labdarúgás;

2019-10-29 13:30:00

Ezer egy délután

Itthon felturbózzák a brazíliai U17-es labdarúgó-világbajnokságot, a helyieket nem érdekli az esemény, a magyar csoport meccsein kevesebb a néző, mint az itthoni bajnokikon.

Bekapcsoltam a tévét, és ellágyultam, hiszen a kulisszák láttán egészen otthon éreztem magam. Pedig Brazíliából adtak vb-meccset, igaz, csak tizenhét évesekét. Ám akármerre pásztázott a kamera, a lelátókon élő ember nem tűnt fel a goianiai stadionban, amelyben a nigériai fiatalok vidáman futkároztak, a magyar ifjak meg a szünet után úgy festettek, hogy attól kellett tartani, nincs annyi életmentő oxigénmaszk a néptelen sporttelepen, amennyire szükség lenne.

A rendezők utóbb azt közölték: a délutáni találkozónak 944 nézője volt. S ez a szám még magasan verte az Ecuador–Ausztrália mérkőzését (337). A szökevény című film jutott az eszembe, abban mondja az egyik detektív a másiknak dr. Charles Nichols tudományos előadásáról, hogy „nem lesz tömegbunyó”; ez érvényes volt a „magyar” csoport első két meccsére is, mivel azokat mindösszesen 1281 szurkoló tekintette meg.

Az is alighanem „bemondásra”.

Miként az nálunk megy. Mert olvasom a legutóbbi – hivatalos besorolása szerint – NB I-es forduló nézőszámait: Paks–DVTK 1397, Kisvárda–Felcsút 2184, Honvéd–Kaposvár 2279, Újpest–ZTE 2619, Mezőkövesd–DVSC 2628, Fehérvár–FTC 12 192. Az utóbbival nincs bajom, a Ferencváros mérkőzései a legtöbb esetben több drukkert vonzanak, mint ahányan a többi helyszínen együttvéve megjelennek. Ám a zöld-fehérek fellépésein kívül mindig „goianiai” a panoráma: tök üres a tribün. Nyilván rendre az ellentétes oldalon gyülekezik a kis számú, de lelkes – vagy inkább csak unatkozó – szurkoló.

Ám senki se mondja, hogy nincs haladás. Száz esztendővel ezelőtt, 1919. október 25-én és 26-án 3642 volt az első osztályú bajnoki forduló átlag nézőszáma, miután a MAFC–33 FC meccsen ezren, a Törekvés–Terézváros, valamint a Budapesti Atlétikai Klub–Újpesti Törekvés mérkőzésen egyaránt kétezren, az Újpest–Magyar Atlétikai Club találkozón két és fél ezren, a III. Kerület–FTC-n háromezren, míg a Hungária úton rendezett Budapesti Torna Club–Vasas, MTK–Kispest dupla programon 15 ezren jelentek meg. A 2019. október 26-27-ei középérték 3883 volt, azaz 241 nézővel sikerült felülmúlni a száz esztendővel ezelőtti átlagot.

Jó, akadtak közben szebb esztendők is. Hogy csupán a 9-esekkel zárulóknál maradjunk, 1959-ben 16 623, 1969-ben 8362, 1979-ben 7647, 1989-ben 5841 volt az NB I-es átlag, majd 1999-ben sikerült beállni a 3688-ra, aztán 2009-től annál is lejjebbre, 2956-ra. Megjegyzem, az 1969-es 8362 úgy jött ki, hogy a befejező fordulót december 7-én, négy nappal a Marseille-ben rendezett csehszlovák–magyar vb-pótselejtező után tartották, és az országot gyászba borító 1:4 nyomán az NB I befejező játéknapján mindösszesen 12 400 néző kereste fel a nyolc pályát, köztük a Népstadiont, ahol Honvéd–FTC rangadó zajlott ezer érdeklődő előtt... Akkor valóban azt lehetett mondani, hogy a közönség a távollétével tüntetett.

De mi lehet Brazíliában? Rendben, a bajnokságban a tizedik helyen álló Goias stadionja messze nem zarándokhely – az átlag nézőszám 13 624, míg a listavezető és novemberben Libertadores Kupa-döntőt játszó Flamengóé 56 208 –, ám világbajnokság van, amelyet minálunk hallatlanul felturbóztak, nyilván a több évtizedes sikertelenség miatt is. Erősen áthallásos például, hogy a magyar felnőtt válogatott legutóbb 1986-ban járt vb-n – s olyannyira nem került közelebb a részvételhez, hogy a 2018-as torna selejtezőin egyaránt tizennégy ponttal szorult az első kettő mögé –, míg a tizenhét évesek tornáján a mostani viadalt megelőzően 1985-ben szerepeltek honfitársaink. Igaz, akkor még meghívásos alapon; úgy azért könnyebb volt... Viszont a Tarlósi – Horváth Csaba, Jávorka, Udvardi, Palaczky – Kecskés, Limperger, Kisistók, Huszák – Marik (Molnár Zoltán), Kanál (Harcsár) összetételű együttes Sanghajban 1-0-ra legyőzte a brazil csapatot, és csoportelsőként jutott tovább, hogy aztán a negyeddöntőben elbúcsúzzék a vetélkedőtől. Mit gondolnak, melyik válogatottal szemben? A nigériaival. Akkor 3-1, szombaton 4-2 volt „oda”. Bár az afrikai ország jelenlegi képviselőinek huszonhármas keretében tizenhat 2003-as és hét 2002-es születésű játékos van, azaz a nigériaiak egy év fórt adnak a többieknek.

A magyarok elleni meccs azt bizonyította: megtehetik.

Lehet, hogy legközelebb már ezernél is több brazil lesz kíváncsi rájuk?