A gyáva MOB

Borkai Zsolt a magyar olimpiai család tagja, a vele kapcsolatos történéseket kiemelt figyelemmel követjük – először ezt a választ adta a Magyar Olimpia Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián arra a kérdésre, hogy támogatják-e azt a törvényjavaslatot, amelyet Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő, nem mellesleg vízilabda olimpiai bajnok nyújtott be az Országgyűlésnek. A javaslat arról szól, hogy ne kaphasson olimpiai életjáradékot az a sportoló, akinek életmódja erkölcstelen. 
Igazán nem állíthatjuk, hogy a MOB vezetője karakánul, keményen fogalmazott volna. Nagyjából olyan értékű volt ez a nyilatkozat, mintha Havasi Bertalan adta volna; nagyjából ő szokott ilyen válaszokat adni az újságírók kérdéseiére, amelyek a miniszterelnökre vonatkoznak. Így aztán egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy Kulcsár Krisztián is konzultált Orbán Viktor szóvivőjével, esetleg a Fidesz vagy a kormány kommunikációs szakembereivel. Borkai ügyével egyébként már többen legalább két hete a MOB-hoz fordultak – például Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és parlamenti frakcióvezetője –, de a testület egészen e hét csütörtökig csak odáig jutott, hogy a majdan létrehozandó független etikai bizottság fog dönteni. 
Belátom: nem könnyű az egész ügy, végülis Borkai megnyerte azt az olimpiát, 1988-ban dicsőséget hozott az országnak. Vajon helyes-e egy elért eredményt ilyen módon semmibe venni, és elvenni tőle azt a pénzt, amiért annak idején megdolgozott? 
Nyilván sokan vannak a sportolók között is, akik osztják Kovács Tamás volt vívóvilágbajnok véleményét. Ő – egyetértve Steinmetz Ádámmal – ugyancsak az olimpiai bizottság eljárását sürgette. A MOB azonban csak húzta az időt. Húzta az időt, annak ellenére, hogy Orbán a törvényjavaslattal kapcsolatban azt ajánlotta Steinmeztnek, hogy forduljon Kulcsárékhoz, vagyis azt javasolta, hogy a törvényjavaslat a MOB-tól érkezzen. Attól a testülettől, amelyet éppen ez a kormányzat fokozott le lényegében egy utazási irodává, a pénzt elvette tőle, és a kiutalásokat a kormány hatáskörébe utalta. És mégis: a MOB és annak vezetője óvatoskodott, azt is megkockáztatom, hogy gyáván viselkedett, még akkor is, ha ez az ügy, normálisan, nem tűrt volna halasztást. Nem abban kell volna ugyanis döntenie az etikai bizottságnak, hogy Borkai korrupt-e vagy sem, hanem abban, hogy a képileg is illusztrált pornográf jelenetek összeegyeztethetőek-e a sport, az olimpia szellemével. Hogy az a bajnok, aki egykoron kiemelkedőt nyújtva a világ legjobbja lett, és ezért élete végéig szép járadékot kap – 300 ezer forint körül havonta –, megérdemli-e továbbra is ezt a társadalmi elismerést.
Végül a tornaszövetség dobott mentőövet a tanácstalan MOB-nak, és visszahívta Borkait. A MOB gyávasága ekkor vált teljes mértékűvé: közleményében azt tudatta, hogy miután Borkai már nem tagja a MOB-nak, a testületnek a jövőben nincs is vele dolga. Ezek szerint már a vele kapcsolatos történésekre sem figyelnek oda. 
A MOB-ot vajon nem lehetne visszahívni a MOB-ból?
Szerző
Németh Péter

