Tárhely a világ, és adat benne minden férfi és nő

Publikálás dátuma
2019.10.27. 13:02

Fotó: Shutterstock
Olyan korban élünk, mikor gépek és algoritmusok jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat, miközben fogalmunk sincs arról, milyen döbbenetes mennyiségű adatot tárolnak rólunk különböző szervereken. Sokat írunk és olvasunk a big datáról, arról, hogyan élnek és élnek vissza az adatainkkal, miközben – bár kézenfekvő – kevés szó esik a gyógyító adatról. Pécsett jelenleg is dolgoznak egy olyan óriási datalake (adattó) létrehozásán, amely alapjaiban változtathatja meg a betegellátást.
A XXI. század olaja az adat, ez ma talán a legértékesebb áru. A virtuális világban legalábbis ez mozgat mindent. A legálisan hozzáférhető információ komoly előnyökhöz juttathat egy céget, nem véletlen tehát, hogy igyekeznek a lehető legtöbb adatot begyűjteni. Kevesen tudják, valójában milyen elképesztő mennyiségű adatot tárolnak róluk. „Az embereknek mindössze 2 százaléka van tisztában azzal, hogy milyen adatmennyiség gyűlik róla a különböző külföldi szervereken. Ők általában a reklámszakma dolgozói, akik átlátják a rendszert. Náluk szakmai ártalom, hogy nem szívesen osztanak meg dolgokat, például a Facebookon. Ez az alkalmazás sokkal többet tud ugyanis rólunk, mint más emberek. Ott van például a legpontosabb »adatbázis«” arról, hogy kinek ki a valós és a vágyott szeretője. Erre vonatkozóan a világon senki nem tud többet, mint a Facebook” – mondja Darázs Attila, az ADDICT Interactive online marketingügynökség tulajdonos ügyvezető igazgatója.  Nem csak a közösségi média ismerheti ilyen jól az embereket. A különböző online kereskedő cégek – például az Amazon – komoly tudással rendelkeznek a felhasználóikról. Jól illusztrálja ezt az a városi legenda, mely szerint egy fiatal nő családja úgy szerzett tudomást a terhességről, hogy az Amazon elkezdett ilyen jellegű reklámokat feldobni nekik. Akkor még a nő sem tudta, hogy várandós, de a program mégis ezt szűrte le a viselkedéséből. Arra a kérdésre, hogy pontosan mi alapján tudta ezt meghatározni egy program, Darázs Attila ijesztő választ adott. „Mi magunk sem tudjuk, hogyan képes erre egy program. Nem tudjuk, hogy egy adott személynek egy élethelyzetben hogyan változik meg a magatartásmintázata. A gépek azonban figyelnek bennünket, és sokkal jobban ismerik ezeket a mintázatokat, mint mi magunk. Így, bár nekünk nem feltétlen tűnik fel, hogy másképp reagálunk, egy program észreveszi az apró eltéréseket” – mondja. A digitális világ legnagyobb cégei – a Google, a Facebook, a Microsoft, az Apple és az Amazon – mára pontosan tudják: hol és mit eszünk-iszunk, mit olvasunk, mikor mennyit sportolunk és alszunk, milyen ruhát hordunk, mivel, hová és kivel megyünk, kibe vagyunk szerelmesek, melyik politikust kedveljük és melyiket utáljuk, és úgy általában, mit gondolunk a világról – és ezt olykor saját vagy megbízóik hasznára fordítják.

