Másképp "beszélnek" a selyemmajmok, ha új helyre költöznek

Publikálás dátuma
2019.10.26. 12:12

Fotó: leemage / AFP
Hamar átveszik az új közösség dialektusát, hogy kinyilvánítsák az érdeklődésüket és érdekessé tegyék magukat.
Nemcsak az embereknél, hanem néhány állatfajnál is léteznek dialektusok: a közönséges selyemmajmok (Callithrix jacchus) például régiónként kissé eltérő módon kommunikálnak egymással. Svájci kutatók megállapították, hogy a selyemmajmok képesek megváltoztatni a dialektusukat, ha új területre költöznek.
Judith Burkhart, a Zürichi Egyetem kutatója és munkatársai már egy korábbi kutatás során megállapították, hogy az állatok különböző dialektusokat használnak. Az azonban eddig nem volt ismert, hogy ezek a dialektusok örökletesek, vagy környezeti tényezőkre, esetleg a társas tanulásra vezethetők-e vissza. A kérdés megválaszolásához a szakértők megvizsgálták a majmok dialektusát egy új kolóniába való költözés előtt és után. Rövid idő elteltével az újonnan érkezett egyedek már az új dialektust használták - közölték a tudósok a Plos One című tudományos lapban.
"Tisztán kimutatható, hogy a selyemmajmok a dialektusokat szociális tanulás útján sajátítják el. Ha genetikailag meghatározott lenne, akkor a helyváltoztatással nem változnának meg a hangjaik. A környezetváltozás sem jelent magyarázatot a nyelvi alkalmazkodásra" - fejtette ki Yvonne Zürcher, a kutatás vezetője.
Az új dialektushoz való alkalmazkodás valószínűleg segíti az állatokat abban, hogy kinyilvánítsák az új csoport iránti érdeklődésüket és érdekessé tegyék magukat potenciális partnerként - vélik a tudósok.
A majmok kommunikációjának kutatása a nyelv eredetének ismeretéről is szól. A selyemmajmok különösen alkalmasak ilyen kutatásokra - emelte ki Burkhart. Bár nem állnak olyan közeli rokonságban az emberrel, mint az emberszabású majmok, bizonyos szempontból mégis hasonlóbbak az emberhez. Utódaikat például az egész csoport segítségével nevelik, ami összefüggésben lehet nyelvi készségeikkel - írják a Zürichi Egyetem munkatársai.
Szerző
Témák
selyemmajmok

Meghalt Pál Lénárd, az egyetlen magyar kísérleti atomreaktor építője

Publikálás dátuma
2019.10.25. 15:02
Pál Lénárd beszél egy moszkvai konferencián a nukleáris háború megelőzéséről 1983-ban
Fotó: Vladimir Vyatkin / AFP/Sputnik
A Kossuth-díjas fizikus 94 éves volt.
Pál Lénárd 1925-ben született Gyomán. A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát 1949-ben, 1950-től 1953-ig a moszkvai Lomonoszov Egyetem aspiránsa volt, hazatérve a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) folytatta Moszkvában megkezdett ferromágneses kutatásait. A KFKI-ban 1953-tól osztályvezetőként, 1970-től igazgatóként, 1974-től 1978-ig pedig főigazgatóként dolgozott. Pál Lénárd kutatási területe a szilárdtest-fizika, a neutronfizika, valamint a valószínűségszámítás fizikai alkalmazásának lehetősége volt.
Az ő irányításával épült az első és egyetlen magyar kísérleti atomreaktor, amit idén éppen 60 éve, 1959-ben adtak át, és máig működik.

