Borkaival kapcsolatban mindkét oldalról nyomozást indított a rendőrség

Publikálás dátuma
2019.10.22. 22:01

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Személyes adattal visszaélés és hűtlen kezelés miatt is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.
Tegnap a DK kérdezett a parlamentben a Borkai-ügyről - írja a 444.hu -, amire Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár azt válaszolta, hogy nyomozás folyik, de éppen emiatt további tájékoztatást nem adott. A lap emlékeztet rá, hogy még múlt hét közepén tette fel a rendőrségnek kérdéseit, amikre csak most érkezett válasz. A rendőrség szerint több bejelentés is érkezett, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a bejelentésekben foglaltak vizsgálatára pedig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki. A KR NNI jelenleg személyes adattal való visszaélés gyanúja és hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen két nyomozást is folytat. A további bejelentésekben szereplő különböző vélelmek megalapozottságát a nyomozó hatóság feljelentés kiegészítés keretében vizsgálja - írják a rendőrök. Mindez nagy valószínűség szerint azt jelenti, hogy a nyomozók Borkai Zsolt győri polgármesterrel szemben, illetve az általa sérelmezett oldalról is megindították a munkát. Mint ismert, Borkai ügyével kapcsolatban a Jobbik és Hadházy Ákos is a hatóságokhoz fordult. Az magyar sajtó pedig múlt pénteken számolt be róla, hogy a legnagyobb magyar feljelentő, Tényi István „több feljelentést is tett a szexbotrányba keveredett győri polgármester miatt. Kábítószer birtoklása mellett a kiszivárgott szexvideók miatt személyes adattal való visszaélés, de hűtlen kezelés miatt is a rendőrséghez fordult.”

Már több mint száz győri értelmiségi írt alá Borkai Zsolt ellen

Aláírásgyűjtésbe kezdtek győri értelmiségiek Borkai Zsolt újraválasztott polgármester lemondását követelve - írja az Index.hu. A „Győr Igen – Borkai Nem!” című petícióban az olvasható, hogy az aláírók, „győri, haza- és városszerető polgárok” mély megdöbbenéssel állnak az előtt, hogy Borkai Zsolt polgármester és szűk klikkje méltatlan magatartásával súlyos morális válságot idézett elő a polgárok széles körében. Az aláírók szerint a polgármester és a hozzá közel álló üzletemberek, akikről a választások előtt megjelent egy videó, ahogy egy hajón orgiáznak, „megtépázták városunk hírnevét, rombolják közösségeinket, nevetségessé teszik az ország és a világ előtt azokat az értékeket, amikért hosszú évek óta küzdünk, dolgozunk, és amikre büszkék vagyunk.” Az aláírók között van egyetemi professzor, médiaszakember, színész, vállalkozó, autókereskedés-vezető, jogász (például a megyei ügyvédi kamara elnöke) és építész is. Eddig nagyjából százan írták alá a petíciót, de a kezdeményezők szerint még bárki csatlakozhat. Azt írják, hogy ha Borkai nem adja vissza a mandátumát, akkor élnek „az állam- és várospolgárokat megillető” jogaikkal: „Különféle akcióinkkal nem engedjük, hogy feledésbe merüljenek az elkövetett bűnök, városunk és polgártársaink megaláztatása!”

Szerző
Frissítve: 2019.10.23. 08:14

Tovább tombol az őszi nyár, szerdán 28 fok is lehet

Publikálás dátuma
2019.10.22. 19:42
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A melegrekordok már mindennap veszélyben vannak.
Előreszaladunk szerda estig: ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint addig nem lesz a Kárpát-medence időjárásában lényeges változás, tehát folytatódik a túlnyomóan napos, az ilyenkor megszokottnál több fokkal melegebb idő. Vissza keddre: északnyugaton feloszlott a köd, és mindenütt túlnyomóan derült, napos, száraz az idő. Éjszaka főként az ország északi felén és nyugaton többfelé köd képződik, néhol jelentéktelen szitálás előfordulhat. Ismét szerda, reggel: a köd feloszlása után gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel, csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak a Kisalföldön élénkül meg a déli szél. És most az jön, aminek tényleg jönnie kell, a szerda napközben: a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon kissé hűvösebb is lehet. Búcsúzóul pedig a szerda éjszaka: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban 6 és 14 fok között várható.
Szerző
Frissítve: 2019.10.22. 21:21

Gulyás: A Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása nélkül a kormány nem kezd új budapesti fejlesztésbe

Publikálás dátuma
2019.10.22. 19:36
Gulyás Gergely 2019. szeptember 26-án, a 143. kormányinfón
Fotó: Soós Lajos / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Kormányinfó volt kedden Gulyás Gergely vezetésével. Az első és legfontosabb téma Budapest volt, aztán jött Európa és a törökök is, és némi Trump.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tartott kormányinfót kedden. A választások után alig több mint egy héttel továbbra is központi kérdés a fővárosi önkormányzat és a kormány viszonya. Gulyás azt mondta, a kormány keddi ülésén áttekintette a miniszterelnök és Tarlós István volt főpolgármester között 2018. november 17-én aláírt megállapodást, valamint az állami forrásból megvalósítás alatt álló beruházások helyzetét, és rögzítette, hogy ezek megvalósulását továbbra is támogatja, ugyanakkor ahhoz elengedhetetlennek tartja a Fővárosi Közgyűlés egyértelmű állásfoglalását is. A kormány Gulyás szerint a közgyűlés döntéséig felhívja az érintett minisztereket, hogy a beruházások tekintetében a „jó gazda gondosságával” járjanak el.