Adatainkkal fizetünk

„Manapság óriásira nőttek a marketingköltések, ahhoz képest, hogy mi volt évtizedekkel korábban. Egyre több cég próbál eladni a piacon, ezért fontos a célzott reklám, hogy elérjék azokat, akiknek valóban szánják a terméket. Reklámot célozni azonban csak adatokkal lehet” – mondja Darázs Attila. Magyarország ezen a téren nagyon le van maradva. A szakember nemrég egy londoni konferen­cián szembesült azzal, hogy ami nálunk a témában folyik, az inkább csak bemelegítés. „Külföldön a nagyobb cégeknek óriási adatbázisuk van, így személyre szabott kommunikáció folyhat. Mindenki a számára releváns reklámot látja. Magyarországon gyakran hetekig vagyunk kénytelenek bámulni ugyanazt a reklámot csak azért, mert korábban rákerestünk a termékre – pedig ennél szofisztikáltabb célzások is elérhetőek már, mikor nem reklámozzák a terméket tovább, ha valaki azt már megvásárolta” – fejti ki a szakember. Az, hogy egy marketingcég illegális adatokkal rendelkezik valakiről, gyakran csak akkor derül ki, mikor olyan idegenek hívják az embert, hogy valamit eladjanak, akiknek valójában sosem adtuk meg a telefonszámunkat. Ilyenkor arra a kérdésre, hogy honnan van meg nekik mégis az elérhetőségünk, általában az a standard válasz, hogy „egy adatbázisból dolgoznak”. A telefonbeszélgetés során szinte lehetetlen kideríteni, hogy az e-mail címet vagy telefonszámot miképp szerezték meg. Ilyenkor Darázs Attila szerint sérül az adatokkal való önrendelkezés joga. „Elképzelhető, hogy valakinek van egy olyan telefonszáma, amit csak a családja ismer, ezért ezt mindig felveszi. Neki fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy ezt a számot más ne ismerje. De ha bárkitől kikerülnek ezek az adatok, vagy valamilyen kereskedelmi szolgáltatásnál megadja valaki, és később ellopják, azzal súlyosan sérülhet az adatokkal való önrendelkezés joga. Az illegális adatkereskedelem Magyarországon nagyon szűk keretek között működik, de a legális ettől még burjánzik” – mondja Darázs Attila. Ez pedig milliárdos üzlet, gyakran nem is tudjuk, hogy tulajdonképpen az adatainkkal „fizetünk” egy szolgáltatásért. Erre példa lehet az ingyenesen adott úgynevezett BabaCsomag, amiben termékminták, kuponok, tájékoztatók találhatók. A valódi haszna csekély, de szinte mindenkire rátukmálják, a kismamák pedig az adataikkal fizetnek érte. Nemrégiben a G7 internetes portál írt arról, hogy bár – amint a Promobox Kft. honlapjáról kiderül – nem kötelező kitölteni az adatkezeléshez hozzájáruló adatlapot, a nővérek ezt a szülés után lábadozó kismamák elé dugják, akik ebben a szituációban nem feltétlenül az adatbiztonság kérdéseivel foglalkoznak. Az így megszerzett személyes adatokat a cég több partner rendelkezésére bocsáthatja, és legfeljebb öt évre megőrizheti. Ezt az információt azonban csak a honlapon legjobban eldugott adatvédelmi tájékoztatóban lehet megtalálni, a BabaCsomag leírásában, vagy akár a gyakran ismételt kérdéseknél nem teszik egyértelművé, hogy valójában az adataikkal fizetnek. A módszerrel más szolgáltatók is élnek. Bármilyen webáruházba való regisztráláskor el kell fogadni a felhasználási feltételeket, ami többnyire nagyon hosszú szöveg, amit az emberek nem olvasnak el. Így fordulhat elő, hogy olyan típusú reklámok árasztanak el valakit, amilyen témáról korábban beszélgetett a munkatársaival. Egyes alkalmazások ugyanis használhatják a telefon mikrofonját, amibe korábban a felhasználó is beleegyezett. „Előfordul, hogy egy boltban úgy íratják alá a vevővel, hogy megismerte az adatkezelési nyilatkozatot, hogy azt valójában nem mutatják meg. Ez akár 20 millió forintos bírságot is jelenthet, ha a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tudomást szerez róla, hiszen ez súlyos hiba. Mégis vannak, akik így próbálják GDPR (uniós adatvédelmi irányelvek)-kompatibilissé tenni a meglévő adatbázisukat” – mondja Darázs Attila.

