Karácsony Gergely;1956. október 23;

2019-10-23 20:53:04

"Mi magyarok, budapestiek és vidékiek, összetartozunk"

Tegyük Budapestet szabaddá, zölddé, menővé – kérte a több ezres tömeget Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi október 23-ai ünnepségen.

– Kicsit olyan ez, mint a Sziget, sok zene, rengeteg ember – állapította meg mögöttünk egy pár, a Hol szabad vagy, otthon vagy – Budapest Mindenkié! című október 23-ai ünnepségen, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester hirdetett meg szerda délutánra. A helyszín a városháza előtti, eddig lezárt parkoló volt, amelyben úgy másfél-kétezer ember férhetett el. A szervezők számíthattak arra, hogy ennél jóval többen jöhetnek, mert a bejárathoz egy óriáskivetítőt is elhelyeztek. Már egy órával a rendezvény kezdete előtt több százan voltak  a Városháza udvarán, majd a kezdésre teljesen megtelt a terület, és a bejárat előtti tér. Egészen a Deák térig ért a tömeg, de a szemközti villamosmegállóból is százak nézték a műsort, majd hallgatták Karácsony Gergely beszédét.

Noha több ezer ember vett részt az ünnepségen, a korábbi évek állami-önkormányzati programjaihoz képest alig volt rendfenntartó erő: nem voltak kordonok, nem volt minden kapualjban fülhallgatós civil rendőr vagy valtonos biztonsági őr. Ennek ellenére az ünnepségen nem történt rendbontás.

Budapest új főpolgármestere szerint tíz nappal ezelőtt a romlást és az értékvesztést állították meg, így az idei október 23-a a köztársaság újjászületésének napja is. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy sok közös munkára lesz szükség, és Budapest nem gondolhat csak magára, nem lehet önző, olyan helynek kell lennie, amelyben minden magyar otthon érzi magát. – Azok is, akik október 13-án nem a változásra szavaztak. – üzent a riválisait támogatóknak. – Nyerni ugyanis többséggel is lehet, de győzni csak valódi közösséggel.

Karácsony beszélt aktuálpolitikáról is, kijelentette, hogy a köztelevízió, a közrádió, és főleg a jog meg az igazság nem lehet csak az egyik vagy a másik oldalé. – És a Quimby sem – utalt az beszéde után játszó zenekarra, amelyet korábban többen elítélték, amiért fellépett Tusványoson.

A megosztottságot másként is szóba hozta: úgy látja, talán egymás ellen akarják majd hangolni a vidéket és Budapestet, de ezt nem szabad hagyni. – Mi magyarok, budapestiek és vidékiek, összetartozunk – mondta Karácsony. A főpolgármester – jelezve, hogy szeretné, ha a város új vezetői példát mutatnának becsületből és tisztességből – nyomatékosította, hogy bár október 13-án visszavették a várost, véletlenül sem akarják azt kisajátítani: – Visszaadjuk Budapestet nektek, és Kelet-Közép-Európa legélhetőbb és legzöldebb városává tesszük!