embercsempészet;Essex;halálkamion;

2019-10-26 19:13:28

Vádat emeltek az essexi halálkamion sofőrje ellen

Maurice Robinsonnak egyebek mellett 39 rendbeli emberölés miatt kell felelnie.

Vádat emeltek szombaton annak a bolgár rendszámú kamionnak a sofőrje ellen, amelynek pótkocsijában a hét közepén 39 embert találtak holtan Délkelet-Angliában – írja az MTI.

A területileg illetékes Essex megyei rendőrség tájékoztatása szerint a 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinsont 39 rendbeli emberöléssel, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvéssel vádolják.

Robinson hétfőn áll Essex megyei közigazgatási székhely, Chelmsford magisztrátusi bírósága elé. A rendőrség első ízben nevezte meg hivatalosan a kamionsofőrt, bár a brit sajtóban már röviddel a holttestek megtalálása után megjelent a neve és fotója.

A 39 holttestet szerda hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében. 

A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből. A Scania típusú nyerges vontató Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit. Az ügyben további három embert vettek őrizetbe Angliában, egyet pedig Írországban.

Az Essex megyei rendőrség szombati tájékoztatása szerint az Angliában őrizetbe vett személyeket – egy 38 és egy 48 éves férfit, valamint egy 38 éves nőt – embercsempészetre szőtt összeesküvés és emberölés gyanújával tartják fogva.

Az ír rendőrség a Dublinban őrizetbe vette férfiról csak annyit közölt, hogy a húszas éveiben jár, és személye „érdekelheti” a vizsgálatot végző essexi rendőrséget. 

Az első hivatalos beszámolókban az szerepelt, hogy a nyerges vontatót Bulgáriában jegyezték be, de szerda óta ez nem hangzott el újból a rendőrségi tájékoztatásokban. A közzétett felvételeken mindazonáltal egy balkormányos – tehát nyilvánvalóan eredetileg a kontinensen forgalomba állított – jármű látszik.

Amikor a szerelvényt a holttestek megtalálása után a rendőrség elvitte a parkolóból, a rendszámokat letakarták.

A rendőrség kezdeti közlései azt valószínűsítették, hogy az áldozatok mindegyike kínai állampolgár volt, de a legfrissebb tájékoztatókban már ez az információ sem szerepel. A brit médiában megjelent értesülések szerint ugyanakkor egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az áldozatok – vagy legalábbis sokan közülük – vietnamiak lehettek.

A Nagy-Britanniában élő vietnami közösség érdekképviseleti szervezete, a VietHome szombaton azt közölte, hogy az üggyel kapcsolatban húsz, eltűntként bejelentett vietnami állampolgár fotóját kapta meg a hozzátartozóktól.

A BBC beszámolója szerint Tran Ngoc An, Vietnam londoni nagykövete és a képviselet több munkatársa szombaton látogatást tett abban az ipari parkban, ahol a holttesteket megtalálták. A nagykövet tárgyalt Priti Patel brit belügyminiszterrel is.

Vietnam londoni nagykövetsége szombati közleményében mindazonáltal úgy fogalmazott, jóllehet vietnami részről készek a brit hatóságokkal együttműködni az áldozatok kilétének megállapítása végett, az elhunytakat hivatalosan még nem azonosították.

A rendőrség tájékoztatása szerint megkezdődött a kamionból időközben kiemelt áldozatok halottkémi vizsgálata, és az azonosítás várhatóan hosszadalmas folyamata ennek lezárulta után várható.