Gyógyító adatok

„Vajon van-e valamilyen összefüggés a stroke-kockázat és az átlagos lépéshossz között? A hordható okos­eszközök adataira alapozva ilyen kutatások már elvégezhetők. Kiderült, hogy a rövidülő lépéshossz statisztikailag összefüggésben van a stroke kockázatának növekedésével” – mondja Kuthy Antal, az E-Group ICT Software nevű cég alapítója, hozzátéve, hasonló módszerrel mutattak ki összefüggést az átlagos pulzusszám növekedése és a potenciális Lyme-kór között. A lehetőségek száma végtelen, az orvosi diagnosztikai és való világbeli adatok együttes felhasználása számos új innovációt hozhat létre, melyek előbb-utóbb a mindennapokban is megjelennek. Az adat persze önmagában nem elég, ahhoz, hogy abból értelmezhető információ, majd később tudás legyen. Szükség van a korszerű analitikát lehetővé tevő mesterséges intelligencia módszereire és adattudományi szakértőkre, akik átláthatóvá, kezelhetővé teszik az óriási adattömeget, amelyből így számítógépek mazsolázzák ki a rejtett összefüggéseket. És nem elég csupán „valamennyi” adat, ide iszonyatosan nagy mennyiségű adatra van szükség. Például egy olyan „adattóra”, amelyet most Pécsett is létrehoztak. Az InnoHealth DataLake nevű projekt, amelyben az E-Group mellett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesz részt, segíthet a betegségek diagnosztikájában és a gyógyszerek mellékhatásainak vizsgálatában is. A másfél éve kezdett, és első körben négyévesre tervezett munka során a datalake-ben anonim módon és összesítve gyűjtik a pécsi egyetem klinikáján keletkező adatokat, létrehozva egy olyan informatikai rendszert, amely képes ezeknek az adatoknak az elemzésére. A cél, hogy a feldolgozott és kiértékelt adatok támogassák az egészségügyi kutatást és fejlesztést. Boncz Imre, a PTE professzora, a projekt szakmai vezetője szerint egy sikeres projekttel lényegesen javíthatják a betegellátás minőségét, hiszen sokkal pontosabban tudják követni az úgynevezett betegutakat. Kiderülhet, ha bizonyos páciensek esetén érdemes más terápiát alkalmazni. Mint mondja, az informatikusok jelenleg is azon dolgoznak, hogy az ellátók számára lekérhetőek legyenek a szükséges adatok. A pécsi adattó működtetői azt remélik, hogy idővel országos lesz a hálózat. Közben akár külföldi együttműködésre is nyitottak, hogy ott is hasznosítsák a felhalmozott adatvagyont. Így az eddig 1,8 milliárd forintba kerülő pécsi datalake akár bevételt is termelhet az egyetemnek. Feltéve persze, ha a négyéves periódus után sikerül újabb uniós és/vagy magyar forrásokat szerezni hozzá. Kuthy Antal szerint a jövő az, hogy az országok egymás számára elérhetővé teszik majd a gyógyítási célú, anonim adataikat. Ehhez szükség van a jogi környezetek harmonizálására és arra, hogy az össztársadalmi és az egyéni érdekek is érvényesülhessenek. „Mi is olyan törvényi környezetet szeretnénk kialakítani, amelyben a magyar egészséggazdaság és innováció verseny­előnyhöz juthat európai léptékben is, ezzel pedig komoly gazdasági érték jöhet létre. Nem a primer adatokat akarjuk értékesíteni, hanem az adatokból leszűrt eredményeket. Ahhoz, hogy ez működhessen, próbáljuk megteremteni az egyensúlyt az adatok elérhetősége, az analitikai eszközök használata és a jogi szabályozási környezet között” – mondja a szakember.

