Mumusgyártás

Igazán szép dolog, hogy a kormány – továbbra is – korrekt együttműködésre törekszik Budapesttel. Természetesen annak ellenére, hogy a főváros választópolgárainak többsége ezt nem érdemelné meg, hiszen ellenzéki többség lett a közgyűlésben, s még főpolgármesternek is az ő jelöltjüket választották meg. De a hatalom politikusai nagyvonalúan túllépnek ezen a tényen, és arról beszélnek, rajtuk nem múlik semmi. Arról pedig igazán nem tehetnek, hogy az őket hűen kiszolgáló média milyen hadjáratba fogott.

Csak néhány napig tartott ugyanis a zavarodottság, amely az ellenzéki jelöltek – néhol meglepő – sikereit kísérte. A múlt hét közepe óta újfajta kampány indult azoknak a hírmagyarázóknak a vezetésével, akiknek régóta az a kötelességük, hogy glóriával övezzék a nemzeti együttműködés egész rendszerét. És persze lehet azt állítani, hogy nem egy központi propaganda-akaratnak kell megfelelniük, de azért nehéz elhinni, hogy mindannyiuknak mindig egyszerre jut eszükbe ugyanaz.

Most például a mumusgyártás. Vagyis annak a veszélynek az ismételt mantrázása, hogy az ellenzéki győzelmek a korábbi idők visszatértét jelentik. Minthogy pedig a rendszerváltás előtti „átkos” korszak már túl régi, most a 2010 előtti szereplők felbukkanásával fenyegetnek. Csak egy példa. Amikor felmerült, hogy Lamperth Mónika lehet az új budapesti főjegyző, azonnal felidézték egész életútját. Még azt is, hogy a XV. kerületben - ahol legutóbb jegyző volt - „miatta” nem fogadták el hosszú hónapokig az idei költségvetést. Amiből csak annyi igaz, hogy az ottani fideszes képviselők valóban az ő leváltásával zsaroltak, és ezért blokkolták a büdzsét. A választáson meg is lett érte a jutalmuk: egyetlen körzetet sem tudtak megnyerni.

Régen rossz, ha ez a kampány azt vetíti előre, miképpen értelmezi a hatalom a korrekt együttműködést.