Karácsony levele még nem érkezett meg Orbánhoz

Kiemelte, a kormány a főváros új vezetőivel korrekt partnerségre törekszik, és tartja magát azokhoz az alapelvekhez, amelyeket az elmúlt kilenc évben is követett. A kormány készen áll a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának további működtetésére is, amely lehetőséget ad a kormány és a főpolgármester közötti rendszeres kapcsolattartásra.  
„Budapest aranykora volt Tarlós István kilenc évig tartó főpolgármestersége”

– tette hozzá szerényen Gulyás. A Liget Budapest projekttel kapcsolatban feltett kérdésre a miniszter azt mondta, várják az új Fővárosi Közgyűlés álláspontját a folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban. „Ha lehet, befejezett beruházást lebontani nem szeretnénk” – jegyezte meg, jelezve, hogy a Nemzeti Galéria és az innováció háza van még tervezés alatt. Gulyást a lakáspiacról is kérdezték: idén 20 ezer új lakás készül el a fővárosban, és jövő évre is 18 ezer építési engedélyt adtak ki. Nem lehet mondani, hogy csökkent volna a lakásépítési kedv – fogalmazott, kiemelve: helyesnek tartják azt a politikát, amely abban segíti a családokat, hogy tulajdonossá váljanak.      Egy másik felvetésre, hogy válaszolt-e Orbán Viktor Karácsony Gergelynek az új főpolgármester által kezdeményezett találkozóra, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt felelte, nem tud arról, hogy megérkezett volna a levél. A választ majd először a levélíró kapja meg, utána tájékoztatják róla a nyilvánosságot – közölte.

Fővárosi költségvetés plusz kormányzati források

„A kormány nyitott arra, hogy a korrekt partnerség jegyében normális párbeszédet folytasson a fővárossal”, akkor van értelme tárgyalni, ha a főváros már tudja, mit szeretne. A kormány mai határozatai is azt segítik, hogy a főpolgármester demokratikus felhatalmazás birtokában dönteni tudjon, ő és a főváros mit szeretne – mondta Gulyás Gergely. Annak kapcsán, hogy ha a főváros az eddig tervezett projektek helyett esetleg más beruházásokat szeretne, azt mondta: egyértelműek a hatásköri szabályok, a fővárosnak saját költségvetése van, a kormánynak pedig számtalan vállalása. Jövőre például a kormány 20 milliárd forintot tervezett a BKV-nak, és rendelkezésre áll az a 6 milliárd forintos pluszforrás is, amit még Tarlós István szükségesnek tartott a Lánchíd felújítására. A mintegy 4400 milliárd forintot érintő fővárosi fejlesztési programok közül jó néhányról van már országgyűlési döntés, ha nem ezeket vagy nem ott szeretnék megvalósítani a fővárosban, akkor az összegekről ismét az Országgyűlésnek kell döntenie.
Vannak olyan budapesti programok, amelyeket a kormány kész támogatni,

de sehol nem szeretnének úgy fejleszteni, hogy az adott önkormányzat ehhez nem járul hozzá – fejtette ki. 

Törökországtól az Európai Néppárton át Amerikába

Gulyás a német CDU frakcióvezető-helyettesének Magyarországgal és Törökországgal kapcsolatos véleményéről, azt mondta: „felelőtlen nyilatkozatok még egy nagy pártban is előfordulhatnak”. A német politikusnak érdemes lenne megismerkednie saját kormánya álláspontjával, amely ma már nagyon közel áll a magyar kormányéhoz, hiszen egy 3-4 milliós újabb menekülthullám éppen Németországot sújtaná leginkább – jelentette ki. A Fidesz Európai Néppárt-tagságáról annyit jegyzett meg Gulyás Gergely, hogy azt kell eldönteni, milyen irányba szeretne haladni az Európai Néppárt és a Fidesz. Ha a kettő összehangolható, az semmilyen nehézséget nem jelent – mondta, hozzátéve, fenntartja álláspontját:
ötven százalék, hogy újra teljes jogú tagságra kap bizalmat a Fidesz.

Várhelyi Olivér EU-biztosjelöltről annyit mondott, Európa egészének érdeke, hogy mielőbb hivatalba lépjen az új Európai Bizottság, az új magyar jelölt pedig semmilyen kritikát nem kapott. Miután Magyarország már jóval az Európai Bizottság elnökének megválasztása előtt ismertette, kit javasol biztosnak, a magyar kormány nem volt olyan helyzetben, hogy szükség lett volna egy női jelöltet is megneveznie. A miniszter fake news-nak nevezte az amerikai lapok által írtakat, amelyek szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök befolyásolta volna Donald Trump amerikai elnököt Ukrajnával kapcsolatban. Azt mondta: bíznak abban, hogy az új ukrán vezetőség jobb lesz, mint az eddigi.
Szerző