Hibák a rendszerben

A pécsi projekt ötlete egyébként az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) létrehozását követően fogalmazódott meg. Az EESZT a háziorvosi és szakrendelőket, a kórházakat és a gyógyszertárakat is egyetlen informatikai hálózatba kapcsolja, így a jogosultságokkal rendelkező orvosok számára online elérhető a betegeik összes vizsgálati eredménye. A program két évvel ezelőtti indulása nem volt zökkenőmentes, de a járóbeteg-szakellátásban és a kórházakban mára többé-kevésbé problémamentesen működik. Komáromi Zoltán háziorvos azonban megjegyzi: lehet, hogy a szakrendelőkben, kórházakban nincs probléma, de a háziorvosoknak vannak nehézségeik. Az EESZT indításakor például senkinek nem jutott eszébe, hogy a laborleleteket külön, kereshető adatbázisban kezeljék, és ne pdf-ként legyenek feltöltve. „E nélkül nincs mód arra, hogy megnézzem, hogy alakult a vese vagy máj funkciója bizonyos időszakban. Egyesével kell letölteni a leleteket és onnan kimásolni a szükséges információt, ami igen időigényes. Egy éve ígérik, hogy megoldják a problémát, de még nem értek el odáig. Az elektronikus beutalás lehetősége is késik, pedig ez sokat könnyíthetne az előjegyzéseken” – mondja Komáromi. Beszél arról is, a fekvőbetegek esetében az e-recept kiváltásának anomáliái sincsenek rendezve. Nincs ugyanis olyan jogi meghatalmazás, amivel a hozzátartozó átveheti a gyógyszert, azokat csak személyesen a betegnek lehet kiadni. Több gyógyszer ráadásul szakorvosi javaslathoz is kötött, de ez a javaslat nincs feltöltve a rendszerbe, mindig papíron kell bevinni a betegnek a háziorvoshoz. E nélkül nincs szakorvosi kedvezmény, ami akár több tízezer forint is lehet. Komáromi Zoltán a személyi igazolványát sem igen látta már csaknem két éve, hiszen állandóan szükség van rá a rendelőben. A két ápolónőnek nincs ugyanis saját jogosultsága, csak az ő igazolványával tudnak belépni. Az EESZT-n tehát még bőven van mit javítani, csak győzzék kivárni a felhasználók. Annak, hogy valakiről pontosan milyen adatokat tárolnak az EESZT-ben, online is utána lehet nézni az ügyfélkapun keresztül, bizonyos hozzáférési jogosultságokat pedig meg is lehet vonni ugyanitt. Így korlátozható, hogy ki milyen adatokat láthat. Ezt azonban a legtöbb orvos nem javasolja, hiszen egy baleset esetén például fontos lehet, hogy kinek mi a vércsoportja, milyen gyógyszereket szed vagy épp volt-e valamilyen beavatkozás a közelmúltban. „Az egészségügyi adatok tárolásánál különleges jelentősége van az adatbiztonságnak, és az sem mindegy, hogy ki férhet hozzá a betegek adataihoz. Emlékezetes az a szegedi eset, mikor egy beosztottja nőgyógyászati adatait nézte meg egy orvos” – idézi fel Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Kiemelte: elképzelhetetlen, hogy pél­dául egy külsős biztosító hozzáférést kapjon egy EESZT-hez, de az sem mindegy, hogy a rendszeren belül kinek milyen jogosultsága van, jogosak lehetnek a betegek félelmei. Szerinte sokkal élénkebb és koncentráltabb felvilágosító kampányt kellene folytatni a témában. Úgy véli, nagyon hasznos lehet a pécsi projekt, de adatbiztonsági szempontból ennek kapcsán is felmerülhetnek kérdések. Ilyen például, hogy miképpen történik az adatok anonimizálása, kezelése. „Nagy mulasztásnak tartom azt is, hogy az oktatásban a mai napig nem képzik a gyerekeket a XXI. századi digitális környezet megértésére, így pedig nehezebb számukra a tudatos döntéshozatal.”

Honnan hová?