A fizikust 1961-ben választották az MTA levelező tagjává, majd 1973-ban rendes tagjává. Tudományszervezői és tudománypolitikai tevékenysége részeként 1980-tól 1984-ig az MTA főtitkára, 1978-tól 1980-ig és 1984-1985-ben az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és az Országos Atomenergia Bizottság elnöke volt, 1978 és 1992 között a Magyar Fizikai Folyóirat főszerkesztői teendőit is ellátta. Munkásságát egyebek mellett Kossuth-díjjal és Akadémiai Aranyéremmel ismerték el. Haláláról az MTI számolt be.
Szerző
Frissítve: 2019.10.25. 15:07

23 ezer éves hűtőszekrényt találtak Ausztriában

Publikálás dátuma
2019.10.25. 13:44

Fotó: THOMAS EINWÖGERER / ÖAW/OREA
Az őskőkori védő és hidegen tartó építményt egy jól szervezett vadász- és gyűjtögető csoport alkotta.
Őskőkori hűtőszekrényt találtak az osztrák Tudományos Akadémia régészei az ausztriai Kremsben. A mintegy 23 ezer évvel ezelőtt emelt kőépítményt egy jól szervezett vadász- és gyűjtögető csoport alkotta, ez eddig az egyetlen ilyen lelet ebből a korból - mondta el az ásatást vezető Thomas Einwögerer. Hasonló hústárolók azonban a mai napig léteznek.  
Az Alsó-Ausztria északnyugati részének peremén lévő lelőhely az utolsó jégkorszak idején, időszámításunk előtt 24 500-18 000 évvel ezelőtt jobban hasonlított a mai Észak-Skandináviára, és jóval kevésbé a mai enyhe éghajlatú, szőlőtermelő vidékekre. "Egészen máshogy kell elképzelni, mint ma: egy nagyrészt fűvel benőtt hideg sztyeppe a földön kúszó fenyőfajtákkal, nyírfákkal vagy fűzfákkal" - mondta Einwögerer. A klíma leginkább száraz volt, a talaj pedig egész évben fagyott (permafrost) volt. Ha nyáron felerősödött a napsugárzás, csak a felszín olvadt fel némileg, a mélyedésekben sár alakult ki. Ez a terület igen alkalmas volt a vadászatra nagyvadakra, vonzóvá vált az őskőkorszaki vadászok számára - közölték a kutatatók.
Két kis hegyvonulat között egy katlanban a tudósok a pattintott kőkorszak korai időszakát feltáró lelőhelyen bukkantak a "kőhalomra", amelyet vélhetően rénszarvashús hűtésére, tárolására használtak az akkor élt emberek. A leletről kiderült, hogy nagyon is megtervezett volt: egy 40-szer 40 méteres nagy táborhely legmagasabb pontján kapott helyet, ahol a legszárazabb maradt a terület nedves-latyakos nyáron is. Egy rétegben kőlemezt fektettek le, erre rétegezték a kicsontozott húst, majd ismét kövek következtek - mondta Einwögerer. Nagyjából hat ilyen rétegezés után az "építmény" fél méter magas lett, oldalai nagyjából 2,5 méter hosszúak. Végül az egészet kövekkel fedték le.
Hasonló stratégiát követnek a ma élő inuitok is Kanada északi részén. A permafrost talaj alulról nagyon jól hűti a húst, ugyanakkor a réseken befúj a szél. Ezáltal mélyhűtéssel fagyasztott hús jön létre, amely hónapokig, vagy akár tovább is megőrzi szavatosságát, ugyanakkor védve marad a ragadozóktól, például rókáktól és farkasoktól. Ez akkoriban sokat segített a meglehetősen mobilis csoportoknak az élelemellátásban, hiszen hónapokra elhagyhatták a táborhelyet, majd visszatérve sem jelentett gondot a táplálkozás.
A helyszínen talált kőpengékből és ékszerekből az akkor élt emberek életére is következtetéseket tudtak levonni a szakértők. A csoport valószínűleg nagyon szervezetten élt. A raktározási módszert mindenesetre nagyon jól elsajátították, "mérsékelt erőfeszítéssel viszonylag sok húst tudtak konzerválni" - fogalmazott Einwögerer. A füstöléshez akkoriban nem volt elegendő fa, a levegőn szárításhoz pedig nagy állványokra és sok időre lett volna szükség.
Szerző