületi önkormányzattól a leköszönő fideszes polgármester házáig, majd meglátva, hogy videózzák, rükvercben elhajtott onnan. A távozó Nagy Gábor Tamás a 444.hu kérdésére határozottan leszögezte, hogy nem iratokat vittek el, hanem könyveket, és azért éjszaka, mert nem akarták feltartani a forgalmat.