 Másfél évtizeddel ezelőtt a minden korábbinál könnyebb kapcsolattartás ígéretével közeli és távoli ismerősökkel, az információkhoz való gyors- és érdeklődésünkre szabott hozzájutással, játékokkal és más szórakoztató tartalmakkal hódították meg a közösségi oldalak a globális társadalmat. Közben szépen lassan szinte mindenki lecserélte „butatelefonját”. Az új eszközökön applikációk sora könnyíti meg az életünket, egyre több háztartásban jelennek meg az okostévék, háztartási gépek, sőt már a viszonylag olcsó órák is képesek figyelni a pulzusunkat vagy az alvásunk minőségét. Miközben az elmúlt évek során egyre nagyobb élvezettel adtuk át magunkat az újfajta kényelemnek, észre sem vettük, hogy elképesztő mennyiségű adatot szolgáltattunk magunkról és szokásainkról. Ma már bizonyított, hogy a világ nagyhatalmainak sorsdöntő választásai dőltek el ezeknek az adatoknak az ismeretén – elég csak Donald Trump amerikai elnök megválasztására vagy a Brexit-népszavazásra gondolni. Vagyis ezek az adatok, amelyeket minden gombnyomásunkkal, telefonérintésünkkel kiadunk magunkról, a hatalmat jelenthetik politikai irányzatoknak éppúgy, mint a cégeknek, amelyek az emberek pénztárcáját szeretnék megnyitni. A digitális korszak legértékesebb áruja az adat, a kérdés csak az, hogy ki és mit kezd az egyre nagyobb információhalmazzal. A 2000-es és a 2010-es évek eleje gyakorlatilag teljesen kaotikus volt adatvédelmi szempontból, a törvényhozók az utóbbi években igyekszenek kiköszörülni a csorbát, és minél hatékonyabb szabályozást bevezetni – az EU országaiban ez a GDPR. De az emberek jelentős része még mindig nagyon messze van attól, hogy tudatosan kezelje az adatait, és kétszer is meggondolja, hogy milyen kényelmi vagy szórakoztató eszköz, alkalmazás kedvéért szolgáltatja ki magát. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a big data hatalmas szolgálatot tehet az emberiségnek – például az orvostudományban – ha jól használják. 

Nincs minden veszve

Adataink egy részéhez legálisan is hozzájuthatnak cégek. Vagy úgy, hogy megvásárolnak egy céget, amely éppen birtokolja azokat, és amelynek a felhasználó hozzájárulást adott adatai kezeléséhez. Ez persze nem gyakori, inkább egyfajta kiskapu. Az adatkezelési engedélyt vissza is lehet vonni, a felhasználó bármikor jelezheti a cégnek, a továbbiakban nem egyezik bele abba, hogy tárolják a róla szóló információkat. Azért, hogy az adataink biztonságban legyenek, nyílt helyen használt hálózaton keresztül nem szabad a közösségi hálót vagy a netbankot használni, hiszen ezek a csatornák az „adatrablók” aranybányái. Egyszerű ugyanis meghekkelni őket. De más módon is ellophatják az adatainkat, éppen ezért érdemes minden hónapban átnézni a számlakivonatot, mert előfordulhat, hogy illegális úton megszerezték olyan oldalakra mutató jelszavainkat, ahol a bankkártyaadatok is el vannak mentve. Így pedig olyan vásárlásokat generálhatnak, amelyeket gyakran észre sem veszünk, hiszen havi 1-2 ezer forint nem mindenkinek tűnik fel. A csalóknak azonban ez akár több százmilliós bevételt is jelenthet.