Sztrájkdilemma

Nincsenek könnyű helyzetben a szakszervezetek, amikor arról kell dönteniük, alkalmazzák-e a legerősebbnek gondolt fegyverüket, a sztrájkot. A kormány törvényátíró szuper-erejével gondoskodott arról, hogy Magyarországon ne lehessen jogszerű, de ütős sztrájkot szervezni. 
Az utóbbi években a sztrájk majdhogynem nevetség tárgyává, töltetlen fegyverré vált. Különösen az országos sztrájk. Bejelentik, aztán vagy elmarad, vagy kudarcba fullad. Bejelentik, és a legtöbben legyintenek rá, nem veszik komolyan – sokszor még azok sem, akiknek érdekükben állna egy erőteljes kiállás. 
A szakszervezeteknek sok mindent mérlegelniük kell. Egyrészt ciki, ha negyedévente sztrájkkal fenyegetőznek, aztán kétszáz ember csatlakozik országosan. De ugyanolyan ciki az is, ha a munkavállalók azt látják, azt érzik, az érdekképviseletek nem állnak ki értük, nem képesek oda ütni, ahova kell. Csakhogy a szakszervezeteknek nincs egy több százezer fős robothadseregük, akik sztrájkolnának a munkavállalók helyett. 
Most a Pedagógusok Szakszervezete helyezett sztrájkot kilátásba, ha a kormány nem teljesíti évek óta fennálló követeléseiket. Merész lépés már a sztrájk lebegtetése is. Tapasztalhattuk: hiába ég a tető a fejük felett, a pedagógusok többsége inkább behúzott nyakkal ül a tanáriban, abban reménykedve, így megúszhatja. Létrejött egy ördögi kör: a szakszervezet erőtlenné válik, ha a dolgozó nem áll oda mellé, amikor hívják. A dolgozó viszont azért nem áll oda, mert attól tart, az erőtlen szakszervezet nem tudja megvédeni. 
Nem valószínű, hogy a kormányban berezeltek volna a PSZ bejelentésétől. Ha lenne politikai akarat a követelések teljesítésére, már megtették volna. Januárban kiderül, a tanárok felelnek-e a hívásra, kiállnak-e a szakszervezet mellett. Kiállnak-e önmagukért.
Szerző
Juhász Dániel

Mire gondolt?

Egyszerű politikai újságíróként szerencsére nem azért kapom a fizetésem, hogy napi szinten értelmezzem politikusaink megnyilatkozásait – legtöbbjük esetében ez meg is haladná intellektuális képességeimet. Így most, Orbán Viktor Zeneakadémián elhangzott beszédével kapcsolatban is csak egy szerény kérdést tennék fel. 
Furcsa beszéd volt, kevés aktuálpolitikai utalással. De az azért mégiscsak elhangzott, hogy „haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszkavezetők, az idegen zsoldban állók, a mindenkori nemzetközi brigádok magyar tagjai együttvéve. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés csak az, hogy a hazafiak hajlandók-e összeadódni”. Hát mi az aktuálpolitikai utalás, ha nem ez? Kik az „idegen vezetők”, a „mindenkori nemzetközi brigádok” Orbán Viktor szerint mostanában? Természetesen az ellenzék, akik nemcsak hitványak, de most „össze is adódtak” múlt vasárnap. De mit jelent, hogy „a hazafiak hajlandóak-e összeadódni”? 
A „hazafiak” Orbán Viktor szerint nyilvánvalóan a Fidesz, vagy a (mára echte populista) jobboldal. Kikből is állt ez az oldal korábban? Az MDF-ből, az önállóan létező KDNP-ből, a Kisgazdapártból, a MIÉP-ből és néhány tisztességes jobboldali értelmiségi körből. Majd jött Orbán Viktor, és ledarálta a kisgazdákat, megszüntette az önálló KDNP-t, felszámolta az MDF-et, a jelentéktelenségbe szorította a jobboldali civil szervezeteket. Maradt helyette a Fidesz az ő teljhatalmú irányításával. Ha úgy tetszik: „összeadódott”, ami korábban a jobboldalon volt. Olyannyira, hogy Orbán már nyugodtan használhatja az egykori FKGP „Isten, haza, család” szlogenjét is, senkinek nem jut eszébe, hogy ez nem az övé. 
Vajon akkor a „hazafiaknak” kivel kellene még „összeadódniuk”? Mire gondolt a művész? – tehetjük fel a klasszikus kérdést. 
Azt már tényleg csak halkan tenném hozzá, hogy „muszkavezér” jelenleg egy van, úgy hívják: Vlagyimir Putyin. Vele pedig széles e kontinensen régóta Orbán Viktor szeret a legjobban összeadódni.