lopás;tolvaj;

2019-10-21 08:48:25

Kórházi betegektől lopott a kanizsai férfi

Kifosztás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a siófoki ügyészség egy 39 éves nagykanizsai férfival ellen, aki kórházi betegektől lopott Siófokon, Tapolcán és Hatvanban.

A többszörösen büntetett előéletű férfi idén márciusban kisebb értékű lopásokat követett el Siófokon, majd a hatvani kórházban próbálta meg ellopni az egyik orvos értékeit, de tetten érték. Ezután Veszprémben fosztott ki egy éttermet: a zárás előtt elrejtőzött a mellékhelyiségben, és miután az alkalmazottak elmentek, szeszes italt, üdítőket és a bevétel egy részét is ellopta, majd a reggeli takarítás idején kisurrant a vendéglőből.

A vádlott júniusban a tapolcai kórház egyik fekvőbeteg osztályára surrant be éjszaka, és egy alvó asszonytól elvette a táskáját, benne közel 300 ezer forintnyi értékkel. Bement egy másik kórterembe is, ahonnét mobiltelefont és táblagépet akart elvinni, de az ott alvók felébredtek. Erre átment egy harmadik kórterembe is, kutatni kezdett egy nő táskájában, aki azonban felébredt, s mivel a tolvaj nem tudott kimagyarázkodni, az asszony az éjszakás nővérhez kísérte, aki pedig hívta a biztonságiakat.

Az ügyészség a többszörös visszaeső – legutóbb tavaly augusztusban szabadult – férfival szemben – beismerés esetén – 5 év fegyházbüntetést indítványozott a vádiratban.