Heti abszurd: Miénk ez a cirkusz

Publikálás dátuma
2019.10.27. 07:38

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
Cirkuszból szökött tevét gázolt egy autós Miskolcon. Elsőre azt mondaná az ember, lényegtelen – de nem az, ma Magyarországon, ebben a mi országnagy cirkuszunkban nagyon is fontos. Itt kipcsakok tevegelnek, janicsárok pikuláznak, sőt ráadásul vándorcirkusz a miénk: megy az Pestről Debrecenbe, viszi a várost is magával, ha kell. Tekintsék meg díszelőadásunkat! Ha már tevékről van szó, híre járja, hogy annyi haszna mégis lehetett a miniszterelnök bakui haknijának a Türk Tanácsban, miszerint vehetünk korszerű török harcjárműveket. Arról semmiféle hiteles forrás nem szól, hogy németeket adnánk értük – viszont nem túl rég vásároltunk egy nagyobb tétel Leopard páncélost, minek az nekünk, ha kapunk helyettük szép, új török bóvlit? Esetleg lehetne tevekaravánt is kérni cserébe értük, az még sokkal szebb. Egy tevéért adnánk, mondjuk, négy páncélost és egy kutyát. Közben forrong a közbeszéd, és kimeríthetetlen kincsesbányaként szolgál a kormánysajtó perifériája: nagyokat alkottak a héten. Vegyük csak a legszebb ötleteiket, mert valóságos világszámok, Barnum arannyal fizetne értük, ha bemutathatná őket, de nálunk cikáznak a kupolában, védőháló nélkül! Itt van rögtön az, hogy Magyarország fővárosa Budapestről költözzön Debrecenbe – ezt követeli, méghozzá népszavazás útján az ultrakormánypárti Minden Szó. Egy másik hasonló világlap (ezek online hírmagazinok, melyek valószínűleg önszorgalomból ilyenek, annak reményében, hogy hátha egyszer pénzt is kapnak érte), a Hírmagazin.eu azt javasolja, maradjon a választás eredménye így, ahogy van, de nevezzék ki Tarlós Istvánt Budapest-ügyi miniszternek. Lázonganak a régi cirkuszigazgató hívei, nem tetszik az új direktor. Porondmestert is szeretnének, sújtásos egyenruhában. És akkor jöjjön minden idők legnagyobb műlovarnője! Petrasovits Anna lett a vezérszónoka a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által rendezett „Avanti ragazzi di Buda” című október 23-i megemlékezésnek, ami látványosságként felért bármilyen lovas­számmal, éspedig azért, mert ő többek között az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének alelnöke is. Érdekes lehetett élménybeszámolója azokról a lázas napokról, különös tekintettel arra, hogy 1954. május másodikán született, így legalább annyira vehetett részt a harcok sűrűjében, mint Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettő, csak még nála is sokkal inkább. Ketten a vágtató tankokon, világszám! Ezekhez a produkciókhoz képest a miskolci teve semmiség. Úgy kell neki, minek lógott ki abból a cirkuszból. Amúgy meg szerencsére nem sérült meg komolyan a gázoláskor sem ő, sem a sofőr. Remélem, mi is megússzuk ezt a kötéltáncot, amit magyar belpolitikának hívnak. A díszelőadás folytatódik, tessék csak, tessék, folyton-folyvást urak és szép leányok!
Szerző
Témák
Heti abszurd

Küszködésre ítélve – Gyerekek tízezrei estek ki idő előtt a közoktatásból

Publikálás dátuma
2019.10.26. 19:55

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Fiatalok tízezrei estek ki idő előtt, végzettség nélkül a közoktatásból, mióta hét évvel ezelőtt a kormány úgy döntött: 16 évre csökkenti a tankötelezettségi korhatárt. Most roma szervezetek kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy a korhatár ismét 18 év legyen, de egyértelmű, hogy ez nem elég. Az iskolarendszernek alapjaiban kellene megváltoznia, hogy ne termelje újra a mélyszegénységet.
„A fiatalok tízezrei zuhannak ki a közoktatás rendszeréből mindenféle végzettség nélkül. Nem értjük, miért mondott le a kormány ennyi emberről, egy egész nemzedékről. A mai világban végzettség nélkül a totális kirekesztettség, reménytelenség, küszködés és boldogtalanság vár ezekre a fiatalokra” – fest borús képet a helyzetről Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület vezetője, aki a múlt héten, a Roma Büszkeség Napján jelentette be, hogy országos aláírásgyűjtést indítanak a tankötelezettségi korhatár 18 évre való visszaállításának érdekében.  Idén a Roma Büszkeség Napjának jelmondata az volt: „Tanulni akarunk!” „Nem kell társadalomtudósnak lenni ahhoz, hogy az ember belássa: a jövő szempontjából legértékesebbek a gyerekek, akiket arra kell sarkallni, hogy minél tovább tanuljanak, minél magasabb végzettséget szerezzenek” – teszi hozzá Setét Jenő. A kormány 2012-ben vitte le a tankötelezettségi korhatárt 18-ról 16 évre. A komolyan vehető szakértők már akkor is értetlenül fogadták a lépést, a világon ugyanis sokkal inkább az a tendencia, hogy minél tovább benntartják a gyerekeket az oktatási rendszerben. Egyszerűen azért, mert minden az iskolában eltöltött év növeli annak az esélyét, hogy később a diák jól boldogul az életben, legalábbis egy jó oktatási rendszerben.

Mennek a lecsóba

Mivel ma még senki nem tudja, hogy fog kinézni munkaerőpiac tíz vagy akár öt év múlva, a hozzáértők szerint teljes tévedés azt gondolni, hogy például egy „kétkezi szakma” megtanításával hosszú távon biztosítható egy fiatal jövője, inkább olyan alapokra, készségekre és kompetenciákra van szükség, amelyekkel képes alkalmazkodni a változásokhoz, és meg tud tanulni egy új szakmát, ha éppen arra van szükség. De az iskolából kihulló hátrányos helyzetű, szegény, nagyobb részt roma tanulók legtöbbször nem jutnak el addig, hogy szakmát vagy érettségit szerezzenek. Sőt, legtöbben az alapvető olvasási és számolási készségek nélkül, funkcionális analfabétaként esnek ki az iskolarendszerből. Bár a következményekről, hogy pontosan hány gyerek lemorzsolódását okozta ez az intézkedés, többféle számítás is létezik, a tankötelezettségi korhatár leszállítását sokan kritizálták a kormány közeléből is. Pokorni Zoltán egykori oktatási miniszter, jelenleg XII. kerületi polgármester például egy évvel ezelőtt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alapításának 30. évfordulója alkalmából szervezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, joggal és okkal lehet szidni a kormányt ezért a lépésért. „Most látjuk, micsoda ára van: évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Évente tízezerrel növeljük a majdani munkanélküliek és közmunkások táborát” – mondta az ősfideszes polgármester. Szintén tavaly a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is a tankötelezettség korhatárának megemelése mellett érvelt egy a szakképzés megújítását sürgető javaslatcsomagban. Szerintük, mivel Magyarországon évente 40-50 ezer fővel is csökkenhet a dolgozók száma, a lehető legkisebbre kell csökkenteni az iskolai lemorzsolódást. Arról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, hogy az elmúlt hét évben mennyien estek ki az iskolákból 18 éves koruk előtt, de árulkodó: egy az Emberi Erőforrások Minisztériumában készített belső felmérés (amelyet annak idején a 168 Óra hozott nyilvánosságra) már 2016-ban is több mint 42 ezer lemorzsolódott gyerekről szólt, az utóbbi években sokat húzott-nyúzott szakképzés különösen rossz eredményeket produkált. A döbbenetes adatok pedig minden szakértő szerint összefüggésben vannak a tankötelezettségi korhatár leszállításával, bár az is kétségtelen, hogy a problémák sokkal korábban, már az általános iskola alsó tagozatában elkezdődnek.

Az alapoknál kell kezdeni

„Minél kisebb az iskola, minél kevesebben járnak oda, és minél homogénebb a gyerekcsoport összetétele, annál gyorsabban válnak a lemorzsolódás áldozatává. Ha sikerül a nyolcadik osztályt befejezniük 16 éves korukig, akkor is olyan hiányokkal érkeznek a középfokú oktatásba, hogy néhány hónap után, de legkésőbb az első év végéig feladják. Ez egy olyan kudarc, ami a teljes életükre kihat, a szegénységi csapda újraöröklődik” – mondja Berki Judit esélyegyenlőségi szakember, a Bátonyterenyei Tanodahálózat vezetője, aki azt tapasztalja: a legnehezebb helyzetű gyerekek egy részének a nyolc általánost sem sikerül befejezni 16 éves koráig. A szabad iskolaválasztás lehetővé teszi, hogy a középosztály a messzebb lévő, jobb intézményt válassza, mivel nekik nem jelent gondot, hogy megvegyék a buszbérletet vagy kocsival vigyék a gyereket. A kistelepülések iskoláiban a legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű családok gyerekei maradnak csak, így ezek tovább gettósodnak. „Meg kellene teremteni annak a lehetőségét, hogy a gyerekek iskolabuszokkal eljuthassanak azokba az iskolákba, ahol nem szegregált körülmények között kis csoportokban tanulhatnak, ahol adottak az egész napos iskola feltételei, és biztosított számukra a fejlődés lehetősége, akár egyéni foglalkozások segítségével” – mondja Berki Judit, aki azt is hozzáteszi: bár a tanodák igyekszenek megadni a gyerekeknek ezt a fajta figyelmet, az iskolarendszer hiá­nyosságait képtelenek teljesen pótolni. A teljes problémahalmazt nem oldaná meg önmagában a tankötelezettségi korhatár visszaállítása, ezzel párhuzamosan meg kellene erősíteni a pedagógusokat a helyi iskolákban, akiknek megfelelő szakmai támogatást kellene kapniuk a munkájukhoz és pluszösztönzőket kellene számukra nyújtani, hogy ezt a kétségkívül nehéz és összetett munkát végezzék. „Vagyis egy gyökeresen más köznevelési koncepcióra van szükség. Nem csak azért kell harcolnunk, hogy visszaállítsák a tankötelezettségi korhatárt, párhuzamosan a háttérfeltételek javításáért is küzdeni kell. Mindez nem megy egy-két év alatt, de az biztos, hogy az átgondolt munkát el kell kezdeni, mert a 24. órában vagyunk” – figyelmeztet Berki Judit.

Van igény a gyerekmunkára

Ugyanakkor Setét Jenő szerint már pusztán a tankötelezettségi korhatár visszaemelésével, ami tulajdonképpen csak egy adminisztratív intézkedés, sok ezer gyerek életét lehetne megmenteni. „Nem állítjuk, hogy így mindannyian agysebészek lesznek vagy csillagászok, de megszerezhetnék azokat az alapképességeket és végzettséget, amikkel tudnának boldogulni. Elképesztő munkaerőhiány van az országban, a kormány mégis engedi, hogy fiatalok tízezrei nyolc általánossal távozzanak az iskolarendszerből. Ez elképesztő pazarlás nemzetgazdasági szempontból és az emberi életeket tekintve is” – mondja a polgárjogi aktivista, aki szerint az iskolák sokszor örömmel szabadulnak meg a „problémás” gyerekektől, amikor betöltik a 16.-ot. És legtöbbször a gyerekek is megkönnyebbülnek, a sokéves iskolai sikertelenség, a rengeteg kudarcélmény nem marasztalja őket. Sokuknak idejekorán be kell ­szállni a család fenntartásába, várja őket a napszám, a segédmunka. „Én azt hittem, a feudalizmus már véget ért, de ehhez képest iparágak vannak, amelyek a gyerekmunkára épülnek. A kormány milliárdokat öl a köz­oktatásba, majd 16 évesen elengedi a gyerekek kezét, vagyis rengeteg ­pénzből termeli újra a szegénységet, a reménytelenséget. Ezekkel a fiatalokkal aztán újra találkozunk a szociális ellátórendszerben, az egészségügyben és a sehová sem vezető, értelmetlen felnőttképzési programokban, amivel csak a képzőhelyek járnak jól. És ez nem a távoli jövő, most történik” – mondja Setét Jenő, aki szerint az iskolarendszerből kikerülő fiatalok nagyon hamar elvesztik a talajt a lábuk alól. Bár közmunkába már nem állhatnak 18 év alattiak, máshol ilyen tilalom nincs, zömében a feketegazdaság, illetve a nagyon alulfizetett bérmunkák szívják fel őket. „A kamaszok erősek, jól bírják a fizikai munkát. A kudarcos iskolában töltött napokhoz képest ezeknek a mélyszegénységben élő gyerekeknek csábító lehet a munka. Legtöbbször feketén alkalmazzák őket, például az építőiparban, ahol megkereshetnek akár napi 8-10 ezer forintot, ami számukra és a családjuknak létfontosságú lehet. Viszont ezek az életpályák itt megszakadnak, ebből a helyzetből nagyon nehéz visszatérni az iskolába, a szakmai előrelépés viszont képzettség nélkül lehetetlen. „Nem lehet az a magyar társadalom célja, hogy százezer számra legyenek olyan gyerekek, akiknek semmilyen esélye ne legyen arra, hogy adófizető állampolgár legyen” – erősíti meg Berki Judit.

Lemorzsolódnak

Az Oktatási Hivatal a 2018/2019-es tanév második félévére vonatkozó adatai szerint a végzettség nélküli iskolaelhagyás több mint 55 ezer diákot veszélyeztetett (csak az általános iskolákban 36 ezret). A lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalma a meghatározás szerint azokat a diákokat takarja, akiknek az adott tanévben a tanulmányi eredménye közepes teljesítmény alatti volt, vagy az előző tanévi átlageredményükhöz képest legalább 1,1 jeggyel romlott az átlaguk. Megyénként is nagyok a különbségek: míg például Budapesten a diákok 4,5, Csongrádban 5,4, Nógrádban a fiatalok több mint 14 százaléka van veszélyben.

Szerző